|
Gerevich Aladár (1879–1947)
Idősebb Gerevich Aladár (teljes nevén Gerevich Aladár István János) (Máramarossziget, 1879. január 9. – Miskolc, 1947. július 4.) vívómester, vívó, katonatiszt, cikkíró. A Ludovika Akadémia elvégzése, majd 10 évnyi katonai szolgálat (1897–1907) után négy évtizeden keresztül dolgozott vívómesterként Budapesten és számos vidéki városban (pl. Szolnokon, Jászberényben, Sátoraljaújhelyen). 1920-ban Miskolcon telepedett le és haláláig itt oktatta a kard- és tőrvívást. Korának egyik legismertebb vidéki vívómestere volt.[1] Gerevich Tibor művészettörténész bátyja, Gerevich Aladár hétszeres olimpiai aranyérmes kardvívó apja és első mestere, Gerevich Pál világbajnok kardvívó és Gerevich György vívóedző nagyapja. Középső fia, Emil országosan ismert kard- és tőrvívó volt. Legkisebb fia, Tibor szintén ismert vívó volt, később Magyarországon és Nyugat-Németországban dolgozott vívóedzőként. Id. Gerevich Aladár egy egész vívódinasztia alapítója volt, melynek ismertebb tagjai 3 fia és 2 unokája. Életútja
Szülővárosában édesapja, Gerevich Emil 1877-től a felsőbb leányiskola tanára volt. Édesanyja, Ilniczky Ilona a kárpátaljai Velétén született 1854. február 26-án az iloncai görögkatolikus pap lányaként,[3] megérte fiai – Aladár, Tibor, Zoltán és Géza – karrierjének kiteljesedését, majd két fia – Zoltán (1932), Aladár (1947) – halálát és hosszú életének 95. évében hunyt el Budapesten, 1948. március 27-én. Emil tanári diplomája segítségével emelkedett ki az Osztrák–Magyar Monarchia perifériájáról, egy szegény, kárpátaljai görögkatolikus papcsaládból. A tanár második fia, Tibor, a későbbi neves művészettörténész, egyetemi tanár szintén Máramarosszigeten született 1882-ben. Gerevich Emilt 1885-ben kinevezték a besztercebányai felsőbb leányiskola igazgatójává, a család átköltözött a felvidéki bányavárosba. Aladár két másik öccse – Zoltán (1886) és Géza (1888) – már itt született. A legidősebb fiú Besztercebányán kezdte el középiskolai tanulmányait a helyi katolikus gimnáziumban.[4] 1891-ben egy újabb kinevezés miatt Kassára költözött a család, mivel Gerevich Emil lett a kassai főreáliskola igazgatója. Aladár a helyi premontrei katolikus főgimnáziumban folytatta tanulmányait. Katonai pályafutása 1893-ban felvételt nyert a Ludovika Akadémiára. A budapesti katonai tanintézet a véderőről szóló 1868. évi XL. törvénycikk 1882-es módosítása alapján biztosított továbbtanulási lehetőséget olyan 14-17 éves középiskolások részére, akik elvégezték a gimnázium legalább 4 osztályát. A tanulmányaikat kielégítő eredménnyel elvégző kadétok 4 év után a magyar királyi honvédséghez kerültek hadapródként, a kitűnő eredménnyel végzett növendékek pedig hadnagyi rangot kaptak. Gerevich Aladár 1897-ben végzett az Akadémián, megkapta a hadapród-tiszthelyettesi kinevezését és a szegedi 5. honvéd gyalogezredhez vezényelték.[5] Egy évvel később áthelyezték a kassai 9. honvéd gyalogezredhez,[6] 1899-ben előléptették hadnaggyá.[7] A fiatal tisztet kimondottan érdekelte a vívás, 1901 októberében katonai amatőr vívóként részt vett egy olyan kassai vívóakadémián,[* 1] amely az olasz kardvívást népszerűsítette. A rendezvényen szerepeltek a hazánkban tanító, legismertebb itáliai vívómesterek – Italo Santelli, Angelo Torricelli – és több kiváló magyar vívó (Porteleky László, az előző év magyar kardvívó bajnoka; Mészáros Ervin).