Szandaszőlős
Szandaszőlős Szolnok városrésze, 1950 és 1963 között önálló község volt, ezt megelőzően és követően Szolnok része. FöldrajzaFekvéseA település a Tiszántúlon található, átlagosan 85-95 m tengerszint feletti magasságban. A Szandai rét elnevezésű területe a Tisza ártere volt, tengerszint feletti magassága: 85 m, öntéstalaja van. A település maga kb. 10 m-rel magasabban fekszik, néhol homokkal fedett részekkel. A homok maximális vastagságát a településtől kissé délkeletre éri el, ahol bányászták is. Két vízfelület határolja: nyugatról a Tisza kanyarog, északról a Alcsi-Holt-Tisza állóvize. Geológiai felépítéseSzolnok legmagasabb pontja, a Beke Pál halma (101,3 m) Szandaszőlős külterületén található. Szandaszőlős alatt a mélyfúrások tanúsága szerint megközelítően 2 km mélységben helyezkedik el a medencealjzat. A terület alatti kéreg az európai táblából származik, kristályos, feltételezhetően kambrium előtti, mintegy egymilliárd éves. Legidősebb kőzetei a mecseki hasonló korú, de a felszínen levő kőzetekkel rokon képződmények. Későbbi korok emlékeként északkelet-délnyugati csapásirányban megtaláljuk a triász-jura korú mészköveket is a mélyben. A Kréta és az idősebb harmadidőszak vulkanikus maradványokat és flis üledékeket hagyott maga után. Az idősebb harmadidőszakban Szandaszőlős alatt újra flis üledékek, majd a harmadidőszak fiatalabb szakaszában vastag vulkáni kőzetrétegek jöttek létre. A harmadidőszak végén a feltöltődő Pannon-tenger hagyta hátra több száz méter vastag üledékeit. Ezek az üledékek plasztikus mivoltuknál fogva mintegy ráborulnak az idősebb medencealjzat domborzatára. Ezt követően folyóvízi, ártéri, tavi üledékek rakódtak le. A lösz vastagsága legfeljebb egy-két méter. Végül folyami homokot fújt ki a szél, ami Szandaszőlős legtöbb pontján a felszínen vagy kissé a felszín alatt több méter vastagságban megtalálható. A fúrások artézi vizet találtak mintegy 900 m mélységben, amelynek hasznosítására kút is működik Szandaszőlősön. Földgáz jelenlétét szintén kimutatták a Szandaszőlős alatti kőzetrétegekben. ÉghajlataÉghajlata kontinentális mérsékelt, a forró, száraz nyarat általában hideg tél követi. Ezen a tájon igen magas a napsütéses órák száma, az átlagos csapadék mennyiség ugyanakkor mindössze 480-500 mm. Az uralkodó széljárás az év nagyobb felében északnyugati, télen északkeleti. Növényföldrajzi értelemben a fás sztyepp övébe tartozik, amit átszelnek a Tisza ártéri területei. TörténelmeSzandaszőlős területe az újkőkorszak óta lakott: a régészeti ásatásokon neolitikus, bronzkori telepek, kőrézkori, bronzkori sírok, szarmata és népvándorlás kori gödrök; szarmata, gepida, honfoglalás kori, 10-11. századi temetők kerültek elő. Szolnokon és a város környékén több szkíta kori lelőhelyet is találtak, Szandaszőlősön pedig egy bögre került elő az ásatásokon. A szkítákat a kelták váltották fel, majd ezt követően az iráni eredetű szarmaták telepedtek le a város környékén. A szarmata népesség valószínűleg hol hadban, hol kereskedelmi kapcsolatban állt a Római Birodalommal, mivel a feltárt leletek között sok római pénz, fegyver, ékszer és kerámia is akad. A népvándorlás időszakában a Szolnok környékén élő szarmatákat a gepidák vonták uralmuk alá. 1952-ben a katonai repülőtér bővítésekor 223 szarmata és gepida sírt tártak fel, ahonnan igen gazdag leletanyag: aranyozott és díszes fibulák, vasfegyverek, csontfésűk, övkapcsok és edények kerültek napvilágra.
