Tolna vármegye története
Tolna vármegye (németül: Komitat Tolnau, latinul: Comitatus Tolnensis) közigazgatási egység volt a Magyar Királyság dunántúli részében. A mai Tolna vármegye területe nagyrészt megegyezik vele. Központja Tolnavár, majd Szekszárd volt. FöldrajzaA vármegye területének nyugati részén a Dunántúli-dombság, keleti részén a Duna síksága feküdt, amelynek déli része tengerszint feletti magassága 87 méterig terjedt. Legfontosabb folyói a Duna, a Sió és a Kapos. Északról Veszprém és Fejér vármegye, keletről Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, délről Baranya vármegye, nyugatról pedig Somogy vármegye határolta. TörténelemA vármegyét Szent István király hozta létre az államalapítás és a királyi vármegyerendszer megszervezése idején Tolnavár központtal.[1] A török hódoltság idején a vármegyét megszállták, területét a trianoni békeszerződés nem érintette, az 1950-es megyerendezés pedig csak Tengőd térségében okozott megyehatárváltozást, annak Somogy megyéhez csatolásával. Utódja 1950-től Tolna megye, amely 2023-tól visszakapta a Tolna vármegye elnevezést. LakosságaA vármegye összlakossága 1910-ben 273 218 fő volt, ebből: KözigazgatásElső ízben a törvényhatóságokról szóló, 1886. évi XXI. törvénycikk[2] írta elő, hogy a járásoknak állandó székhelyük kell legyen. A vármegyének ekkor öt járása volt. 1950-ig az egyetlen lényeges változást az hozta, hogy 1895-ben a Dombóvári járás, melynek székhelye Tamási volt kettéoszlott, a székhelyük után elnevezett Dombóvári és Tamási járásokra. Tolna vármegye járásai 1886–1950 között:
Tolna vármegyének 1905-ig egyetlen városa sem volt, abban az évben alakult rendezett tanácsú várossá Szekszárd, majd az egész országra érvényes közigazgatási átalakítás folytán 1929-től megyei város lett. Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia