Vince Mátyás
Vince Mátyás (Budapest, 1946. december 31. –) Rózsa Ferenc- és Opus-díjas újságíró, az MTI volt elnöke. Életpályája1970-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett. (a Közgazdász hetilapnál cikkeket írt).[1]) Gyakornokként a Magyar Kereskedelmi Kamara napilapjánál, a napi Világgazdaságnál működött.[2] 1973-ban Vietnámban dolgozott tolmácsként a békefenntartó egységek magyar kontingensénél. Hazatért, lapjának munkatársa, rovatvezető-helyettese, majd rovatvezetője lett. 1979. április 1-jén lett a Heti Világgazdaság (később nevén csak HVG) alapító főszerkesztője. Ekkoriban tagja volt főállásán kívül a Világgazdaság és a Turizmus szerkesztő bizottságának, társszerkesztőként működött közre Tourinform időszaki kiadványnál, amelyet az Országos Idegenforgalmi Hivatal jelentetett meg, főszerkesztője volt az Idegenforgalom című kiadványnak. A rendszerváltás Amerikában találta: 1988–90-ben az USA fővárosában a Világbank Transition című kiadványának alapító szerkesztőjeként dolgozott. Hazatért, majd az elnöke lett a Napi Világgazdaság szerkesztő bizottságának, a Figyelő Rt. igazgatótanácsának. 1991 utáni pozíciói:
2002-ben a Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke öt évre kinevezte a Magyar Távirati Iroda Rt. elnökének.[3] Sólyom László köztársasági elnök 2007. december 1-jei hatállyal újabb ötévi időtartamra nevezte ki.[4] 2010 végén azonban, a Fidesz hatalomra kerülése után, az MTI átszervezése címén, az elnöki tisztséget megszüntetve eltávolították és Belénessy Csabát nevezték ki vezérigazgatónak.[5] Kötetek
Díjai
Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikkek |
Portal di Ensiklopedia Dunia