Šnjegavić
Šnjegavić falu Horvátországban Pozsega-Szlavónia megyében. Közigazgatásilag Bresztováchoz tartozik. FekvésePozsegától légvonalban 19, közúton 20 km-re, községközpontjától légvonalban 13, közúton 14 km-re északnyugatra, Szlavónia középső részén, a Psunj-hegység lejtőin, az Orljavica-patak partján fekszik. TörténeteA régészeti leletek tanúsága szerint területe már ősidők óta lakott volt. A falutól északnyugatra a Desni-patak partján történelem előtti település nyomaira bukkantak, Poljane nevű határrészén pedig középkori település maradványai kerültek elő. A török uralom idején keletkezett településnek kezdetben muzulmán lakossága volt, akik a felszabadítás során Boszniába távoztak, majd Boszniából érkezett pravoszláv vlachok telepedtek meg itt. 1698-ban „Sznigovczi” néven 5 portával szerepel a török uralom alól felszabadított szlavóniai települések összeírásában.[2] Az első katonai felmérés térképén „Dorf Shniegovich” néven látható. Lipszky János 1808-ban Budán kiadott repertóriumában „Sznyegavich” néven szerepel.[3] Nagy Lajos 1829-ben kiadott művében „Sznyegavich” néven 35 házzal és 231 ortodox vallású lakossal találjuk.[4] 1857-ben 256, 1910-ben 435 lakosa volt. 1910-ben a népszámlálás adatai szerint teljes lakossága szerb anyanyelvű volt. Pozsega vármegye Pozsegai járásának része volt. Az első világháború után 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. 1991-ben teljes lakosságának 96%-a szerb nemzetiségű volt. A horvátországi háború során 1991. október 29-én a Horvát Hadsereg lakosságát elűzte, az otthonmaradt, többnyire idős embereket lemészárolták. 2011-ben 20 lakosa volt. Lakossága
NevezetességeiA Legszentebb Istenanya mennybevétele tiszteletére szentelt pravoszláv templomát a délszláv háború során 1991. december 10-én lerombolták. Jegyzetek
Források
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia