Ziferblat (együttes)
A Ziferblat (ukránul: Циферблат) egy ukrán alternatív rock együttes, amely 2015-ben alakult. Ők képviselik Ukrajnát a 2025-ös Eurovíziós Dalfesztiválon, Bázelben Bird of Pray című dalukkal. TörténetA zenekar 2015-ben alakult. A nevük a német ziferblat szóból ered, mely antikávézót jelent: egy olyan hely, ahol a vásárlók percenként fizetnek a helyszínen eltöltött időért, minden étel és ital egyébként ingyenes. Első kislemezüket, a Kinoseanst 2017 decemberében adták ki. 2019-ben megjelent a Vnochi című kislemezük, amelyet előadtak az Iksz-Faktor tehetségkutató műsorban is versenyzőként. 2022-ben a Ziferblat bemutatta Zemlya című dalához készült videoklipjét. Ugyanezen év októberében bejelentették, hogy a zenekar bekerült a 2023-as Vidbir, ukrán eurovíziós nemzeti válogató a szűkített listájára, ahonnan azonban nem jutottak be a döntős mezőnybe. Novemberben kiadták Dlya choho ty pryyshla című kislemezüket, amely a készülő Peretvorennya album második dala volt. 2023 februárjában megjelent az album harmadik és egyben utolsó kislemeze, a Dysko-Fanko Terapiya. Maga az album 2023. április 7-én látott napvilágot, amelyet április 22-én egy önálló koncerten mutattak be. Az album 13 dalt tartalmaz, amelyek többsége 2019 és 2020 között íródott.[1][2] Ugyanebben az év szeptemberében a Ziferblat elnyerte a Muzvar Awards díjat az "Alternatív zene legjobb újoncai" kategóriában. 2024-ben a zenekar bejutott a Vidbir 2024-es döntőjébe, ahol a Place I Call Home című dalukkal versenyeztek.[3] A Ziferblat összesítésben a második helyen végzett: a zsűritől maximális 11 pontot, a közönségtől pedig 8 pontot kaptak. 2024. december 20-án a Szuszpilne bejelentette, hogy az együttes ismét résztvevője lesz a 2025-ös Vidbir eurovíziós nemzeti válogatónak.[4][5] Bird of Pray című versenydalukkal megnyerték a február 8-án rendezett döntőt, ahol a nemzeti zsűri, valamint a közönség pontjai alakították ki a végeredményt, így ők képviselhetik hazájukat az Eurovíziós Dalfesztiválon.[6] Tagok
DiszkográfiaAlbumok
EP-k
Kislemezek
Jegyzetek
További információk |
Portal di Ensiklopedia Dunia