A 26. César-átadási ceremóniára 2001. február 24-én került sor, Daniel Auteuil elnökletével. A francia Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia közel 3000 tagja a 2001. évet a francia filmszakma fiataljainak szentelte és díjesőben részesítette az első-, illetve másodikfilmes rendezők alkotásait, ráadásul ízlésük igazodni látszott a filmszerető közönségével: Agnès Jaoui filmje, az Ízlés dolga[1], valamint Dominik MollHarry csak jót akar című filmje egyaránt 4 Césart kapott. Az estély harmadik nagy nyertese a két Césart megkaparintó, eredetileg tévéfilmnek készült, Emberi erőforrások.[2]
A filmgála nagy vesztese volt Mathieu KassovitzBíbor folyók című filmje, mely a négy jelölésből egy Césart sem kapott, hasonlóan az Ízlések és pofonok (rendezte: Bernard Rapp), amely öt jelölés ellenére sem részesült elismerésben.[3]
A rendezvényt az utolsó pillanatban a két nappal korábban elhunyt Robert Enrico filmrendező emlékének ajánlották, akinek olyan nagy sikerű filmjei voltak, mint a Kalandorok, A francia forradalom I-II., valamint az 1976-ban rendezett 1. César-gálalegjobb filmje: A bosszú.
Díjazottak és jelöltek
A díjátadó után. Az előtérben Agnès Varda, Agnès Jaoui és Jean-Pierre Bacri
↑2001. évi César-díjak:Palmarès 2001 – 26ème Cérémonie des César (francia nyelven). Palmarès. Académie des Arts et Techniques du Cinéma, 2001. március 4. [2019. január 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 20.)
↑Az AlloCiné tudósítása:César 2001 : le palmarès (francia nyelven). News – Festivals. AlloCiné, 2002. február 24. (Hozzáférés: 2012. július 20.)