Weszelszky Gyula (Szlatina , Verőce vármegye , 1872 . május 10. – Budapest , 1940 . június 20. ) kémikus , gyógyszerész , radiológus , a radioaktív sugárzás gyógyhatásának kutatója, a budapesti hévizek eredetének, összetételének elemzője, leírója.
Életpályája
A pécsi ciszterci gimnáziumban érettségizett,[ 2] majd 1893 -ban a Budapesti Egyetemre iratkozott be, ahol 1895 -ben gyógyszerészmesteri oklevelet kapott, majd Lengyel Béla mellett a II. számú kémiai intézetben tanársegédként , utóbb adjunktusként működött. 1898 -ban, miután bölcsészdoktori oklevelet is szerzett, a Magyar Gyógyszerész Egylet meghívta gyógyszerészgyakornoki tanfolyama előadójának. 1907 -től 1937 -ig a tanfolyam vezetője volt. 1912 -ben anorganikus kémiából egyetemi magántanárrá képesítették, 1918 -ban az egyetem radiológiai intézetének vezetésével bízták meg.
Kutatásainak nagy része a radioaktivitás körébe tartozik. 1911 -ben emanációmérő módszerével a forrásvizek radioaktivitását mérte. Fizikai és kémiai módszerekkel vizsgálta a vizek összetételét és alkotóelemeinek gyógyhatását. Mint a Magyarhoni Földtani Társulat hidrológiai szakosztályának elnöke, a budapesti hévizek juvenilis eredetének egyik legnagyobb hirdetője volt.
A Révai Lexikon munkatársa volt. Sírját a budapesti Farkasréti temetőben felszámolták.[ 3]
Művei
A keszthelyi Hévíz tó termékeinek chemiai vizsgálata , Budapest, 1911 .
A budapesti hévvizek radioaktivitásáról és eredetéről , Budapest, 1912 .
A rádióaktivitás , a Magyar Chemiai Folyóirat XXIII. évfolyamának melléklete, Királyi Magyar Természettudományi Társulat , Budapest, 1917 . REAL-EOD
Chemia , Gyógyszerész tankönyv, Budapest, 1917 .
A rádium és az atomelmélet , Szent István Könyvek 30., Szent István Társulat , Budapest, 1925 .
A juvenilis vizekről , Budapest, 1927 .
A balatonfüredi szénsavas forrásvizek radioaktivításáról , Hidrológiai Közlöny , 1931 /1.
Irodalom
Gáspár Margit: A magyar kémiai irodalom bibliográfiája , Budapest, 1931 és 1957 .
Emszt Kálmán : Weszelszky Gyula emlékezete , Hidrobiológiai Közlemények , 1940 .
Weber Dezső : Weszelszky Gyula emlékezete , Magyar Gyógyszertudományi Társaság Értesítője, 1940 .
Hegedüs Lajos : Dr. Weszelszky Gyula (1872-1940) , Gyógyszerészet 29. 1985 /5.
Vértes Attila : Egy évszázada fedezték fel a polóniumot és a rádiumot , A tudomány történetéből, Magyar Tudomány, Budapest, 1999 /1.
Cziráky József : Megemlékezés dr. Weszelszky Gyuláról, halálának 50. évfordulóján , Hidrológiai Tájékoztató , 1991 .
Ijjas Gáborné : A radiokémiai kutatások kezdetei Magyarországon - Weszelszky Gyula, a Radiológiai Intézet első igazgatója , Tanulmányok a természettudományok, a technika és az orvoslás történetéből, Budapest, 1997 .
Lorberer Árpád : Adalékok a hazai hévízkutatás történetéhez , VITUKI Rt. Hidrológiai Intézete, Budapest, 2003 . [1]
Szalay Tibor : Weszelszky Gyula (1872–1940) , Kémia Tanítása (módszertani folyóirat), Mozaik Kiadó , Szeged, 2006 /5.
Radiokémia, A magyar kémia eredményei a kiegyezés korában [2] Archiválva 2008. március 9-i dátummal a Wayback Machine -ben
Radnóti Katalin : A magfizikai kutatások hőskora, női szemmel , Fizikai Szemle, Budapest, 2008 /3. [3]
Jegyzetek
Források