[8] Az egyik beszámoló megemlíti a kassai honvédhadnagy tehetségét és szép vívását.[9] Édesapja 1902-ben elhunyt és pár hónappal később a hadnagy átkerült új állomáshelyére, Munkácsra a 11. honvéd gyalogezredhez.[10] 1905-ben előléptették főhadnaggyá, de már az év végén kérelmezett egy egészségügyi vizsgálatot, ami után egy fél évre megkapta a „jelenleg szolgálatképtelen” minősítést. 1906-ban visszatért a honvédség kötelékébe, aztán egy évvel később a kassai 11. honvéd gyalogezred főhadnagyaként benyújtotta leszerelési kérelmét, 1907. március elsején mondott le tiszti rendfokozatáról. Egy fél évvel később házasságot kötött Herczog Irén Ilonával, valószínűleg részben ezzel is magyarázható a katonai pálya elhagyása,[11] mivel a magas házassági kaució – egy hadnagy számára 60 ezer korona, évi jövedelme harmincszorosa – gyakorlatilag lehetetlenné tette a házasságkötést.[12] A fiatal vívásoktató._A_magyar_sport_ezer_%C3%A9ve_III._(Budapest,_1929).jpg)  Nincs adat arról, hogy Gerevich Aladár kitől tanulta az 1896-os millenniumi vívóverseny után Magyarországon is meghonosodó, Radaelli-féle,[* 2] modern olasz kardvívást, melynek hazánkban Italo Santelli olasz vívómester volt a legismertebb képviselője. Ludovikás akadémistaként Gerevich még a régi magyar kardvívást tanulta, erről a vívásról írt 1894-ben könyvet lovag Arlow Gusztáv (1861–1926)[14] neves vívómester. Gerevich Aladár leszerelése után vívásoktatással kezdett el foglalkozni. Már 1907 októberétől egy több hónapos, szolnoki vívótanfolyamon Arlow Gusztáv vívómester segítője (segédmestere),[15] ugyanakkor 1908 augusztusában egy vidéki újság cikkében már „jó nevű pesti vívómesterként” van megemlítve.[16] Két évvel később az 1900-ban alapított Szolnoki Vívó Club mestere, közben Jászberényben is oktatott, ahol 1910. március 16-án megszületett első fia, Aladár. A fiatal vívómester majdnem három évet töltött Szolnokon, majd 1910 szeptemberében a fővárosba költözött és itt vívótermet nyitott az Irányi u. 19. szám alatt.[17] Az ambiciózus oktató szakmai elismertségét jelzi, hogy 1911-ben már résztvevője egy olyan vívómester-versenynek, melyet a Hivatásos Vívók Egyesülete (HVE)[* 3] szervezett és ezen a versenyen tiszteletdíjat nyert.[18] Idővel Santelli budapesti termében segédkezik, illetve Santelli helyére kerül a Wesselényi Vívóklubban. 1913-ban már a HVE tagja és egy vívómester-vizsgán bizottsági tag.[19] Ebben az évben már egy bécsi versenyen is jól szerepelnek tanítványai.[20] Az első világháborúban 1914. július 28-án az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának. Gerevich Aladár 1915. január elsején vonult be mint közember, mivel 1907-ben lemondott tiszti rangjáról.[21] Csakhamar előléptették őrmesterré, majd tiszthelyettes lett, végül 1916 januárjában visszakapta főhadnagyi rangját. Összesen húsz hónapot harcolt az északi és az olasz fronton.[21] A Kárpátokban folyó harcok után a vívómester 1915 szeptemberében került ki az olasz frontra a budapesti 1. honvéd gyalogezred állományában, a Doberdó-fennsík egyik magaslatára, a San Michele-hegyre. Az ezred a 20. honvéd hadosztály kötelékében harcolt. Gerevich több isonzói csatában – a harmadikban, a negyedikben és az ötödikben – védte a magaslatot az olasz támadásokkal szemben. A márciusban lezajlott V. isonzói csata után egy több hónapos, viszonylag csendes időszak következett be ezen a frontszakaszon, amit az 1916. június 29-én végrehajtott osztrák–magyar gáztámadás szakított meg. A támadás során Gerevich főhadnagy gázmérgezést szenvedett, felépülésé után még további hat hónapot töltött a bukovinai fronton a 306. honvéd gyalogezred állományában. Miskolc vívómestere  Gerevich Aladár a Miskolci Vasutas Sportklub (MVSC) meghívására érkezett Borsod vármegye központjába 1920 elején. A fővárosi Wesselényi Vívó Club mestereként, illetve a Santelli-féle vívóterem oktatójaként akkoriban már országosan ismert vívómester volt, aki vívótudását a tényleges sportküzdelmek során is bizonyította.[22] 1922-ben, majd 1923-ban a miskolci Korona szálló kis tánctermében oktatta a vívást.[23] Egy 1924-ben rendezett miskolci vívóverseny helyezettjei névsorában megjelenik a későbbi olimpikon Piller György neve, aki akkoriban Gerevich mester tanítványa volt.[24] 1925-ben még mindig a Széchenyi utcai szállodában folyt az oktatás. 1927-ben a kassai kardcsapat felett aratott fölényes győzelmet a Spiry Endre dr., Feigl Iván, Pillér György, ifj. Gerevich Aladár, Barabás Endre összetételű miskolci kardcsapat.[25] Később, 1934 és 1940 között a Miskolci Katolikus Fiúgimnázium diákjait is oktatta Gerevich Aladár. 1938-ban egészen kiváló évet zárt a gimnázium vívócsapata, hiszen 12 KISOK[* 4] aranyéremmel lettek gazdagabbak, megnyertek a kerületi és országos KISOK tőrcsapatversenyt.[26] A vidéki nehézségek, a teremhiány ellenére Gerevich mester szép sikereket ért el két és fél évtizedes miskolci ténykedése során, vívóiskolájából indulva váltak országosan ismert kardvívókká, majd olimpiai bajnokká: Piller György, illetve saját fia, ifj. Gerevich Aladár; továbbá számos helyi vívó vált keze alatt országosan jegyzett kardvívóvá.[27] Ezen eredmények miatt nevezte őt „a miskolci vívósport atyamesterének” a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap újságírója 1935-ben. 1947-ben az idős vívómester megbetegedett, komoly problémái voltak a lábával. Időnként még kisétált kutyáival a Népkertbe, de már nem tudott oktatni. Halála előtt két hónappal a Szabad Magyarország c. lap újságírója még készített vele egy nagy interjút.[28] Idősebb Gerevich Aladár 1947. július 4-én hunyt el, unokája által gondozott sírja a Mindszenti katolikus temetőben található (14. parcella, 8. sor, 2. sír).[29] Szak- és cikkíróGerentsér László budapesti vívómesterhez hasonlóan Gerevich Aladár termékeny szak- és cikkíró volt. Újságcikkei a helyi sajtótermékekben (a Reggeli Hírlapban, a Magyar Jövőben, a Felsőmagyarországi Reggeli Hirlapban) jelentek meg. Az egyik első cikkét 1923-ban írta, abban egy helyi katonai vívóversenyről tudósított.[30][31] Családja  A család birtokában lévő házassági anyakönyvi kivonat szerint Gerevich Aladár Budapesten 1907. szeptember 17-én kötött házasságot Herczog Irén Ilonával, aki Budapesten született 1888. szeptember 2-án és római-katolikus volt. A feleség szülei: Herczog Sándor (?