|
Koreai kultúraA koreai kultúra a történelmi Koreában gyökerező kulturális jegyeket jelenti, melyeken a mai Észak-Korea és Dél-Korea kultúrája alapszik. A két államra szakadás következtében ma már Észak és Dél kultúrája sok tekintetben különbözik.[1][2][3] Hagyományos művészetekZene A hagyományos koreai zenét koreai nyelven kugak ()nak nevezik, melynek jelentése „nemzeti zene”.[4] Ide tartozik az úgynevezett udvari zene, a népzene, valamint a sámánizmushoz és buddhizmushoz kapcsolódó rituális zene.[5] Tánc A koreai táncművészetet (한국 무용, hanguk mujong ()) három nagy csoportra lehet osztani: hagyományos táncokra (전통 무용, csonthong mujong ()), a japán megszállás idejétől a 70-es évekig tartó átmeneti korszak „új táncaira” (신무용, sinmujong ()), melyek tulajdonképpen modern elemekkel kevert hagyományos táncok voltak; valamint az úgynevezett „kreatív táncokra” (창작무용, cshangdzsak mujong ()).[6] A hagyományos táncoknak további három csoportja létezik: az udvari táncok (정재무, csongdzsemu ()), melyek lehetnek kínai illetve koreai eredetűek; a néptáncok (민속무용, minszok mujong ()), valamint a rituális vagy vallásos táncok (제의무용, cseimujong ()) csoportja. A néptáncok közé sorolják a falusi eredetű néptáncokat, mint a thalcshum (), ami maszkos táncokat jelöl, valamint a nongakot, a parasztok által játszott zenét, és az azt kísérő táncokat. Néptáncnak számítanak a kifejezetten színpadra tervezett népies táncok is. A rituális táncok közé tartoznak a sámántáncok (무무, mumu), buddhista táncok (작법, csakpop ()) és a konfuciánus táncok (일무, ilmu).[6] A konfuciánus és buddhista táncok, valamint az udvari táncok egy része kínai eredetű, ennek ellenére hagyományos koreai táncként szokás számon tartani őket.[7] A hagyományos táncok részét képezik Dél-Korea kulturális örökségvédelmi programjának.[8] Festészet és kalligráfiaIrodalom A koreai irodalom a koreai nyelven vagy koreai személyek által írt irodalmi művek összességét jelenti. A művek kezdetben klasszikus kínai nyelven, majd koreai nyelven, de kínai írással, később pedig hangul írással születtek.[10] A koreai irodalom tárgykörébe tartozónak tekintik az úgynevezett „szóbeli irodalomba” tartozó, szájról-szájra terjedő legendákat, énekeket, phanszori ()-műveket, a népi drámák körébe tartozó koreai bábjátékot vagy a maszkos táncokat is.[11] A három királyság korának irodalmában a meghatározó műfaj a hjangga () volt. A Korjo ()-korban keletkeztek olyan történelemkönyvek, mint a Szamguk szagi () és a Szamguk jusza (). Számos buddhista dokumentum maradt fenn ebből a korból, például a Csikcsi (). A 13. század végén megjelent a rövid sidzso () és a hosszabb kasza () versforma. A Csoszon ()-korban virágzott az irodalmi élet, népszerűek voltak a meséket, mondákat megörökítő elbeszélések, az állatmesék, a történelmi regények. Az első modern regényt I Gvangszu () írta 1917-ben. A japán megszállás alatt a modernizmus és a realizmus volt a meghatározó irányzat. SzínjátszásFilmművészet A koreai filmművészet kezdetén készült alkotások nagy része megsemmisült a japán elnyomás, a koreai háború, valamint a katonai diktatúra időszaka alatt, ezeket a filmeket csak korabeli újságok, valamint filmtörténészek, például I Jongil () feljegyzései alapján lehet megismerni.[13] A mozgóképélmény először a királyi családnak adatott meg Koreában, a századfordulón Burton Holmes vetített filmet a királyi palotában. 1903 júliusára olyan népszerű lett a film, hogy a hagyományos színházi és táncelőadásokat tartó Vongaksza () színház is vetítőgépeket vásárolt.[14] Az 1910-es éveket követően a koreai filmpiacot a külföldről importált filmek uralták.[15] Ebben az időszakban lett népszerű a kino-dráma műfaja, mely ötvözte a mozgóképet a színházi előadással. Az első ilyen hibrid alkotást 1919-ben Iridzsok kutho () (의리적 구토, „Igazságos bosszú”) címmel mutatta be a Tanszongsza (단성사, ) színház.