2017-es londoni terrortámadás (Southwark)
A 2017. június 3-i londoni terrortámadás este 10 óra környékén történt, amikor három merénylő a London Bridge-en egy kisteherautóval a járókelők közé hajtott, majd a közelben lévő Borough Markethez hajtottak és a környéken lévő éttermekben és pubokban embereket kezdtek megkéselni. A merénylők 8 embert öltek meg, és 50-et megsebesítettek.[1] A merényletért az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta a felelősséget.[2] Az elkövetőkHárom férfi, a 22 éves Youssef Zaghba, a 27 éves Khuram Shazad Butt és a 30 éves Rachid Redouane hajtotta végre a támadást. A marokkói-olasz származású Zaghba Bolognában élt anyjával. 2016-ban a polgárháborús Szíriába akart szökni, de az olasz hatóságok feltartóztatták. A rendőröknek azt is mondta: „Terrorista leszek”.[3] Nem sokkal a merénylet előtt költözött Londonba, ahol egy étteremben dolgozott. Butt pakisztáni születésű brit állampolgár, szintén tudtak róla a hatóságok, de nem tartották veszélyesnek. Kiderült, hogy korábban szerepelt a Dzsihadista a szomszédban (The Jihadist Next Door) című brit dokumentumfilmben, ahol nyíltan beszélt szélsőséges nézeteiről és imádkozott az Iszlám Állam zászlaja előtt. Redouane marokkóinak és líbiainak vallotta magát, a média szerint skót feleségével Írországban lakott.[4] Bevándorlásakor hamis nevet és életkort adott meg a hatóságoknak.[5] Butt és Redouane a kelet-londoni Barking városrészben éltek. A terrorcselekményValószínűleg Butt volt a terv kiötlője, és Redouane bérelt lakásának padlásterében dolgozták ki a merénylet részleteit.[6] Butt megelőző este a London külvárosi Harold Hillben egy fehér Renault kisteherautót bérelt. Eredetileg egy 7,5 tonnás teherautót szerettek volna bérelni, de nem volt hozzá elég pénzük.[7] A támadók palackokból és ragasztószalagból készült hamis robbanóöveket viseltek, a rendőrség szerint azért, hogy félrevezessék őket és alkalom adtán túszhelyzetet hozhassanak létre.[8] Kerámiapengés konyhai késekkel szerelték fel magukat, amiket a csuklójukhoz szíjaztak. 2017. június 3-án este a London Bridge-en a bérelt furgonnal közel 80 km/h-s sebességgel a járókelők közé hajtottak és több embert elgázoltak.[1] Ezt követően a jármű a Barrow Boy and Banker pub előtt karambolozott, a terroristák itt elhagyták a furgont. A Stoney Streeten haladva több étteremnél és pubnál embereket kezdtek lemészárolni, végül a három terroristát a kiérkező biztonsági erők a Wheatsheaf Pubnál, az első bejelentés után 8 perccel lelőtték.[9] A rendőrség gyújtóbombákat és az öngyilkos merényletekhez használható robbanóövet is talált a teherautóban.[10] Az áldozatokA támadásban nyolcan haltak meg, ötvenen pedig megsebesültek, közülük tízen kerültek válságos állapotba. Az elhunytak között három francia, két ausztrál, valamint egy-egy új-zélandi, brit és spanyol állampolgár volt.[11] Politikai következmények![]() A támadásra 5 nappal a 2017-es brit parlamenti választás előtt került sor. Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője lemondásra szólította fel Theresa May miniszterelnököt, mert korábban belügyminiszterként csökkentette a rendőrség létszámát.[12] A választási kampányt a merénylet miatt egy napra felfüggesztették, de magát a választást nem halasztották el.[13] Érdekességek
Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia