Szülei – Gerevich Aladár vívómester és Herczog Irén Ilona (Budapest, 1888. szeptember 2. –?) – 1907. szeptember 17-én kötöttek házasságot. A házasságból három fiú született: Aladár (1910), Emil (1912) és Tibor (1914). Az évek során a pár kapcsolata megromlott és a férj egyedül maradt a három gyerekkel.
Tibor – becenevén Tuti[3] – sikeres kard- és tőrvívó volt, annak ellenére, hogy gyermekkorában édesapja vívótermében egy baleset során elveszítette bal szemét.[4] Első osztályú versenyző volt BSzKRt SE-nél, pl. 1940-ben veretlenül, 8 győzelemmel megnyerte a BSE által rendezett kardvívóversenyt,[5]Észak-Magyarország tőrvívó bajnoka volt,[6] többször megnyerte az országos vidéki bajnokságot.[7] Tudását a Santelli-teremben is csiszolta, ott egy baráti társaság tagja volt, melyhez a bátyja, Aladár, Tóth Péter, Garay János tartoztak.[3] Később vívóedzőként dolgozott előbb Budapesten (ÚTE), majd Miskolcon. 1949 júliusában illegálisan átlépve az osztrák határt emigrált Ausztriába,[1] előbb Salzburgban, majd 1950 második felétől Nürnbergben az ottani egyetemen volt vívómester,[8] közben intézte családja – felesége és két kislánya – kijutását külföldre.[9] Menekültügyi (IRO)[10] aktájából kiderül, hogy Venezuelába készült, illetve az 1949-től a philadelphiai egyetemen edzősködő Csiszár Lajos (1903–1997) vívómester segítségével megpróbált az Egyesült Államokban vívóoktatói állást találni.[1][7] Amikor a kommunista hatalom nem engedélyezte a családegyesítést, akkor 1955 decemberében hazatért az Elnöki Tanács által meghirdetett amnesztia keretében, erről beszámolt – a korra jellemző propagandisztikus hangnemben – a Neues Deutschland keletnémet pártlap, valamint számos magyar újság.[11] Hazatérése után nehéz körülmények között élt.[12] Az 1956-os forradalom bukását követően családjával együtt végleg távozott az országból és Nyugat-Németországban folytatta a vívómesteri munkáját. Zöld Ferenc szakíró visszaemlékezései szerint egyévnyi megfeszített németországi oktatás után tragikus hirtelenséggel meghalt.[13]
Haláláról a Bethlehemi Hiradó egyesült államokbeli hetilap számolt be 1958. április 11-én.[* 1] A tudósításban az szerepel, hogy a gyermekkorban szerzett fejsérülésének kiújulása vezetett korai halálához.
Családja
1939. október 28-án kötött házasságot.[1] Két lánya született: Viktória (1942) és Elynor (1946).
↑A Zöld-féle cikkből két évszám is kiszámítható: az 1956-os forradalom bukása utáni 1 év („egy évig bírta a szíve”), tehát 1957-ben következett be Gerevich Tibor halála; a cikket 1982 márciusában írta Zöld („most 24 éve egy délután hirtelenül leült a terem szélén”), tehát 1958-ban halt meg.
↑Zöld I. : „Ő róla senki sem remélte, hogy vívó lesz. Kisgyermek korában súlyos baleset érte, a vívóteremben maszk nélkül játszott, s óvatlan pillanatban kiszúrták a bal szemét. — Ez mindenki számára olyan ,,sokk”-ot jelent, hogy azt hitték a kisfiú soha többé nem akar majd vívást látni. Nem így történt. Mert akkor már Tutit megejtette a vívás varázsa, s úgy szerette, mint a jókedvű ember a fütyülést, a dúdolást, az éneket. Mindig, örökké csak vívni akart!”
↑„A magyar vívómester 1950-ben búcsút vett Mozart szülővárosától...” Fekete Pál (1955)
↑Zöld I. : „Tuti egyik napról a másikra eltűnt. Eleinte Ali sem tudott semmit, — vagy kényes a téma, — hallgatott. Mert hát Tuti bújva-szökve elindult vívást tanítani a nagyvilágba ... Nem ment túl messzire, — hogy ha minden „jóra fordul”, hamar visszaérkezhessék, — Nürnbergben „kötött ki.” Ott tanított, s mindent megkísérelt hónapokon, éveken át, hogy feleségét és két kislányát kiengedjék, — eredménytelenül.”
↑International Refugee Organization, az ENSZ menekültügyi szervezete 1946 és 1952 között.
↑ „Hazatérésével kapcsolatban nyugatnémet újságokban különböző koholmányok láttak napvilágot, Gerevich Tibor erről a következőket mondotta a Magyar Távirati Iroda munkatársának: „A nyugatnémet sajtóban hazatérésemmel kapcsolatban megjelent képtelen hazugságokat rágalmakat olvasva egy mondattal felelhetek: minden alapot nélkülöznek és céljuk nem egyéb, mint a hazatérni szándékozó magyarok ezreinek megtévesztése, megfélemlítése. A saját tapasztalataim homlokegyenest ellenkeznek azokkal az aljas koholmányokkal, amelyeket egyes nyugati körök és a zsoldjukban álló magyar fasiszta szervezetek terjesztenek. A Magyar Népköztársaság a korlátlan személyi szabadságon túl megfelelő élet és munkakörülményeket biztosít minden hazatérő magyarnak, így magam és viszontlátott családomnak is. Boldog vagyok, hogy a közeljövőben ismét a nagyszerűen fejlődő magyar sport szolgálatába állíthatom tudásomat az újra megtalált hazában.”” (MTI) Magyar Nemzet, 1955. december 30.; az MTI-hírt átvette a Kanadai Magyar Munkás, a Szabad Nép, meg a Népszava. Plusz lásd a Nemzeti Sport, 1955. december 16-i cikkét.
↑Zöld I. : „Mindez nem sokáig tartott, – egy évig bírta a szíve. Oktatás közben soha sem ült le, folyton leckét adott, javított… Vívóteremben született, s ott is fejezte be csendesen, – reméljük fájdalom nélkül, – talán negyven éves volt.”
