A Look Sharp! a svéd Roxette duó második stúdióalbuma, mely 1988. október 21-én jelent meg, két évvel az első Pearls of Passion című stúdióalbum után. Az album munkálatai Stockholmban az EMI Stúdióban, és Londonban zajlottak a Trident II Stúdióban 1988. március és szeptember között. Az album a megjelenést követően azonnali siker volt. Hazájában, Svédországban azonnal a slágerlista 1. helyére került, majd végül hatszoros platina helyezést ért el.
A kereskedelmi siker kezdetben szerény volt, majd az album nemzetközi áttörése során azonnal sikeres lett, így több országban is platina, vagy multi-platina helyezést ért el. Az albumról kimásolt kislemezek is világszerte ismertté tették az együttest. A The Look, vagy a Listen to Your Heart az amerikai Billboard Hot 100-as lista élére kerültek, míg a Dangerous és a Dressed for Success a 2. és 14. helyezett volt ugyanezen a listán.
Előzmények és megjelenés
A Dressed for Success és a Listen to Your Heart volt az első két kislemez, mely Svédországban megjelent, majd az EMI és Gessle úgy döntött, hogy Fredriksson mint vezető énekes lesz jelen a duóban. A dalok sikeresek voltak az országban, és a 2. és 3. helyre kerültek. A Chances az album első kimásolt kislemezeként jelent meg Franciaországban, Németországban, és Olaszországban, de slágerlistás helyezést nem ért el.
A The Look című kislemez 1989 januárjában jelent meg, mint 4. kimásolt kislemez, és Top10-es sláger lett hazájában. Egy Mineapolisi cserediák Dean Cushman miután megvásárolta az albumot, és hazavitte Amerikába, átadta annak másolatát a helyi KDWB 101.3 FM rádióállomásnak,[1] akik elkezdték a dalt játszani, mely gyorsan népszerűvé vált, és más rádiók is átvették a dalt.[2][3] Az EMI America korábban elutasította a duót, mert alkalmatlannak találták az amerikai piacra, így ott nem volt szerződésük.[4]
A The Look című dal a duó hivatalos promóciója előtt már bent volt a Billboard Hot 100-as lista első 50 helyezettje között, majd nyolc héttel később slágerlistás első helyezett lett.[5] A következő év folyamán a dal folyamatosan került fel 25 ország slágerlistáira.[6] Ausztráliában hat hetet töltött a kislemezlistán.[7] Az albumról kimásolt kislemezek, a Chances kivételével a nemzetközi piacon is megjelentek, illetve a Listen to Your Heart című dal szintén listaelső lett az amerikai Billboard Hot 100-on, míg az albumról kimásolt utolsó dal a Dangerous a 2. helyre került.[8]
A Look Sharp! című album azonnal sikeres lett megjelenésekor hazájában, és több mint 140 000 példányban kelt el a kiadástól számított tíz napon belül.[10] Az album hét hétig volt listaelső, és hatszoros platina helyezést ért el hazájában.[11] Az Egyesült Államokban az albumot 1990. január 20-án a RIAA platina helyezéssel jutalmazta a több mint 1 000 000 feletti eladások végett.[12]2005-től további 402 000 példány talált gazdára a Nielsen SoundScan adatai alapján, akik 1991 májusától kezdték követni az értékesítési adatokat.[13] Az Egyesült Királyságban a 4. helyet érte el az album, ahol több mint egy évig volt slágerlistás helyezés.[14] A BPI tanúsítványa szerint 1990 decemberében az eladások száma meghaladta a 300 000 példányt.[15]2001 óta az albumból világszerte több mint 9 millió példány talált gazdára.[16]
Elismerések
A Roxette-t két Grammy-díjra is jelölték. 1989-ben az Év művésze és a legjobb pop/rock együttes kategóriában. Fredriksson és Gessle a legjobb pop / rock női és legjobb zeneszerző kategóriában díjat nyertek.[17] A Roxette és Fredriksson ebben az időszakban számos "Rockbjörnen" díjat is nyert. 1988-ban a legjobb svéd album, és a legjobb svéd csapat kategóriában is díjat nyertek. Fredriksson négy egymást követő évben – 1986 és 1989 között – a legjobb svéd nő kategóriában nyert díjat.[18]
Számlista
Az összes dalszöveg szerzője Per Gessle; az összes szám szerzője Gessle, except where noted.