1952-es sakkolimpia
A 10. sakkolimpia 1952. augusztus 9. és augusztus 31. között Finnországban, Helsinkiben került megrendezésre, a XV. nyári olimpiai játékok követő rendezvényeként. Ezen a sakkolimpián szerepelt először a Szovjetunió válogatottja, és kezdte meg mintegy negyven éven át tartó hegemóniáját, amelyet csupán Magyarország tudott megtörni az 1978-as sakkolimpián. ![]() A résztvevőkA sakkolimpiák állandónak számító résztvevői közül csak Belgium, Franciaország és Bulgária hiányzott, így a versenyen 25 ország 140 versenyzője – köztük 13 nemzetközi nagymester és 38 nemzetközi mester – vett részt, amely a játékosok számát tekintve rekord volt a sakkolimpiák történetében. Az 1939-es sakkolimpián 27 ország csapata indult el, de akkor még csak 1 tartalék nevezésére volt lehetőség. Ezúttal a csapatok 6 főt nevezhettek, akik közül egyidejűleg négy játszott. Meg kellett adni a játékosok közötti erősorrendet, és az egyes fordulókban ennek megfelelően ülhettek le a táblákhoz. Ez lehetővé tette, hogy táblánként állapítsák meg és hirdessék ki a legjobb egyéni eredményt elérőket. Az erőviszonyok alapján öt csapat pályázott eséllyel az olimpiai bajnoki címre: a Szovjetunió mellett Argentína, a címvédő Jugoszlávia, valamint Magyarország és Csehszlovákia. A verseny lefolyásaA csapatokat 3 elődöntő csoportba sorsolták, amelyekből az első három helyezett jutott az „A” döntőbe, a 4–6. helyezett a „B” döntőbe, a többiek a „C” döntő mezőnyét alkották. A verseny mind az elődöntőben, mind a döntőben körmérkőzéses formában került megrendezésre. A csapat eredményét az egyes versenyzők által megszerzett pontok alapján számolták. Holtverseny esetén vették csak figyelembe a csapateredményeket, ahol a csapatgyőzelem 2 pontot, a döntetlen 1 pontot ért. A játszmákban 2 óra 30 perc állt rendelkezésre 40 lépés megtételéhez, majd további óránként 16 lépést kellett megtenni. A kilenccsapatos döntő eredménye egyöntetű vélemények szerint nem tükrözte hűen az erőviszonyokat, ezért a FIDE úgy döntött, hogy a jövőben a döntő mezőnyét legalább 12 csapatnak kell alkotnia. A versenyt végül a világbajnok Botvinnik nélkül, de még így is hat nemzetközi nagymesterrel felálló, minden tekintetben kiemelkedő szovjet csapat nyerte az argentin válogatott előtt, és Jugoszlávia csapata szerezte meg a bronzérmet. Magyarország a 6. helyen végzett, játékosaink közül az első táblán egyéni bronzérmet szerzett Szabó László emelkedett ki.[1] A verseny eredményeiElődöntők
Az „A” döntő végeredménye
Az egyéni legjobb pontszerzőkTáblánként az első három legjobb százalékos arányt elérő versenyzőt díjazták éremmel az elődöntőben és a döntőben elért összesített eredményeik alapján. A 2. tartalékok között csak két olyan játékos volt, aki legalább a fordulók felének megfelelő, azaz minimum kilenc játszmát játszott. A magyarok közül Szabó László az első táblán bronzérmet szerzett.
A dobogón végzett csapatok tagjainak egyéni eredményei
A magyar versenyzők eredményei
Jegyzetek
Források
További információk |
Portal di Ensiklopedia Dunia