|
Dodie Smith
Dorothy Gladys "Dodie" Smith (Whitefield, 1896. május 3. – Finchingfield, 1990. november 24.) angol regény- és drámaíró. Leginkább az I Capture the Castle (Enyém a vár, 1948) és a The Hundred and One Dalmatians (Száz meg egy kiskutya, 1956) című gyermekregény írójaként ismert. További alkotásai: Dear Octopus (1938) és a The Starlight Barking (1967). A The Hundred and One Dalmatians-t 1961-es animációs filmen és 1996-os élőszereplős filmre adaptálták, mindkettőt a Disney készítette. Az I Capture the Castle című regényéből 2003-ban film készült. Az I Capture the Castle című regényt a brit közönség a BBC The Big Read (2003) című műsora keretében a 82. helyen választotta a "nemzet 100 legkedveltebb regénye" közé.[1][2] ÉletrajzaFiatalkora1896. május 3-án született egy Stoneycroft nevű házban (118-as szám) a Bury New Roadon, Whitefieldben, Bury közelében, az angliai Lancashire-ben. Egyetlen gyerek volt. Szülei Ernest és Ella Smith (született Furber) voltak. Ernest bankigazgató volt; 1898-ban halt meg, amikor Dodie két éves volt. Dodie és édesanyja Old Traffordra költöztek, hogy nagyszüleihez, William és Margaret Furberhez közel lakjanak.[3] Dodie gyermekkori otthona, a Kingston House[4] a Stretford Road 609. szám alatt volt,[5] és a Manchester Ship Canal felé nézett.[1] Édesanyjával, anyai nagyszüleivel, két nagynénjével és három nagybátyjával élt.[4] A Look Back with Love (1974) című önéletrajzi könyvében nagyapját, Williamet tartja számon a három ok egyikeként, amiért drámaíró lett. Nagyapja lelkes színházlátogató volt, és hosszan beszélgettek Shakespeare-ről és a melodrámáról. A második ok az volt, hogy nagybátyja, Harold Furber, amatőr színész színdarabokat olvasott fel vele, és bevezette a kortárs drámába. Harmadszor, az édesanyja színésznő akart lenni, és ez az ambíciója meghiúsult, kivéve a sétáló szerepeket, egyszer Sarah Bernhardt társaságában. Smith tízéves korában írta első darabját, és tizenéves korában kisebb szerepeket játszott a Manchester Athenaeum Dramatic Society drámai társaságban.[3] Egy kék tábla emlékeztet az épületre, ahol Dorothy felnőtt.[5] Dorothy gyermekkorának alakuló éveit ebben a házban töltötték. Londonba költözés  1910-ben Ella újraházasodott, és Londonba költözött új férjével és a 14 éves Dodie-val, aki Manchesterben és a londoni St Paul's Girls' Schoolban is járt iskolába. 1914-ben Dodie belépett a Királyi Színművészeti Akadémiába (RADA). Első szerepét Arthur Wing Pinero[6] Playgoers (Játékosok) című darabjában kapta. A RADA után további szerepei közé tartozott egy kínai lány a Mr. Wu-ban, egy szobalány a Ye Gods-ban, és egy fiatal anya a Niobe-ban, amelyet Basil Dean[7] rendezett, aki később megvásárolta az Autumn Crocus (Őszi krókusz) című darabját. Volt a Portsmouth Repertory Theatre-ben is, egy YMCA társasággal utazott, hogy csapatokat szórakoztasson Franciaországban az I. világháború alatt, turnézott a French Leave című francia vígjátékkal, és feltűnt Anne szerepében Galsworthy The Pigeon (Galamb) című darabjában az Everyman Színházban és egy fesztiválon a svájci Zürichben.[3] Miközben Ella mellrákban haldoklott, ő és Dodie a Keresztény Tudomány hívei lettek.[8] Karrier a színészet utánBár Smith eladott egy filmforgatókönyvet, a Schoolgirl Rebels-t, Charles Henry Percy álnéven,[1] és írt egy egyfelvonásos színdarabot, a British Talent-t, amelynek premierje a Three Arts Clubban volt 1924-ben, mégis nehezen talált állandó munkát.[3] 1923-ban munkát vállalt a Heal and Son's londoni bútorüzletében, ahol játékbeszerző lett (és az elnök, Ambrose Heal szeretője).[9] 1931-ben írta első színre vitt darabját, az Autumn Crocus-t C.L. Anthony álnévvel. Sikere, és az, hogy az újságírók felfedezték személyazonosságát, ihlette az újság főcímét, „Shopgirl Writes Play”.[10] A show főszereplője Fay Compton[11] és Francis Lederer[12].[3] Smith negyedik darabját, a Call It a Day-t a Theatre Guild játszotta 1936. január 28-án, és 194 előadást játszottak. Londonban 509 előadást tartottak, ami Smith eddigi leghosszabban játszott darabja. Joseph Wood Krutch[13] amerikai kritikus kedvezően hasonlította George S. Kaufman[14] és Edna Ferber Dinner at Eight című darabjához és Edward Knoblock[15] Grand Hoteléhez. Azt mondta, a londoni produkció "elég következetesen megmarad a komédia szintjén, és törékeny szerkezetére nem ró nagyobb érzelmi súlyt, mint amekkorát ez a szerkezet elbír."