|
Télapó   .jpg) A bojtos sapkás Télapó Magyarországon a püspöksüveges Mikulás alakjával egybemosott képzeletbeli, de eredetét tekintve nem a keresztény néphagyományban meghonosodott mesefigura az alapvetően keresztény ihletésű karácsonyi ünnepkörben. A „Télapó” alakjának és különböző kultúrkörök hagyományaiból összegyúrt legendájának mai formája fokozatosan alakult ki a különböző európai népek mitológiáiból. Végül Moritz von Schwind német festő és meseillusztrátor képzelete nyomán – 1847-ben nyerte el végső formáját, a hosszú, fehér szakállas, piros ruhás, csuklyás, köpenyes, testes alakját.[1] TörténeteA téli ünnepek ajándékozó lényeinek nagyon régi hagyománya van egész Európában: 'Frau Holle', 'Père Noël', ’Fagy apó’, ’Tél apó’ olyan mesealakok, akik részben szerencsét hozó és ajándékozó, részben ijesztő és démonikus lények. A rémisztően fagyos alakot a germán főisten, Odin továbbélésének tekintik, akinek kettőssége, a jó és a rossz mutatkozik meg a december 6-i szokásokban: jóságos arccal ajándékot oszt, míg büntető segédei ijesztgetnek. Odinnak több elnevezése volt, „Hosszú Szakállúként” is emlegették, akinek volt egy lova, a nyolclábú Sleipnir és hatalmas távolságokat tudott megtenni vele. A német néphagyomány szerint a gyerekek Odin lovának, Sleipnirnek tettek ki csizmácskáikban a kémény mellé szalmát és répát, Odin pedig hálából ajándékokat hagyott benne nekik. Az északi fagyos tél démona a skandináv kultúrkörben a téli napforduló központi alakja a Yule-bak (Yule Goat), Julbukk, Julbock-nak nevezett mesefigura hoz ajándékot. Ennek leghíresebb változata, a lappföldi Joulupukki, akinek figurája egyértelműen azonosult a Télapó alakjával. A magyar falvakban egészen a 20. század utolsó harmadáig élt a "miklósolás", a lánccsörgető alakoskodás szokása, amit végül kiszorított a jóságos keresztény Mikulás. A hagyományok alapján régebben ismert „Mikulás” elnevezés a képzeletbeli ajándékosztó elnevezésére, a háromkötetes etimológiai szótár (TESZ)[2] szerint, 1856-tól eredeztethető és egy olyan „lény”, illetve mesealak elnevezése, aki december 6-án, Szent Miklós napján[3] megajándékozza a gyermekeket. Szélesebb körben Télapó magyarországi elterjedése az 1950-es évekre tehető. A szovjet import Télapó (Gyed Moroz), illetve a már korábban is létező kifejezés kizárólagossá tétele a Rákosi-korszakban történt meg Magyarországon. 1949-ben még "Mikulás-vásár"-ról írt a kommunista párt lapja, a Szabad Nép, de aztán jött az 1950-es december 5.
– Szabad Nép, 1950. december 5-ei szám, 8. oldal[4]
A rendszerváltozás után, amerikai mintára a mai modern Télapó figurájának szerves részévé vált, hogy rénszarvasok vontatta repülő szánon jár. A finn gyerekek meg vannak győződve róla, hogy az ajándékot osztogató, jóságos téli szellem hazája az Északi-sark, amelyet csak decemberben hagy el, hogy rénszarvasoktól húzott repülő szánján meglátogassa az egész világ jó gyermekeit. Feladatát elvégezvén egy évre újra visszatér a Sarkvidékre. A Télapó szó eredete   Egy 16. századból eredő hagyomány szerint Németországban, a kolostorok iskoláiban, minden év december 6-án egy napra mindig megfordult a rend és a diákok közül egy fiút "püspökké" választottak. Az ifjú püspöknek versekbe szedett prédikációt kellett tartania a kolostor lakói számára, majd egyfajta "körmenetet" is kellett tartani településen, házról házra járva áldást osztva. A diákpüspököt szentek, angyalok, ördögök, királyok kísérték. A reformáció idején a protestáns országokban a katolikus szentté avatott Szent Miklós helyett igyekeztek megszabadulni a szent alakjától, így például