Erika Vikman
Erika Vikman (Tampere, 1993. február 20. – ) finn énekesnő és dalszerző. Ő képviseli Finnországot a 2025-ös Eurovíziós Dalfesztiválon Bázelben, az Ich komme című dallal. MagánéleteLempääläban és Poriban nőtt fel. Édesanyja és testvére szintén énekesnők. Erika tinédzserként kezdett el énekelni, és 2008-ban megnyerte a gyermek tangóverseny lányok számára kiírt kategóriáját. 2013-ban érettségizett egy tamperei középiskolában, ezt követően pop-jazz éneklést tanult a Pirkanmaai Zenei Főiskolán. Pályafutása2020-ban a finn közszolgálati csatorna, az Yle bejelentette, hogy az énekesnő is az egyik résztvevője az Uuden Musiikin Kilpailu finn eurovíziós nemzeti döntőnek. Versenydala, a Cicciolina január 26-án jelent meg, és a magyar–olasz modellről és pornószínésznőről, Staller Ilonáról szólt.[1] A március 7-i döntőben összesítésben a második lett, 13 ponttal lemaradva a győztes Aksel Kankaanranta után. Érdekesség, hogy a nemzetközi zsűrinél a harmadik helyen végzett, míg a nézőknél első helyezett lett. Annak ellenére, hogy nem nyerte meg a versenyt, a dal nagy sikert aratott Finnországban, és az énekesnő első olyan kislemeze lett, amely a rádiós slágerlisták élén végzett. A Cicciolina sikerét követően kiadta következő dalát, a Syntisten pöytät, amely elérte a rádiós slágerlista első helyét. Ugyanebben az évben harmadik helyezést ért el a finn Álarcos Énekes első évadában, ahol a darázsként versenyzett.[2] 2021 augusztusában adta ki első, saját nevét viselő stúdióalbumát. 2025. januárjában az Yle bejelentette, hogy az énekesnő visszatér az UMK mezőnyébe,[3] Ich komme című versenydalával, amellyel[4] megnyerte a február 8-án rendezett döntőt, ahol a nemzetközi zsűri, valamint közönség pontjai alakították ki a végeredményt, így ő képviselheti hazáját az Eurovíziós Dalfesztiválon.[5] DiszkográfiaStúdióalbumok
Kislemezek
Közreműködések
Jegyzetek
További információk |
Portal di Ensiklopedia Dunia