2016. március 22-én három robbantásos merénylet történt Brüsszelben: kettő a repülőtéren, egy a Maelbeekmetróállomáson. A támadásnak 32 fő civil áldozata volt, a három elkövető is meghalt. A sebesültek száma kétszáz fölött volt. Két magyar állampolgár – egy kormányalkalmazott és egy helyi cég dolgozója – sebesült meg a merénylet során, egyiküket belső vérzés, másikukat csonttörés miatt kellett megműteni.[2][3] A történteket az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.[4]
Háttér
Lakosságához viszonyítva Belgiumban a legmagasabb a külföldön harcoló dzsihádisták száma a nyugat-európai országok közül.[5][6] Az országot sokan emlegetik a „dzsihádista ideológia melegágyaként”,[7] illetve „dzsihádista toborzó központként”.[8]
Terrorizmus Brüsszelben
2014. május 24-én a brüsszeli Zsidó Múzeum előtt tört ki lövöldözés, amelynek során 4 ember vesztette életét.[9][10][11]
2015 januárjában terrorelhárító műveletet hajtottak végre egy csoport ellen, akik feltehetően újabb merényletet terveztek a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen. A rajtaütés során két gyanúsított életét vesztette.[12][13]
2016. március 22-én nem sokkal 8 óra után két robbanás történt a Brüsszeli repülőtéren.[18] Az egyik az American Airlines és a Brussels Airlines pultja közelében, a másik egy Starbucks kávézó mellett.[19] A belga szövetségi ügyész megerősítette, hogy öngyilkos merénylők követték el a támadást.[19]
A Maelbeek/Maalbeek metróállomáson
9 óra 11 perckor Brüsszel központjában, a Maelbeek és az Arts-Loi metróállomás között közlekedő metrószerelvényen történt robbanás az Európai Parlament épületéhez közel.[20] A metró azonnal leállt.[19] A halálos áldozatok száma itt 21 volt,[21] valamint több százan megsebesültek, sokan súlyosan.[22]