Luther a „Heiliger Christ”-alakkal próbálta helyettesíteni az ajándékosztó apó figuráját. A köztudatba protestáns körökben, az ajándékozó Mikulás helyére a kisded Jézuska került. Mária Terézia idején már az egész Monarchia területén ismert volt a Kisded, illetve Jézuska kultusza. A magyar Mikulás elnevezés alapja a Miklós név szlovák változata. A köztudatban a december 6-án tartott Mikulás ünnep Magyarországon hagyományos elnevezésének számít a Télapóval szemben. A népszokás és a Mikulás kifejezés a 19. század legvégén érkezett Magyarországra, ezért a keresztény gyökerű Mikulás-ünnep hagyománya harminc-negyven évvel idősebb, mint a Télapó-ünnep teljesen vallástalan hagyománya.[5] Elterjedt nézet, hogy a magyar „Télapó” szó akkor keletkezett mesterségesen, amikor az 1950-es évek kommunista vallásellenessége miatt teljesen le kívánták cserélni a „Mikulás” elnevezést az állami iskolai és óvodai rendezvényeken, és helyette a szovjet-orosz kultúrkör orosz: Дед Мороз ’Fagy apó’ tükörfordítását a Télapó elnevezést használták az államosított óvodákban és iskolákban, illetve a vallástalan családoknál.[6][7]   A szó azonban az MTA Nyelvtudományi Intézetének gyűjtése szerint[8] már létezett jóval korábban is, nem „mesterségesen” keletkezett, mai jelentését pedig fokozatosan vette fel, és továbbra is átalakulóban van.[9] Tél apót, így, különírva már Arany János ismerte és Téli vers című művében le is írta, Mikszáth Kálmán is használta műveiben, 1893-ban Gyulai Pál is, nála még szintén külön írva fordul elő.
– Arany János: Téli vers[10]
Azonban 1895-ben Komjáthy Jenőnél már a verscím is egy egybeírt „Télapó”.
– Komjáthy Jenő: Télapó, 1895
1914-ben Krúdy Gyula és Szabó Dezső pedig a fekete csontkeretes szemüvegű, magános öregúr és a görnyedt, szakállas öregúr leírásánál a már kialakult sztereotípiára támaszkodik: „mint a kalendáriumbeli télapó”, „tél-apó szakállú”.[9] Ezzel párhuzamosan még más szerepben is jelen van, például József Attilánál.[11]
– József Attila: Szeretném, ha vadalmafa lennék!
A szó használatában a szovjet-orosz hatás 1927-ben mutatható ki először egy orosz film, a „Télapó” című mesejáték kapcsán. 1933-ban jelent meg „A Télapó az óvodában. Téli óvodai foglalkoztatáshoz való gyakorlati anyag” című pedagógiai segédlet, ami szintén a „Télapó” szó akkori meglétéről tanúskodik.[9] Kiss Lajos nyelvész, szlavista, a nyelvtudományok kandidátusa és doktora 1962-ben a Mikulás és a Télapó alakjának összefonódását az utóbbi évek új fejleményeként tárgyalta és a Nyelvőr 86. számában megjelent, "Mikulás, télapó, krampusz" című tanulmányában, az orosz Дед Мороз ’Fagy apó’ alakjával való összefüggést is felvetette.[9] Különböző elnevezéseiA Télapó elnevezései a világ népeinél:[12]   
Gyermekdalok A legnépszerűbb Télapóról szóló gyermekdal, a Hull a pelyhes fehér hó szövegírója a híres Lenin-dal szövegét is megalkotó Rossa Ernő dalszövegíró, karnagy, zenepedagógus, zeneszerző volt,[14][15] aki az 50-es és 60-as években olyan dalok szerzője volt, mint a Munkásőrinduló, a Dal a felszabadulásról, a Harsan a kürtszó, a Már pirkad a hajnal, az Előkelőek nem vagyunk című ismert mozgalmi dalok.[16][17]
– Rossa Ernő: Hull a pelyhes fehér hó
(Dallama: Wolfgang Amadeus Mozart: Variációk egy francia gyermekdalra, Köchel-jegyzék 265., Ah! vous dirai-je, maman)[18][19]
– Donkó László: Télapó itt van
Irodalom
Jegyzetek
Források
További információk A Wikimédia Commons tartalmaz Gyed Moroz témájú médiaállományokat.
A Wikimédia Commons tartalmaz Sinterklaas témájú médiaállományokat.
Kapcsolódó szócikkek |
Portal di Ensiklopedia Dunia
