A 2. Césarok éjszakáját 1977. február 19-én a párizsi Pleyel előadóteremben rendezték meg, Lino Ventura olasz-francia színész tiszteletbeli elnökletével.[1]
A díjalapítók döntése értelmében 1977-től rövidfilmek is kaphattak elismerést, három kategóriában: legjobb animációs, fikciós és dokumentumfilm.[2]
A francia Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia tagjai három filmet találtak kiemelkedőnek az 1976-ban filmszínházakba került alkotások közül; mindhármat 3-3 díjjal jutalmazták. A legjobb film és rendezés díját Joseph Losey vehette át Klein úr [3] című filmdrámájáért. E film díszleteiért kapott első alkalommal elismerést a magyar származású Alexandre Trauner. Bertrand Tavernier A bíró és a gyilkos című alkotása forgatókönyvével, zenéjével és főszereplő színésze, Michel Galabru alakításával emelkedett ki a mezőnyből, míg André Téchiné Barocco-ja a zenével, képi világával és Marie-France Pisier játékával. Különlegessége a gálának, hogy három művész is két-két Césart vehetett át: Bruno Nuytten operatőr (Útkereső és Barocco), Philippe Sarde zeneszerző (Barocco és A bíró és a gyilkos), valamint Claude Brasseur színész (A svihák és Sokat akar a szarka...).[4]
A gálán munkájának elismeréseként tiszteletbeli Césart vehetett át Jacques Tati színész, rendező, s megemlékeztek az egy hónappal korábban elhunyt Henri Langlois-ról, a francia filmes hagyaték megőrzésének úttörőjéről, a Francia Filmtár (Cinémathèque Française) alapító tagjáról és vezetőjéről.[5][6]
Díjazottak
Díjak
|
Díjazottak és jelöltek
|
legjobb film
|
|
legjobb rendező
|
- Joseph Losey – Klein úr (Monsieur Klein)
- André Téchiné – Barocco
- Bertrand Tavernier – A bíró és a gyilkos (Le juge et l'assassin)
- Claude Miller – Útkereső (La meilleure façon de marcher)
|
legjobb színésznő
|
|
legjobb színész
|
|
legjobb mellékszereplő színésznő
|
- Marie-France Pisier – Barocco
- Brigitte Fossey – Le bon et les méchants
- Francine Racette – Lumière
- Anny Duperey – Sokat akar a szarka... (Un éléphant ça trompe énormément])
|
legjobb mellékszereplő színész
|
- Claude Brasseur – A svihák (Le grand escogriffe)
- Claude Brasseur – Sokat akar a szarka... (Un éléphant ça trompe énormément)
|
legjobb operatőr
|
- Bruno Nuytten – Útkereső (La meilleure façon de marcher) és Barocco
- Étienne Becker – A játékszer (Le jouet)
- Gerry Fisher – Klein úr (Monsieur Klein)
- Claude Renoir – Csak egy asszony... (Docteur Françoise Gailland)
- Claude Renoir – A hitetlen asszony (Une femme fidèle)
|
legjobb vágás
|
- Marie-Josephe Yoyotte – Police Python 357
- Henri Lanoë – Klein úr (Monsieur Klein)
- Claudine Merlin – Barocco
- Jean Ravel – Menekülés Görögországból [7] (Une femme à sa fenêtre)
|
legjobb eredeti vagy adaptált forgatókönyv
|
|
legjobb filmzene
|
|
legjobb hang
|
- Jean-Pierre Ruh – Mado
- Paul Lainé – Barocco
- Antoine Bonfanti – Szeretlek, én se téged (Je t'aime moi non plus)
- Paul Lainé – Útkereső (La meilleure façon de marcher)
- Jean Labussière – Klein úr (Monsieur Klein)
|
legjobb díszlet
|
- Alexandre Trauner – Klein úr (Monsieur Klein)
- Bernard Evein – A játékszer (Le jouet)
- Pierre Guffroy – Mado
- Pierre Guffroy – A lakó [8] (Le locataire)
- Ferdinando Scarfiotti – Barocco
|
legjobb animációs rövidfilm
|
- Un comédien sans paradoxe, rendezte: Robert Lapoujade
- Bactéries nos amies, rendezte: Michel Boschet
- Déjeuner du matin, rendezte: Patrick Bokanowski
- L'empreinte, rendezte: Jacques Cardon
- Oiseau de nuit, rendezte: Bernard Palacios
- La rosette arrosée, rendezte: Paul Dopff
|
legjobb fikciós rövidfilm
|
- Comment ça va je m'en fous, rendezte: François de Roubaix [9]
- Chaleur d'été, rendezte: Jean-Louis Leconte
- L'enfant prisonnier, rendezte: Jean-Michel Carré
- L'hiver approche, rendezte: Georges Bensoussan
- La nuit du beau marin peut-être, rendezte: Frank Verpillat
- Le destin de Jean-Noël, rendezte: Gabriel Auer
|
legjobb dokumentum rövidfilm
|
- Une histoire de ballon, lycée n°31 Pékin, rendezte: Marceline Loridan és Joris Ivens
- L'atelier de Louis, rendezte: Didier Pourcel
- L'éruption de la Montagne Pelée, rendezte: Manuel Otéro
- Hongrie vers quel socialisme ?, rendezte: Claude Weisz
- Les murs d'une révolution, rendezte: Jean-Paul Dekiss
- Réponse de femmes: Notre corps, notre sexe, rendezte: Agnès Varda
|
legjobb külföldi film
|
|
tiszteletbeli César
|
|
Többszörös jelölések és elismerések
Jegyzetek
Források
- ↑ César-átadó helyek és időpontok: Emilie Blanchet: Dates et lieu des diffuseurs de la Cérémonie des César (francia nyelven) (PDF). Repères. Académie des Arts et Techniques du Cinéma, 2011. november 24. [2012. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 15.)
- ↑ 1977. évi César-díjak: Palmarès 1977 – 2ème Cérémonie des César (francia nyelven). Palmarès. Académie des Arts et Techniques du Cinéma, 1977. február 21. [2019. január 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 15.)
- ↑ A CinéArtistes információja: César 1977 (francia nyelven). News – Cinéma. CinéArtistes.com, 2008. április 14. (Hozzáférés: 2012. augusztus 15.)
- ↑ Az Écran Noir összeállítása: Les César 1977 (francia nyelven). Evenements – Prix. Écran Noir, 2000. [2011. augusztus 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 15.)
Kapcsolódó szócikkek
|
---|
Szervezet | |
---|
Jelenlegi díjak | |
---|
Különdíjak | |
---|
Múltbéli díjak | |
---|
Díjátadók | |
---|
|