[15] Az első koreai játékfilmek 1923-ban készültek el: Von Szanman (원산만, ) Kukkjong () (국경, „A határ”) című alkotása, valamint Jun Bengnam () (윤백남) Volhai mengszo () (월하의 맹서, „Eskü a holdfényben/Eskütétel a Hold alatt”) címet viselő filmje. A némafilmeket úgynevezett pjonszák () (변사; japán megfelelője a bensi) narrálták, valamint kiszeng ()ek.[15] 1926 és 1937 között mintegy 80 némafilm látott napvilágot Koreában, azonban az 1926-ban bevezetett[16] cenzúra megnehezítette a koreai filmesek munkáját. Ebben az időszakban dolgozott a korszak egyik kiváló művésze, Na Ungju () (나운규, 羅雲奎).[15][13] I Mjongu (이명우, 李明雨, ) Cshunhjangdzson () (춘향전) című filmje volt az első koreai hangosfilm, 1935-ben. A vezető rendezők jó része külföldön, Japánban vagy Németországban tanult, a korszakra pedig a koprodukciók voltak jellemzőek, leginkább technikai okok miatt: Koreának egyszerűen szüksége volt a tapasztalt japán mérnökök segítségére az egyre fontosabbá váló hangosfilm technikai problémáinak megoldására. Jellemzőek lettek a koreai folklórból, a csoszoni () időkből merítkező alkotások, számos közülük irodalmi mű feldolgozása volt. A moziknak ekkoriban japán háborús propagandafilmeket kellett vetíteniük, ki kellett tűzniük a birodalmi zászlót és a háborút támogató szlogeneket kellett felvonultatniuk minden vetítés előtt. 1942-ben a koreai nyelvű filmek terjesztését betiltották, csak japán nyelven lehetett filmet gyártani. Az állami filmvállalatnál számos koreai rendező dolgozott a japánok keze alá, akik az 1945-ös felszabadulást követően propagandafilmek gyártásáról a függetlenséget éltető filmek készítésére álltak át. Ebből a korszakból csupán 11 film maradt fenn az utókornak.[17][12] KézművességÉpítészetTájépítészetÉletmódEtikett és viselkedésGasztronómia A koreai konyhaművészet változatosnak, sokszínűnek és általában véve egészségesnek mondható.[18][19] Hatással volt rá a kínai és a japán konyha, de számos étele rendkívül különböző ezektől, elkészítési módját, alapanyagait és ízesítését tekintve is. Jellegzetes ételei közé sorolják a fermentált kimcshi ()t, a húsételek közül a pulgogi ()t és a kalbi ()t, a pibimbap ()ot, a japán makiszusival rokon kimbap ()ot. Az italok közül ismert égetett szesz a szodzsu (). A koreai gasztronómia három legfontosabb ételízesítője a szójaszósz (kandzsang ()), a kocshudzsang () (csilipaprikakrém) és a töndzsang () (szójababkrém).[20] Gyakran használják a fokhagymát és a gyömbért is. A koreai konyhában számos olyan étel szerepel, ami a nyugati ízvilágtól és felhasznált alapanyagoktól nagyon eltérő, ilyenek például a különféle namulok, amelyeknek egy részét nyugaton gyomnövénynek vagy dísznövénynek tartott növényekből készítik, mint például a varjúháj vagy éppen a páfrány.[21][22] A koreai ételeket általában egyszerre tálalják, nem fogásonként, mint a nyugati kultúrákban.[23] Az asztalra mindig kerül rizs, amely kiegészítője a kuk () (leves), a ccsige () (raguféleség) és különféle kísérő ételek (pancshan ()).[24][25] Külön terítési szokások vonatkoznak az olyan étkezésre, ahol a fő étel a koreai tészta vagy a csuk () (kása), illetve ha alkoholos italokat szolgálnak fel.[25] A koreai kultúrában az étkezésnek, az ételeknek rendkívül fontos szerepe van, úgy tartják, „az evés maga a mennyország” (먹는 것이 하늘이다, mongnun kosi hanurida ()),[26] és a koreaiak gyógyító erőt is tulajdonítanak az ételeknek (약식동원, jaksik tongvon (), „az orvosság és az étel egy gyökérről fakad”).[27] Öltözködés.jpg) A hanbok (hangul: 한복, handzsa (): 韓服; Észak-Koreában: 조선옷 csoszonot ()) hagyományos koreai öltözék. A három koreai királyság idejében (1-7. század) jelent meg az alapdizájn, ami azóta számos változáson esett át, főként a női hanbok. A környező országok viseletei is befolyásolták a megjelenését, különösen a kínai és a mongol öltözékek.[28][29] A hanbok két alapvető részből áll, ez a nők esetében a csogori () (저고리, kabátka, felsőrész) és a cshima () (치마, szoknya), a férfiaknál a csogori () és a padzsi () (바지, nadrág), ezen felül azonban számos ruhadarab egészíti ki. A Csoszon ()-korban a ruha anyaga, színe jellemző volt a viselője társadalmi helyzetére, a férfiak esetében igen fontos kiegészítőnek számítottak a különféle kalapok, melyek a férfi rangját, foglalkozását, hivatali beosztását is tükrözték.