[3] A Call It a Day sikere lehetővé tette Smith számára, hogy megvásárolja a The Barretts házat az essexi Finchingfield falu közelében. Következő darabja, a Bonnet Over the Windmill (1937) nem volt ilyen sikeres. Három leendő fiatal színésznőről és háziasszonyukról, egy középkorú egykori zenetermi előadóművészről, valamint a fiatal nők azon próbálkozásairól szól, hogy felkeltsék egy drámaíró és egy színházi producer figyelmét, hogy drámai szerepeket kapjanak.[3] Következő darabjában, a Dear Octopus-ban (1938) Dame Marie Tempest és Sir John Gielgud játszott. A szokatlan cím egy pohárköszöntőre utal a darabban: "A családnak – a kedves polipnak, akinek a csápjaiból sohasem szabadulunk ki, és a szívünk mélyén nem is akarunk soha teljesen kiszabadulni." Brooks Atkinson[16] "hazai panorámaművésznek" nevezte Smitht, és több angol regényíróhoz hasonlította, Samuel Richardsontól Archibald Marshallig[17]; az angol család "kinevezett feljegyzőjeként" is leírta. A londoni előadás 376 előadást ért meg, míg New Yorkban csak 53-at. Amikor Smith Amerikába utazott, hogy a Dear Octopust leadja, magával hozta Alec Macbeth Beesley-t (a Titanic túlélőjének, Lawrence Beesleynek fia[18]), aki szintén a Heal's-nél dolgozott, és ő lett a régi barátja és üzletvezetője. 1939-ben házasodtak össze. 1952-ig nem mutatott be újabb darabot Londonban, bár 1943-ban a Lovers and Friends a Plymouth Theatre-ben játszott. A műsorban Katharine Cornell[19] és Raymond Massey szerepelt.[3] Smith sok éven át a londoni Marylebone-ban, a Dorset Square-en élt, ahol most egy kék emléktábla állít emléket foglalkozásának; születési dátumaként 1896 helyett pontatlanul 1895 szerepel.[20] Későbbi életeAz 1940-es években Smith és Beesley az Egyesült Államokba költözött, hogy elkerüljék a lelkiismereti kötelességmegtagadás[21] miatti nehézségeket.[10] Honvágyat érzett Nagy-Britannia után, amely ihlette első, a pennsylvaniai Doylestownban írt, I Capture the Castle (1948) című regényét. Ő és Beesley a malibui Beverly Hillsben és a connecticuti Wiltonban is eltöltöttek időt.[3] Amerikai közjátékuk során a pár összebarátkozott Christopher Isherwood, Charles Brackett[22] és John Van Druten[23] írókkal. Emlékirataiban Smith Beesleynek tulajdonítja, hogy azt javasolta Van Drutennek, hogy Isherwood Goodbye to Berlin című Sally Bowles-történetét[24] dolgozza át színdarabra (a Van Druten-darabból, az I Am a Camera címűből később a Cabaret című musical készült). Emlékirataiban Smith elismeri, hogy írói tanácsokat kapott barátjától, A. J. Cronin regényírótól. Smith első darabja Londonban, a Letter from Paris, Henry James The Reverberator című kisregényének adaptációja volt. William Archibald[25] The Innocents (Ártatlanok) című (a The Turn of the Screw-ből átdolgozott) drámájának és Ruth és Augustus Goetz The Heiress (Az örökösnő) című drámájának (a Washington Square Henry James regényről készült) adaptációs[26] stílusát használta.[3][27] Az 1970-es években Stambourne-ban, Essexben élt. HalálaSmith 1990-ben halt meg (három évvel Beesley után) Uttlesfordban, az angliai Észak-Essexben. Elhamvasztották, és a hamvait a szélbe szórták. Julian Barnes-t nevezte ki irodalmi végrehajtójának, amiről úgy gondolta, hogy ez nem túl sok munka. Barnes a bonyolult feladatról ír "Irodalmi kivégzések" (Literary Executions) című esszéjében, amelyben többek között feltárja, hogyan szerezte vissza az I Capture the Castle[28] filmjogait, amelyek 1949 óta a Disney tulajdonában voltak.[29] Smith személyes iratai a Bostoni Egyetem Howard Gotlieb Archívum Kutatóközpontjában találhatók, és kéziratokat, fényképeket, műalkotásokat és levelezést tartalmaznak (beleértve Christopher Isherwood és John Gielgud leveleit). A száz meg egy dalmataSmith és Beesley szerette a kutyákat, és házi kedvencként tartották a dalmatákat; egy időben a párnak kilenc volt. Az első a Pongo nevet kapta, amely a The Hundred and One Dalmatians című regényének kutyás főszereplőjére használt Smith név lett. Smithnek akkor támadt az ötlete a regényhez, amikor az egyik barátja megfigyelte egy csoport dalmátját, és azt mondta: „Azokból a kutyákból gyönyörű bundát készítenének”.[30][31] A regényt a Disney kétszer adaptálta, egy animációs filmet 1961-ben 101 kiskutya címmel és egy élőszereplős filmet 1996-ban, 101 kiskutya címmel. Bár mindkét Disney-filmből született egy folytatás, a 101 Dalmatians II: Patch's London Adventure és a 102 Dalmatians, egyik folytatás sem kapcsolódik Smith saját folytatásához, a The Starlight Barking-hoz (Csillagfény ugatás). Művei
Magyarul megjelent
Jegyzetek
Források
Fordítás
További információk
|
||||||||||||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
