Pécsújfalu
Pécsújfalu (szlovákul Pečovská Nová Ves, németül: Frauendorf) község Szlovákiában, az Eperjesi kerület Kisszebeni járásában. FekvéseEperjestől 21 km-re, Kisszebentől 5 km-re északnyugatra, a Tarca bal partján fekszik. TörténeteA régészeti leletek tanúsága szerint területén már az őskorban is éltek emberek. Eredeti neve Kocsmaalja, mely egy 1209-es oklevélen „Kuchmaalja” alakban már említve van, mint a vámmal bíró Ujvárhoz tartozó falu. Az eredeti település egy már meglévő kocsma körül alakult ki, azonban valószínűleg a tatárjárás során elpusztult. Ezután már Újfalu néven települt újra, ezen a néven 1248-ban szerepel először „Wyfolu” alakban. A 13. században a sárosi váruradalom része volt. Az 1300-as években Rykolf ispán illetve leszármazottjai birtokolták, bár Myckh szlavóniai bán utódai is igényt tartottak rá. 1427-ben 60 adózó portája volt. 1512-ben Perényi Imre nádor kezében van, ki azt átengedi Tharczai Miklósnak. Végül I. Ferdinánd 1559. június 7-i oklevelével a hűtlenségbe esett Tharczai Györgytől elkobzott birtokokat Péchy Gáspárnak valamint testvérének, Mártonnak adományozza. Az 1580-as évektől kezdik Péchy-Ujfalunak, majd a későbbi időkben Péchujfalu/Pécsújfalunak nevezni. Vámja egészen a 16. század végéig működött. A 18. század közepétől vashámor üzemelt a településen. 1787-ben 125 házában 1273 lakos élt. A 18. század végén Vályi András így ír róla: „ÚJFALU. Pécs Újfalu. Sáros Várm. földes Ura Péchy Uraság, Ispotállya is van; határja középszerű.”[2] 1828-ban 223 háza és 1654 lakosa volt. Lakói mezőgazdasággal, vászonszövéssel, állattartással, tímármesterséggel, gyümölcstermesztéssel, szeszfőzéssel foglalkoztak. A 19. század közepétől sok lakosa kivándorolt. Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Ujfalu (Péch), Pecsowszka Nowawesz, Sáros vmegyében, népes tót falu, a Gallicziába vezető országutban, igen kies vidéken: 1139 rom., 181 g. kath., 4 evang., 157 zsidó lak. Kath. paroch. templom. Synagóga. Több csinos urasági lakház. Határa bár nagyobb részint hegyes és dombos, de meglehetős, termékeny rétjei kétszer kaszálhatók; erdeje derék. F. u. a régi-törzsökös Péchy nemzetség. Ut. p. Eperjes.”[3] A trianoni diktátumig Sáros vármegye Kisszebeni járásához tartozott. Népessége1880-ban 1316 lakosából 46 magyar és 987 szlovák anyanyelvű volt. 1890-ben 1083 lakosából 38 magyar, 122 német és 870 szlovák anyanyelvű volt. 1900-ban 1008 lakosából 129 magyar, 96 német és 709 szlovák anyanyelvű volt. 1910-ben 1085 lakosából 96 magyar, 86 német, 765 szlovák és 138 egyéb anyanyelvű volt. Ebből 945 római katolikus, 103 izraelita, 28 görögkatolikus, 3-3 evangélikus és unitárius, 2 református és 1 görögkatolikus. 1921-ben 1024 lakosából 34 magyar, 244 német és 890 csehszlovák volt. 1930-ban 1229 lakosából 16 magyar, 36 zsidó, 945 csehszlovák, 150 egyéb nemzetiségű és 82 állampolgárság nélküli volt. Ebből 1087 római katolikus, 90 izraelita, 46 görögkatolikus, 1 evangélikus és 5 egyéb vallású. 1970-ben 1947 lakosából 1935 szlovák volt. 1980-ban 2092 lakosából 2 magyar és 2075 szlovák volt. 1991-ben 2078 lakosából 1-1 magyar és morva, 3 ruszin, 11 cseh, 12 ukrán, 284 cigány és 1762 szlovák volt. 2001-ben 2203 lakosából 1956 szlovák és 204 cigány volt.[4] 2011-ben 2546 lakosából 1876 szlovák, 453 cigány, 12 ruszin, 7 cseh, 3 lengyel, 2 ukrán, 1-1 magyar, bolgár és morva, 2 egyéb és 188 ismeretlen nemzetiségű volt. Nevezetességei
Források
Jegyzetek
További információk |
Portal di Ensiklopedia Dunia