[30][31] A nők kiegészítőként különféle hajtűket használtak, a gazdag hölgyek és a kiszengek () körében elterjedt volt a terjedelmes, díszített, nehéz paróka is. Az egyes családi és nemzeti ünnepek, konfuciánus ceremóniák alkalmával a koreaiak csak meghatározott öltözékeket viselhettek. A modern időkben a hanbokot csak különleges eseményeken, ünnepek alkalmával, esküvőkön, temetéseken hordják a koreaiak, a mindennapokból kiszorította a hanbokot a nyugati stílusú öltözködés. A hanbok jelenkori népszerűsítéséhez hozzájárultak a szaguk ()ok, azaz a történelmi jellegű televíziós sorozatok, amelyek számára sok esetben neves divattervezők készítik el a kosztümöket. Fesztiválok és ünnepekKétféle hagyományos ünnep különböztethető meg a koreai kultúrában: a széles körben, teljes társadalom által egyszerre ünnepeltek, valamint a hagyományos családi ünnepek.[32] A legnagyobb hagyományos ünnepek közé tartozik a holdnaptár szerint ünnepelt koreai újév, mely során rituális szertartásokat végeznek (csharje (), 차례) és tokkuk ()ot (döngölt rizslisztből készített rudakból leves) fogyasztanak. A hagyomány szerint holdújévkor mindenki egy évvel idősebb lesz, függetlenül attól, hogy mikor van a valódi születésnapja.[32][33] A tavasz legfontosabb ünnepe a tano (), a holdnaptár ötödik havának ötödik napján. Ezen az ünnepen a nők hagyományosan keskenylevelű kálmos (Acorus calamus var. angustatus) kivonatával mostak hajat és kínai angyalgyökér (Angelica polymorpha) virágát tűzték a hajukba, hogy illatával elűzzék a gonosz szellemeket. Szokásos volt ilyenkor védelmező amuletteket is készíteni.[34] Az ősz legnagyobb ünnepe a cshuszok (), az aratófesztivál, melynek keretében hálát adnak az az évi termésért és köszönetet mondanak az ősöknek (csesza ()). Az ünnep a nyolcadik holdhónap 15. napjára esik, Dél-Koreában államilag az előtte és az utána következő nappal együtt munkaszüneti nap.[35] A cshuszok () családi ünnep, ilyenkor a legmesszebb lakó családtagok is hazalátogatnak. Az ünnep jellegzetes étele a ragacsos rizsből készült szongphjon ().[36] A családi ünnepek körébe tartoznak a születésnapok és az esküvők. A koreai kultúrában nagy jelentősége van a gyermek életében a 100. napnak (pegil ()), valamint az első születésnapnak. Utóbbi alkalmával különféle ételeket és italokat szolgálnak fel és fontos esemény a toldzsabi (), amellyel megjósolják a gyermek jövőjét azzal a tárggyal, amit a baba az asztalról választ.[37][38] A 60. életkor hagyományosan ugyancsak nagy ünneplést vont maga után, manapság azonban a várható életkor jóval magasabb, így inkább a 70.-et ünneplik meg.[32] A hagyományos koreai esküvőkön a vőlegény magas rangú hivatalnokok hanbokját viselte, a menyasszonyt pedig a nemesasszonyok által viselt hvarot ()ba vagy vonszam ()ba öltöztették.[32] Ezek az öltözékek meglehetősen drágák voltak, a falvakban általában egy volt csak belőle, amit kölcsönadtak az éppen házasságot kötőknek. A módosabb családoknál a ruha generációról generációra öröklődött.[39] Vallás és hitvilágSport és szabadidő A hagyományos koreai sporttevékenységek közé tartoznak a koreai harcművészetek, valamint a ssirum (), mely egyfajta földharc, a birkózáshoz hasonló sportág, saját szabályrendszerrel és a nők csak amatőr szinten gyakorolhatják.[40] A legismertebb koreai harcművészeti formák a taekwondo és a hapkido,[41] ezeken kívül azonban több más harcművészeti ág is létezik a koreai kultúrában, úgy mint a thekkjon (), mely az UNESCO szellemi kulturális örökség listáján is szerepel,[42] vagy a szubak (), a tangszudo () és a hanmudo (한무도).[43] Koreában nagy hagyománya van az íjászatnak[44] és a kardforgatásnak (komszul (), 검술) is.[45] Jegyzetek
Források
További információk
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