–1907. szeptember előtt) és Roder Szelina (Szeréna) (Kaposvár, 1866–?) színésznő.[33][34] A szertartás során Aladár két öccse – Zoltán és Géza – voltak a tanúk. A házasságból három fiú született: Aladár (1910), Emil (1912) és Tibor (1914). Az évek során a pár kapcsolata megromlott és a férj egyedül maradt a három gyerekkel.[35] A legidősebb fiú (Aladár) „anyjának nem tudta soha megbocsátani, hogy otthagyta fiait.”[35] A gyerekek nevelésében jelentős szerepet vállalt id. Gerevich Aladár édesanyja, családi becenevén Nanankó. Fiai a Gerevich vívódinasztia jeles tagjai voltak. Ifj. Gerevich Aladár Édesapja 14-15 éves korában kezdett el vele foglalkozni, hetente négyszer-ötször voltak 2-3 órás edzései. Gerevich mester legidősebb fia 1927-ben felköltözött Budapestre, ahol Italo Santelli ismert olasz vívómester tanítványa lett és nagybátyjánál, a művészettörténész Gerevich Tibornál lakott. Gerevich EmilGerevich mester középső fia is vívott, kimondottan sikeres vidéki kard- és tőrvívó volt. A Borsod-Miskolci Hitelbank tisztviselője volt. Gerevich TiborTibor sikeres kard- és tőrvívó lett, annak ellenére, hogy gyermekkorában egy vívóbaleset során elveszítette bal szemét.[38] Később vívóedzőként dolgozott, valamikor 1950-ben emigrált, Nürnbergben az ottani egyetemen volt vívómester. Egy rövid időre hazatért, majd az 1956-os forradalom bukását követően családjával együtt végleg távozott az országból és Nyugat-Németországban folytatta a vívómesteri munkáját. Egy évnyi megfeszített oktatás után a vívóteremben halt meg.[39] Emlékezete  Pár hónappal a halála után megrendezték az Id. Gerevich Aladár emlékversenyt, amelyen az olimpiai keret tagjai – Berczelly, ifj. Gerevich Aladár, Maszlay, Papp stb. – is részt vettek. Az országos nyílt kardvívó emlékversenyt a vívómester fia nyerte.[40] Utána szinte évente volt ilyen emlékverseny, az utolsót 1968-ban rendezték. Nemcsak a hazai szakemberek,[41] vagy az emigráns magyar szakírók[42] emlékeztek a miskolci vívómester munkásságára, hanem az egykori tanítványai is: szép példa erre a dr. Tapolcsányi Oszvald által alapított vándordíj, a Gerevich-serleg. Az Egyesült Államokban élő, valamikori Gerevich-tanítvány egy ezüst vándorserleggel díjazta a Clevelandban megrendezett regionális kardversenyek győzteseit, ezzel emléket állítva egykori mesterének.[43] Gerevich Aladár vívómesteri munkásságának lenyomata fokozatosan kikopott az utókor emlékezetéből. Utoljára 1978-ban, majd 1982-ben jelentek meg hosszabb cikkek az amerikai emigráns magyar sajtóban, melyek foglalkoztak a munkásságával.[44]
– Hajdú Béla (1892–1970) miskolci újságíró, festőművész[45]
– Dr. Zöld Ferenc (1904–2004) vívómester, sportvezető, szakíró[42]
– Dr. Zöld Ferenc[44]
– Felsőmagyarországi Reggeli Hirlap[46]
– Ifjabb Gerevich Aladár
Kitüntetései
Cikkei
Az ismeretlen Gerevich c. tanulmány mellékletében egy reprezentatív válogatás olvasható Gerevich Aladár 1923 és 1943 között írt cikkeiből. Származása
Megjegyzések
Jegyzetek
Források
További információkKapcsolódó szócikkek |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