– Verseghy Ferenc: Külső Szolnok (részlet)[1]
– Magyarország geográfiai szótárából
A magyar Szandaszőlős Árpád-kori falu. Első írásos említése 1075-ből származik (Zunde), 1470-ben Zonda néven nevezték. A török hódoltság idején teljesen elnéptelenedett. 1775-ben gróf Keglevich Károly és Szolnok mezőváros szerződése szerint 210 szolnoki gazda Szandaszőlős területén szőlőskertet létesített. 1891-ben alapították meg a ma is működő általános iskolát. A településrész első kulturális emlékét, Szent Orbán szobrát (földrajzi helyzete: é. sz. 47° 07′ 29″, k. h. 20° 12′ 47″47.124853°N 20.212989°E) 1902-ben készítették. Szolnok részeiből 1950-ben alakult önálló községgé, majd 1968-ban újra a város része lett. 1939-ben kezdték el a katonai repülőtér építését, aminek eredményeképpen 1940 őszén három repülőalakulatot helyeztek át ide. A katonai reptér mellett található a Magyar Repüléstörténeti Múzeum (é. sz. 47° 07′ 52″, k. h. 20° 13′ 12″47.131075°N 20.220097°E) gazdag katonai- és utasszállító-repülőgép gyűjteménye. KözéleteSzandaszőlősön benzinkút, gyógyszertárak, bölcsőde, két óvoda és iskola található, valamint rendelkezik artézi kúttal is. Szandaszőlős közéletének fontos pontjai az általános iskola és a művelődési ház. Előbbi minden évben megrendezi az Őszi vigasság nevet viselő programját, mely a városrész lakosságának nagy részét megmozgatja. A művelődési házban működik a Szandaszőlősért Egyesület, amely együttműködésében számos visszatérő vagy épp egyedi rendezvényt valósít meg. 2016 októberétől kezdve havi két alkalommal termelői piacot tartanak a művelődési ház szervezésében. További információk
Sport
Oktatás
Kultúra
Szandaszőlős híres szülöttei
Fogható helyi rádióadók
LátnivalókMagyar Repüléstörténeti Múzeum és Szakkiállítás - Szolnok, Szandaszőlős Hazánkban ez a legnagyobb katonai repülőgép-gyűjtemény, ahol polgári, rendőrségi, vízügyi és sportrepülők is szemügyre vehetők. Némelyik gépmadárba beülve elképzelhető, milyen volt régen pilótának vagy utasnak lenni. A szovjet MiG vadászgépek, az Il–18-as és Tu–134-es utasszállító repülőgépek igazi látványosságok. Itt sorakoznak a Magyarországon rendszerben állt helikopterek, sugárhajtású és légcsavaros, vadász és csapásmérő, kiképző és gyakorlógépek, és a „másik oldalon” harcolt Starfighter és Hunter. Az arzenált gazdagítja egy Il–2-es csatarepülőgép, amelyik a második világháborúban a Balatonba zuhant. A repülés történetén kívül űrhajós relikviák, a kiállítás fedett részén repülőgépmotorok, hajtóművek és egyéb alkatrészek láthatók. A Közép-Európában kuriózumnak számító gyűjtemény 1996-ban bekerült az Aircrafts Museums of the World katalógusba is. KözlekedéseSzemélygépkocsival a 442-es főút felől (a 4-es főútról) érhető el. A település rendelkezik még egy katonai és egy sportrepülőtérrel, amelyek azonban nem bonyolítanak le civil repülőgép-forgalmat.
Katonai objektumaiSzandaszőlősön található az MH 88. Könnyű Vegyes Zászlóalj, a MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és a MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj is. Galéria
Jegyzetek
Források
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia