Mediolanum (vonat)
A Mediolanum egy nemzetközi Trans-Europ-Express járat volt, mely napjainkban mint EuroCity közlekedik tovább. A járat az évek alatt több változáson is átesett, végállomásai többször módosultak. egyedül az olaszországi végállomás, Milánó maradt állandó. Nevét Milánó észak-olasz város római neve után kapta. Története![]() A Mediolanum legelőször mint Trans-Europ-Express (TEE) közlekedett 1957 és 1984 között Milánó és München között csak első osztályú kocsikkal. Üzemeltetője a Deutsche Bundesbahn (DB), az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) és az Olasz Államvasutak (FS). 1984. június 3-án a vonatot lefokozták TEE-ről egy két kocsiosztályt is továbbító InterCity-re, az útvonalát pedig meghosszabbították észak felé egészen Dortmunig a korábban erre közlekedő Nymphenburg IC-vonat menetvonalán.[1] Az üzemeltetők ugyanazok maradtak, de csak 1987-ig, amikor ezt a járatot felváltotta a Leonardo da Vinci EuroCity ugyanazon az útvonalon és menetrend szerint.[2] 2001-ben Mediolanum újjáéledt InterCity vonatként, de ezúttal a vonat az IC 253/254 helyett közlekedett a svájci Basel SBB és Milano Centrale között. A harmadik Mediolanumot a Svájci Szövetségi Vasutak (SBB-CFF-FFS) és az FS működtette 2004-ig, amikor átsorolták az EuroCity-k közé és működését átvette a Cisalpino. A járat napjainkban továbbra is EuroCityként üzemel tovább. JárművekA Mediolanum vasúti járműve az FS ALn 442-448 sorozatú motorkocsi volt 1957 és 1969 között, majd ezt felváltotta a DB VT 11.5 sorozatú dízel motorvonat. 1972-től olasz személykocsikkal közlekedett különböző villamos mozdonyokkal, melyek az útvonal különböző részein továbbították a szerelvényt. 1977 nyarán az olasz kocsikat németre cserélték, de ez nem volt hosszú életű, így ismét visszatértek az olasz személykocsik.[3][4] Jegyzetek
Irodalom
|
Portal di Ensiklopedia Dunia