1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2024. május 10. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2024. június 4.
2016. augusztus végén a Sassuolo csapatához szerződött, és négyéves szerződést írt alá a klubbal, miután betöltötte a 18. életévét.[3] Első szezonjában a klub Primavera csapatában játszott.[4] A 2017–18-as idényben, a Serie C-ben szereplő Catanzaro csapatához került kölcsönbe.[5][6]
Pisa
A 2018–19-es szezonra ismét kölcsönbe került, ezúttal a Pisa csapatába, amellyel az idény végén feljutott a Serie B-be. 2019. július 31-én véglegesen megvásárolta a Pisa.[7] 2020. július 3-án, a Cittadella ellen 2–0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen szerezte felnőtt pályafutása első gólját.[8]
2021 elején megjelent hírek arról szóltak, hogy több Serie A-ban szereplő csapat is figyeli Marint,[9] valamint hazája két csapata is, a CFR Cluj és az FCSB.[10][11][12] Azonban a híresztelések ellenére 2021. október 20-án meghosszabbította a szerződését a Pisával 2025-ig.[13]
2022. augusztus 28-án, 100. alkalommal lépett pályára a Serie B-ben, a Genoa elleni 1–0-ás vereség alkalmával, amelyen a csapatkapitányi karszalagot is viselhette.[14] 2023 októberében lejátszotta 185. mérkőzését a Pisa színeiben, ezzel ő lett a klub legtöbbször pályára lépő külföldi játékosa az összes kupasorozatot figyelembe véve.[15]
A válogatottban
2019. október 10-én debütált Románia U21-es válogatottjában az Ukrajna elleni Eb-selejtezőn. A mérkőzés 3–0-s román győzelemmel ért véget, azonban alig egy perccel a pályára lépése után Marin piros lapot kapott.[16] 2021. március 14-én meghívót kapott Adrian Mutu vezetőedzőtől a Magyarország és Szlovénia által megrendezett tornára.[17] Az első két mérkőzésen ő viselte a csapatkapitányi karszalagot,[18][19] a harmadik mérkőzésen eltiltás miatt nem lehetett ott.[20]
Részt vett a 2020. évi nyári olimpiai játékokon a román válogatottal. Mindhárom csoportmérkőzésen pályára lépett csapatkapitányként, viszont Románia nem jutott tovább a csoportból.[21]
2021. szeptember 5-én debütált a román felnőtt válogatottban, a Liechtenstein ellen 2–0-ra megnyert Vb-selejtezőn csereként állt be Darius Olaru helyére a 63. percben.[22] A 2024-es Eb-selejtezőkön hét alkalommal lépett pályára, köztük kezdőként a Svájc ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen, amellyel Románia megszerezte az első helyet az I. csoportban.[23]
Magánélete
Marin elmondása szerint szülei anyagi gondokkal küzdöttek gyerekkorában, ezért nehezen tudták finanszírozni labdarúgó pályafutásának beindulását. Miután profi labdarúgó lett elhatározta, hogy épít a szüleinek egy házat az általa megkeresett pénzből.[24]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Marius Marin című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.