Béta-laktám antibiotikum
A β-laktám antibiotikumok a mikroorganizmusok[1] által okozott betegségek legfontosabb ellenszerei közé tartoznak. Első képviselőjük az 1928-ban felfedezett penicillin. Azóta nagyon sok természetes β-laktám antibiotikumot fedeztek fel vagy állítottak elő mikroorganizmusok segítségével (adalékanyagokkal irányított bioszintézissel), vagy teljes egészében mesterséges úton. HatásmódA β-laktám antibiotikumok az osztódó baktériumokra hatnak, a sejtfaluk alakját torzítják el azáltal, hogy ún. szferoplasztok(en) képződését idézik elő. Ennek következtében az osztódni próbáló baktérium elpusztul. Az antibakteriális hatásért a β-laktám gyűrű a felelős. A β-laktám három szén- és egy nitrogénatomból álló gyűrű, a nitrogénatommal szomszédos egyik szénatomhoz oxocsoport kapcsolódik. A legegyszerűbb β-laktám a propiolaktám[2] (lásd a jobb oldali táblázatot). A baktériumok védekező mechanizmusának egyik módja a β-laktamáz enzim előállítása, mely hidrolizálja (elbontja) a β-laktám gyűrűt, és ezzel hatástalanítja a gyógyszert. E rezisztencia függ az antibiotikumtól és a baktériumtól is. Vannak olyan baktériumok, melyek eleve rezisztensek egyes antibiotikumokra, mások bizonyos idő elteltével képesek ezt kifejleszteni, gyakran csak ugyanannak a szernek a megismételt szedése során. Éppen ezért a rezisztencia kialakulásának elkerülésére antibotikumot csak indokolt esetben szabad szedni. Léteznek β-laktamáz gátló(en) gyógyszerek is (pl. a klavulánsav), melyek gátolják, hogy a baktérium β-laktamázt állítson elő, de ezek sem hatnak minden baktériumra, és ezek ellen is kifejlődött már rezisztencia. Jegyzetek
Források
Szerkezeti képletek:
Kapcsolódó lapok |
Portal di Ensiklopedia Dunia