Deian Sorescu
Deian Cristian Sorescu (Újmoldova, 1997. augusztus 29. –) román válogatott labdarúgó, a FCSB középpályása kölcsönben a lengyel Raków Częstochowa csapatától. PályafutásaKlubcsapatokbanA Krassó-Szörény megyei Újmoldova városában született, és a helyi csapatban, a Dunărea Moldova Nouăban kezdte pályafutását. Tízévesen a temesvári Politehnica akadémiájára került. Az FC Politehnica feloszlatása után 2012-ben az újonnan alapított Poli Timișoara játékosa lett. 2014-ben, tizenhat éves korában kölcsönadták a harmadosztályban szereplő Millenium Giarmatának.[1] 2015. május 30-án mutatkozott be az akkor másodosztályú Politehnica felnőtt csapatában, egy Olimpia Satu Mare elleni 1–1-es döntetlen alkalmával. Ebben és a következő szezonban kiegészítő embernek számított csapatában, összesen nyolc bajnokin kapott játéklehetőséget.[2] 2017 elején a város másik csapatához, az eredeti FC Politehnica feloszlatása után létrejött Politehnica Timișoara együtteséhez igazolt. A 2017–2018-as szezonban alapembere volt a csapatnak, 34 bajnokin tizennégy alkalommal volt eredményes, főként szélső középpályásként szerepelve csapatában. 2018. április 27-én a Dinamo București négyéves szerződést kötött Sorescuval.[3] 2018. július 22-én mutatkozott be a fővárosi csapatban, és egyből győztes gólt szerzett a Voluntari elleni 2–1-es hazai siker alkalmával.[4] Az ezt követő két szezonban csapata házi gólkirálya volt, minden tétmérkőzést figyelembe véve tizenegy, illetve nyolc alkalommal talált az ellenfelek kapujába. A 2020–2021-es idény végén a szezon legjobb csapatába is beválasztották.[5] 2021 nyarán román sajtóhírek szerint a lengyel Legia Varsó mellett érdeklődött utána a Fehérvár és a Puskás Akadémia is. A 2021–2022-es román bajnokság első fordulójában mesterhármast ért el a Voluntari ellen 3-2-re megnyert mérkőzésen.[6] 2022. január 19-én 3 és fél éves szerződést kötött a Raków Częstochowa együttesével.[7][8] 2024. augusztus 10-én fél év kölcsön után végleg aláírt a török Gaziantep FK együtteséhez.[9] A válogatottbanA román felnőtt válogatottban 2021. június 2-án mutatkozott be egy Grúzia elleni felkészülési mérkőzésen.[10] A 2-1-re megnyert mérkőzésen ő adta a győztes gól előtti passzt Andrei Ivannak.[11] Négy nappal később Sorescu újból a kezdőcsapat tagjaként lépett pályára a nemzeti csapatban és az Anglia elleni találkozót követően a Gazeta Sporturilor című sportnapilap a mezőny legjobbjának választotta.[12] A román válogatott színeiben részt vett a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságon,[13] ahol két mérkőzésen lépett pályára, mindkétszer csereként.[14] StatisztikaKlubcsapatokban2023. február 12. szerint.[15]
A válogatottban2022. szeptember 26. szerint.[16]
Sikerei, díjai
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia