|
Cigány képzőművészet    A cigányok képzőművészete, a cigány hivatásos és autodidakta művészek alkotásai. A fogalom magában foglalja mind azokat a műveket, melyek sajátosan a cigány kultúrában gyökereznek és bizonyos „cigányos” jellemzőkkel bírnak; valamint azokat az alkotásokat is, melyek ilyen etnikus jegyek nélkül egyértelműen a nemzetközi művészettörténeti áramlatok valamelyikébe illeszkednek be. A cigány képzőművészet a tágabb kulturális közéletbenA cigány képzőművészet ismertségét és megítélését a többségi társadalmak részéről ellentmondás jellemzi. Egyfelől a terület kevésbé ismert, és művészettörténetileg majdnem teljesen feltáratlan; és az a kevés, ami ismertté válik, nem mindig épül be a köztudatba a helyét megillető módon és mértékben. Ugyanakkor a cigány képzőművészet „felfedezése” változó intenzitással, de gyakorlatilag folyamatosan jelen van az elmúlt évtizedek kultúrpolitikájában. Ezekben azonban gyakran fellelhető egyfajta egzotikum iránti vágyakozás, ami jelentősen lehatárolja, hogy mely alkotások és alkotók kerülhetnek az érdeklődés középpontjába, és melyek nem. Ez a két tény teljesen esetlegessé teszi, hogy mely cigány képzőművészek kerülnek a művészettörténet és a műkritika érdeklődési körébe, vagy jutnak egyáltalán közönség elé. Balázs János életműve Magyarországon és külföldön egyaránt ismertté vált, de a pécskői cigánysor többi, vele egy időben alkotó autodidakta festője a mai napig ismeretlen maradt nem csak a szélesebb közönség, de a szűkebb szakma előtt is. Más esetben az alkotó ismertté válik, de cigány mivolta nem. Így például Otto Muellert rendre németnek, Serge Poliakoffot pedig hol orosznak, hol franciának hol pedig „orosz származású franciának” titulálják a különböző művészeti lexikonok, pedig mindketten cigányok voltak. A cigány etnikai hovatartozás jelölésétől mindig eltekintenek művészettörténeti írásokban, kivéve azokat az eseteket, amikor ez kikerülhetetlen, mint Antonio Solario, azaz Lo Zingaro, a „Cigány” esetében. Ez a társművészetekre is igaz: Manuel de Falla, Pablo Casals vagy például Maurice Ravel cigány mivoltát a legtöbb helyen nem említik. Azok a cigány művészek, kiknek cigány mivolta ismert, és alkotásaikra is felfigyelt a szélesebb közönség, sokszor ők sem jutnak el a képzőművészet általánosan bevett fórumaira. Jellemző példa erre, hogy a több mint száz éve megrendezett velencei biennálénak a 2007-es Roma Pavilon megszervezéséig egyetlen cigány kiállítója sem volt. A cigány képzőművészet kezdeteAz első ismert cigány képzőművész Antonio Solario „Lo Zingaro”, itáliai reneszánsz festő. Abruzzoi születésű, festői tanulmányait Bolognában, Velencében, Ferrarában, Firenzében és Rómában folytatta. Nápolyban telepedett meg. Freskókat, oltárképeket és portrékat festett. Legjelentősebb alkotása a Szent Benedek életét megörökítő húsz részes freskósorozat. Több tanítványa is volt, az általa kialakított stílusban festett képeket neve után „Zingareschinek” hívták. Ezt követően sokáig más cigány művészt nem tart számon a művészettörténet. A 16-18. század cigányellenes törvényei kétségkívül nem kedveztek a cigányok társadalmi beilleszkedésének, így a képzőművészet gyakorlásának sem. Azonban az sem zárható ki, hogy előfordultak cigány festők, szobrászok, csak éppen vagy a műveik nem maradtak fenn, vagy mint nem cigányokat tartja számon a történetírás. A korszakot illetően további kutatásokra volna szükség, hogy a cigányok részvételét a képzőművészetekben reálisan felmérhessük. A cigány képzőművészet kibontakozásaA cigány képzőművészet kibontakozása a 20. század elején