César-díjak 1999
A 24. César-gálát 1999. március 6-án tartották meg a párizsi Châtelet Színházban, a hajdan kilencszeres César-jelölt Isabelle Huppert elnökletével. A három legeredményesebb film (Dilisek vacsorája, Élet, amiről az angyalok álmodnak és az Aki szeret engem, vonatra ül) 3-3 Césart vihetett haza. A legnagyobb vesztes Nicole Garcia filmje, A Vendôme tér asszonya volt, amely a legtöbb (12) jelölés ellenére egyetlen díjat sem kapott. A már jelentős közönségsikert maga mögött tudó Taxi is mindössze két – nem éppen a legjelentősebb – díjban részesült.[1] A legjobb külföldi film kategóriában Az élet szép olyan filmeket utasított maga mögé, mint a Titanic, a Ryan közlegény megmentése, vagy a dán Születésnap. A filmes esemény nem volt mentes a botránytól: a francia filmrendezők szövetsége bojkottálta a rendezvényt, tiltakozásul a Canal+ televíziós csatorna és a Murdoch-birodalom közötti – a Césarok éjszakája kizárólagos közvetítési jogára vonatkozó – megállapodás ellen, mivel szerintük ez veszélyezteti a francia filmgyártás finanszírozását.[2] A rendezvényen megemlékeztek az előző év őszén elhunyt César Baldaccini szobrászművészről, a díj és az estély névadójáról, aki negyedszázad után úgy érezte: neve egyszerű köznévvé vált, s tiltakozott az ellen, hogy a Césart „s” toldalékkal, többes számban használják…[2] Díjazottak![]() a díjátadón ![]() aki ezúttal nem kapott szobrocskát...
Többszörös jelölések és elismerésekA statisztikában a különdíjak nem lettek figyelembe véve.
JegyzetekForrások
Kapcsolódó szócikkekTovábbi információkA Wikimédia Commons tartalmaz César-díjak 1999 témájú médiaállományokat.
|
Portal di Ensiklopedia Dunia