1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 2024. május 10. 2 Utolsó elszámolt válogatott mérkőzés dátuma: 2024. március 26.
Az Atletico Arad akadémistájaként több próbajátékra is elutazott, többek között a Manchester Cityhez is,[2] végül az UTA Aradhoz szerződött. 2015 nyarán, 17 évesen került fel az UTA Arad akadémiájáról a felnőtt csapatba,[3] és augusztus 29-én debütált a felnőttek között a Gaz Metan Mediaș elleni 2–1-es vereség alkalmával a román másodosztályban.[4] Október 25-én szerezte első gólját a klub színeiben a Bihar Oradea elleni 4–0-s idegenbeli győzelem alkalmával.[5]
FCSB
2016. szeptember 6-án az FCSB-hez szerződött. A játékos egyéves szerződést írt alá, amely további öt évre szóló opcióval rendelkezett.[6][7] 2016. október 2-án debütált a Roș-albaștrii színeiben az Universitatea Craiova ellen, a sérült Florin Tănase helyére állt be a mérkőzés első félidejében; majd Mant a mérkőzés folyamán a 66. percben Ovidiu Popescu váltotta, csapata pedig 2–1-re megnyerte a meccset.[8] Ugyanebben a hónapban megszerezte első gólját a csapatban és a román élvonalban is egyaránt a Politehnica Iași elleni 2–0-s győzelem alkalmával.[9]
2021. január 26-án Gigi Becali, az FCSB tulajdonosa bejelentette, hogy a Parma ajánlatot tett Manért, amely 11+2 millió eurót tartalmazott; az ajánlatot pedig másnap elfogadta.[26][27] Végül négy és fél éves szerződést írt alá új klubjával.[28] Az FCSB honlapja szerint a román bajnokságban eddig még nem fizettek ennyit egy játékosért.[29] Azonban egyes román lapok kisebb összeget neveztek meg,[30] ugyanakkor így is meghaladnák a korábbi rekorder Nicolae Stanciu 2016-ban felállított átigazolási rekordját.[31]
2021. január 31-én debütált a Parma színeiben a Napoli elleni bajnoki mérkőzésen.[32] Az első öt mérkőzésén csak csereként lépett pályára, majd március 4-én, az Inter Milan elleni 2–1-es hazai vereség alkalmával Roberto D’Aversa vezetőedző először nevezte a kezdőcsapatba.[33] Tíz nappal később gólpasszt adott honfitársának, Valentin Mihăilănak az AS Roma ellen játszott bajnoki mérkőzésen, amelyet a Parma csapata nyert 2–0-ra.[34] Első gólját a Serie A-ban április 3-án szerezte a Benevento ellen.[35] Ezután megsérült, ami véget vetett a szezonjának. Összesen 14 mérkőzésen játszott és két gólt szerzett, csapata pedig kiesett a Serie B-be.[36]
Augusztus 20-án, a Frosinone elleni 2–2-vel végződő bajnoki mérkőzésen megszerezte első gólját a 2021–22-es idényben.[37] 2022. március 15-én a Vicenza elleni 1–0-s győzelem alkalmával viselte először a csapatkapitányi karszalagot, mivel Gianluigi Buffon és Franco Vázquez nem állt rendelkezésre a mérkőzésen.[38]
2019. június 11-én játszott Eb-selejtezőn megszerezte első gólját a válogatottban a Málta elleni 4–0-s győzelem alkalmával.[42][43] Ugyanebben a hónapban csatlakozott az U21-es csapathoz a 2019-es Európa-bajnokságra, amelyen három mérkőzésen lépett pályára.[44][45][46]
2023-ban több mérkőzést is ki kellett hagynia sérülés miatt, összesen négy mérkőzésen lépett pályára és egy gólt szerzett az Eb-selejtezőkön, Románia pedig az első helyen végzett a csoportjában.[47]
Kezdetben az UTA Aradnálközépcsatár poszton játszott, az FCSB-hez való átigazolása után végül jobb szélen játszó szélsővé nőtte ki magát. Sokoldalú játékosnak tartják, mivel szükség esetén szinte minden támadó pozíciót képes betölteni.[49][50]Giuseppe Iachini, a Parma vezetőedzője ösztönözte, hogy ezt tegye a további fejlődés érdekében.[51]
2018 decemberében Mirel Rădoi az U21-es válogatott szövetségi kapitánya a román élvonalban szereplő fiatal játékosokról nyilatkozva kijelentette, hogy Man "a legtökéletesebb labdarúgó"; "technikai képessége, tempója, fizikai ereje, munkabírása és mentális szívóssága lenyűgöző".[50]
Magánélete
Édesapja, Cristian, korábbi labdarúgó és jelenleg labdarúgóedző. Karrierje nagyrészét a román másodosztályban töltötte.[52][53]
↑Dennis Man joins Parma (angol nyelven). parmacalcio1913.com, 2021. január 29. [2022. november 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. január 15.)
↑Afacerea Dennis Man (román nyelven). blogsport.gsp.ro, 2021. január 29. [2022. november 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. január 15.)
Ez a szócikk részben vagy egészben a Dennis Man című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.