kezdődik, a század első felében az európai kontinens nyugati részén, majd a század utolsó harmadában Közép-Európában vesz nagyobb lendületet. A két térség között nem csak időbeli eltolódás, hanem jelentős szemléletbéli különbség is jelentkezik. A nyugat-európai cigány képzőművészetA kontinensnek ezen a felén nem mutatkozik lényeges különbség a tanult és az autodidakta művészek között. Mindannyiuk munkássága szervesen beilleszkedik az aktuális művészeti áramlatokba, elsősorban a különböző avantgárd irányzatokba. A cigány művészek nem egyszer személyes jó kapcsolatot ápoltak a kortárs képzőművészekkel: Otto Mueller a Die Brücke csoport tagja, Serge Poliakoff Vaszilij Kandinszkijnak, Sandra Jayat pedig Marc Chagallnak a baráti köréhez tartozott. Ugyanakkor mind az ő esetükben, mind más művészeknél, kimutatható a cigány kultúrához való kötődés is. Ez sok esetben a témaválasztásban mutatkozik meg, mint Otto Mueller önarcképén, ahol a kép bal felső sarkába egy általánosan elterjedt cigány amulett ábráját festi meg monogramjával. La Chunga képeit a témaválasztás mellett ugyanúgy a cigány népviseletek élénk színvilága hatja át, akárcsak Gabi Jiménez Archiválva 2013. november 2-i dátummal a Wayback Machine-ben munkáit. Serge Poliakoff bár geometrikus elemekből építkezik, de ezt nem egyfajta racionális, konstruktivista szemlélettel teszi, hanem egy érzelemgazdag, belső impresszió alapján, mely ily módon a flamencóval és a cigány dzsesszel áll távoli rokonságban. Daniel Baker neoavantgárd szellemiségű installációit a cigány sors mindennapi megélése inspirálja. Katarzyna Pollok textilmunkáin a cigányok legendáival és megélt meséivel találkozunk: a legendák ködéből a cigányok vallási életébe lépő Kali Sarával, angyalokkal, vagy az egykor élt, mára már legendává vált Django Reinhardttal. A közép-európai cigány képzőművészetKülönböző társadalmi okok miatt Európának ezen a felén csak a 20. század 60-as, 70-es éveiben jelenik meg a cigány képzőművészet markánsan az érintett országok kulturális életében. A térség alkotói két fő csoportba sorolhatók be: a képzett alkotók körére, akik műveikkel a nemzetközi művészettörténeti folyamatokba illeszkednek, és a döntően autodidakta művészek csoportjára, kiknek műveit egy naiv tárgyias ábrázolásmód, vagy egy spontán expresszivitás jellemzi.
A cigány képzőművészet legújabb szakaszaAz elmúlt néhány év tapasztalata azt mutatja, hogy a cigány képzőművészet terén változások indultak el. Ez a politikai-társadalmi rendszerek megváltozásával, egyes technikai vívmányok terjedésével van összefüggésben. Ezek megteremtik annak az elvi lehetőségét, hogy a cigány képzőművészet még nyitottabb legyen a nagyvilág aktuális folyamataira, de arra is lehetőséget teremt, hogy az egymástól elszigetelten alkotó művészek szorosabban együttműködhessenek. Az egyik folyamat gyengítheti, a másik pedig párhuzamosan erősítheti a cigány képzőművészet etnikai jegyeit, nemzeti karakterét. Az, hogy a cigányok 21. századi képzőművészete milyen irányokba mozdul el, ma még nem igazán lehet megítélni. A változásoknak jele, de egyben indikálója is az autonóm cigány kulturális intézményrendszer lassú kiépülése, melynek egyik mérföldköve a 2007-es velencei biennálé önálló Roma Pavilonjának Archiválva 2009. január 27-i dátummal a Wayback Machine-ben megszervezése volt. A cigány képzőművészet jellemzői
Cigány képzőművészekTovábbi információkVirtuális galériák
Műhelyek
Tárlatok
Jegyzetek
Források A Wikimédia Commons tartalmaz Otto Mueller témájú médiaállományokat.
Kapcsolódó szócikkek |
Portal di Ensiklopedia Dunia
