Karbokon
A szert 1970-ben Masao Arakawa fejlesztette ki a Sankyo Co, Ltd.-nél. A karbokonnak kitűnő a rák elleni hatékonysága, de igen erősek a mellékhatásai is, melyeket gyógyszerkombinációval igyekeznek csökkenteni.[1][2] HatásmódAlkiláló szer. Keresztkötéseket hoz létre a DNS-hélix két szála között, amely emiatt nem tud szétválni, következésképpen osztódni sem, és ez a sejt halálához vezet. Ezen felül a karbokon – a többi alkilálószerhez hasonlóan – a sejt bizonyos molekuláihoz alkil- (pl. metil)csoportot kapcsol, ami miatt az nem tudja helyesen elolvasni a DNS-ben tárolt információt, ami az osztódáskor DNS-hibát okoz. Az alkiláló szerek a szervezet minden sejtjét megtámadják, de főleg azokat, amelyek gyakran osztódnak. Ezek elsősorban a rákos sejtek, de az átlagosnál gyakrabban osztódó sejtek vannak az emésztőrendszerben, csontvelőben, a herében és a petefészekben is. A kemoterápiás szerek emiatt meddőséget okozhatnak, és az is előfordul, hogy maga a rák elleni gyógyszer okoz (másfajta) rákot – a karbokon esetén a leggyakrabban leukémiát. AdagolásAdható intravénásan, artériába és szájon át is. A kezdő adag felnőttnél 1–2 mg, a fenntartó 0,25-0,75 mg naponta, vagy hetente kétszer. A fenntartó adagot úgy kell beállítani, hogy a fehérvérsejtszám 8000 és 15000 között maradjon mm³-enként. Fizikai/kémiai tulajdonságokVörös–vörösbarna kristályos anyag. Vízben gyakorlatilag nem, kloroformban, acetonban és abszolút alkoholban rosszul oldódik.
Az értékek mg/tskg-ban értendők. Jegyzetek
Források
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia