Kezdete: 2014. július 29., vége: 2014. augusztus 26.
„Én a jelölő, tanúsítom, hogy a jelölt cikk nem felel meg a kiemelt szócikkekkel szemben elvárt követelményeknek. Az eljárásról értesítettem a cikk íróját, Csanádyt, és a hadtudományi, középkorász és Törökország-műhelyt.” - Tündi vita 2014. július 28., 20:41 (CEST)[válasz]
Véleményem szerint a cikk a mai kiemelési kritériumok közül nem felel meg a 2-es pont 3-as alpontjának, azaz nemhogy nincsenek a források refelve, de egyetlen árfa ref, cite, stb. sablon sincs benne, a források csak a cikk végén vannak felsorolva, de azok sem a ma elvárt formában. Ez nem azt jelenti, hogy a cikk tartalma rossz, csupán a formai követelményeknek nem felel meg. Ma már biztosan nem menne át a kiemelési eljáráson, de talán még Jó szócikk sem lehetne így. Ha valaki pótolja a megfelelő refeket (mondjuk az, aki írta a cikket, mert ő tudja, melyik állítás melyik forrásból jött), akkor lehetne újra jelölni kiemeltnek, vagy legalább jó szócikknek.
A cikk éppen 8 éve (!), 2006 júliusában lett kiemelt. - Tündi vita 2014. július 28., 20:41 (CEST)[válasz]
megjegyzés Adapa és Csanády dolgoztak rajta akkoriban. Nekem sajnos nincsenek meg ezek a könyvek, ezek nélkül pedig beforrásolni nem lesz könnyű. Xiaolong
Üzenő 2014. július 29., 08:50 (CEST)[válasz]
A teljesülést (alapesetben) csak az a szerkesztő igazolhatja, aki az igényt jelezte, mégpedig úgy, hogy a sablont aláírja {{szükséges|~~~~}} vagy {{jó lenne|~~~~}} formában.
Alternatíva: a „szükséges” vagy a „jó lenne” sablont arra is le lehet cserélni, hogy {{megtörtént|~~~~}}.
A kötött feltételek listája
Összehasonlítás az eddig kiemelt cikkekkel
Ellenőrzendő:
|
- A cikk minden tekintetben eléri az általam ismert kiemelt cikkek általános színvonalát.
Kiemelt szócikkek
|
Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!
Források
Ellenőrzendő:
|
- Az állítások és a források egymáshoz rendelése világos.
- A cikk minden állításához hozzá van rendelve egy vagy több forrás, és
- ezek a forrásmegadások elég részletesek ahhoz, hogy egy ellenőrzést lehetővé tegyenek.
- A források megbízhatónak tekinthetőek.
- A szúrópróba jellegű ellenőrzések azt mutatják, hogy a cikk tartalma levezethető a forrásokból.
- A fordításon alapuló részek szöveghűek.
- A források cite-sablonokkal vannak megadva (pl.
{{cite web}} (?), {{cite book}} (?) stb.)
- Az internetes források linkjeinek működőképeseknek kell lenniük és a jelölt információt tartalmazó oldalra kell mutatniuk. (Indoklás: sok webes forrás tartalma gyakran jelentősen megváltozik.)
|
Tanúsítványok (min. 3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:
A holt linkeket élővé tettem. Apród vita 2014. augusztus 24., 17:21 (CEST)[válasz]
Teljes körű
Ellenőrzendő:
|
- A cikk teljes körű információt szolgáltat (a téma iránt érdeklődő, érettségizett laikusok szintjén)
- A cikk eleget tesz a színvonalas cikkekkel szemben a cikkértékelésben támasztott követelményeknek.
|
Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!
Pártatlan
Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:
Fejezetek, témák
Ellenőrzendő:
|
- A cikk a témára jellemző fejezeteket a Wikipédia konvencióinak megfelelően tartalmazza.
- A résztémák aránya kiegyensúlyozott.
- A cikk bevezetője a cikk címében foglaltak tömör, érthető és szabatos meghatározása, a szócikk összefoglalt, áttekintő jellegű tartalma.
- A bevezető a WP:BEV-nek megfelel.
Formai útmutató
• Mintaszócikkek
|
Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:
Megszövegezés
Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!
Nevek és idegen szavak
Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:
Kategória, infobox, illusztráció
Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:
Linkek
Ellenőrzendő:
|
- A cikk elegendő számú belső hivatkozást tartalmaz, és ezek vagy pirosak, vagy rájuk kattintva valóban a megfelelő helyre vezetnek.
- A Wikidata-hivatkozások a megfelelő cikkekre mutatnak, ha ilyen cikkek egyáltalán vannak.
- A külső hivatkozások működőképesek és relevánsak a cikk szempontjából.
|
Tanúsítványok (min. 3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:
Kötetlen rész
- Itt lehet megbeszélni az egyik kötött feltételhez sem sorolható változtatási igényeket, a szócikk tartalmával kapcsolatos szakmai észrevételeket és javaslatokat.
- Bájtok mennyisége munkapadra kerüléskor: 41 801
- Bájtok mennyisége a kiemelési eljárás végén: 41 890
- Nem történt a munkapadon 20%-nál nagyobb módosítás
megjegyzés Nem sok szavazat érkezett, de legalább a leépítés sem működik gördülékenyen. Andrew69.
2014. augusztus 26., 21:36 (CEST)[válasz]
- Köszönöm az észrevételt, egy kérdésem támadt Szalaxhoz ezügyben, de még nem érkezett válasz, ezért nem iparkodtam lezárni, elvégre még nem késtem el vele. nyiffi
üzenj! 2014. augusztus 26., 22:07 (CEST)[válasz]
- Maradjon hát, amíg tisztázódik az ügy. Andrew69.
2014. augusztus 26., 23:25 (CEST)[válasz]
Összesítő táblázat
Az alábbi táblázat segítségével lehet a műhelymunka állását követni – feltéve, hogy a kiemelés résztvevői közül vállalkozik valaki a táblázat karbantartására.
A cél az, hogy minden számérték nullára álljon be a végén.
Megjegyzések:
- ↑ Az első számértéket csökkenteni kell eggyel, amikor valaki a megfelelő feltétel ellenőrzöttségét aláírásával tanúsítja.
- ↑ Ha valaki szükséges változtatási igénnyel lép fel, akkor a megfelelő feltételnél a második számértéket meg kell növelni eggyel.
- ↑
Ha egy szükséges változtatást az igénylője aláírásával kielégítően teljesítettnek igazolta, akkor a megfelelő feltételnél a második számértéket csökkenteni kell eggyel.