Szülei, dr. Sipos Béla és Szakács Dóra Erdélyből települtek át Magyarországra, 1944-ben. Két húga van: Dóra (1947) és Judit (1951). Budapesten élt 1971-ig, amikor is Pécsre települt.
Öt unokájuk Béla Máté (2003), Rebeka (2007), Bertalan (2009), Hédi (2010), Dóra Mária (2016).
Családfakutatási eredményeit, forrásanyagait a Magyar Nemzeti Levéltár részére 2013 óta adja le. A levéltári anyag átfogó megnevezése: „Dr. Sipos Béla családtörténeti gyűjteménye, köztük a kutatás során készített digitális anyakönyvi és szakirodalmi képállomány. Időköre 1772–21. század. OL. 03/63/2013.” Kutatási eredményeit 2015-ben kezdte meg publikálni a MACSE MATRIKULA internetes szaklapban.[10][11]
Kutatási területe 1968 óta a prognosztika. 1971-ig prognosztikai szakértőként dolgozott a Ganz Villamossági Műveknél, munkatársaival foglalkozott gyártmányösszetétel-optimalizálással, munkaerő- és bérprognosztizálással, hálótervezéssel és a matematikai-statisztikai módszerek iparvállalati alkalmazásával. Kutatási együttműködésük eredményeként egy szakkönyvet és 15 tanulmányt publikáltak különböző szaklapokban, közülük kettő nívódíjat kapott. Ugyanakkor a gyakorlatban nem sikerült kutatási eredményeiket a GVM-nél alkalmazni, mert mint kiderült, a vállalatnak semmiféle önállósága nem volt. A KGST-ben, pontosabban Moszkvában döntötték el, hogy mit termeljenek. 1980 és 1989 között a Pécsi Bőrgyár árprognosztikai szakértője volt. Itt a szakmai eredmények, a konjunktúrakutatás és prognosztizálás módszertannak kimunkálása és gyakorlati alkalmazása mellett cége jelentős megtakarításokat ért el, ennek összege 1984-ben húszmillió forint volt.[12][13][14][15] A nyersbőárak elég szabályos, ötéves konjunktúraciklusainak ismerete alapján a Pécsi Bőrgyár akkor vásárolt nyersbőrt a nemzetközi piacon, amikor a bőrárak a ciklus mélypontján voltak, és prognosztizálni lehetett, hogy az árak emelkedni fognak. Ezt a vásárlást taktikai elővásárlásnak nevezték. Az 1983-as taktikai elővásárlás több mint 10 millió devizaforint megtakarítást eredményezett. A nyersbőrárak prognosztizálása során kiderült, hogy az árak 1929–1933-ban és 1979-ben igen magas szintre emelkedtek, és ez rávilágított arra, hogy ez az ún. 50-60 éves Kondratyjev-ciklusok hatásának tulajdonítható. A másik tényező az volt, hogy 1948 után a konjunktúraciklusokkal gyakorlatilag nem foglalkoztak a témakör kutatói, a dogma az volt, hogy a szocializmus alaptörvénye szerint a használati érték tömege a szocializmusban szakadatlanul növekszik, tehát nincsenek konjunktúraciklusok. A Heller Farkas iskola eredményeinek feldolgozása és továbbfejlesztése ennek volt a következménye. Világviszonylatban elsőként bizonyította, hogy a Kondratyjev-ciklusok vagyis a hosszú, 50-60 éves ciklusok a szocialista országok idősoraiban is igazolhatók. MTA Doktori értekezésének vitájára csak 1987 után kerülhetett sor, amikor a SzovjetunióbanNyikolaj Dmitrijevics Kondratyjevet[16] és társait rehabilitálták, akiket 1936 és 1938 között koholt vádak alapján végeztek ki. 1987 előtt a kijelölt három opponens közül támogató véleményét csak Kovács Géza egyetemi tanár merte elkészíteni. Heller Farkas (1877–1955) közgazdász professzor és iskolájának rehabilitálásában részt vett, több tanulmányt és két könyvet írt e témakörben (ld. Heller Farkas) Orlando dos Santos portugál kutató aspiránsvezetője volt.
[17]„Jelentős szerepet játszott a korszerű matematikai-statisztikai módszerek illetve a számítógépes prognosztikai tervezés magyarországi bevezetésében.” [18]
2000–2003. Pécsi Tudományegyetem általános és integrációs rektorhelyettese
2003–2007. Pécsi Tudományegyetem egyetemfejlesztési és pályázatügyi rektorhelyettese
Tudományos fokozatai, címei
A közgazdaságtudomány kandidátusa, (MTA, 1980): a „Tudományos elemzések és prognózis-módszerek hasznosítása az iparvállalatok tervének megalapozásában” című értekezéséért[21][22]
Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Doktora (Ökonometria, 1988): a „Gazdasági hullámzás prognosztizálása. (Konjunktúraelemzés- és prognosztizálás matematikai, statisztikai módszerekkel)” című értekezéséért[23][24]Magyarországon első volt, aki ökonometriából az MTA Doktori fokozatot megszerezte.[25][26]
Díjak, kitüntetések elismerések
Az 1967-es Magyar Országos Tudományos Konferencián “Az egyéni és csoportos bérformák fejlesztésének irányai” c. tudományos diákköri dolgozatával első helyezést ért el.[27]
OTDK Emlékplakett. 1970. Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem-tanácsülések. 1970. április 22. A tudományos diákköri munkában résztvevő és a IX. Országos TDK ülésszakon eredményesen szereplő hallgatóknak, az ülésszak KISZ-szervezőinek, mindenekelőtt Móczár Józsefnek és Sipos Bélának emlékplakettet ajándékoztak.[28]
Nívódíjas tanulmányok:
Borli Károly–Sipos Béla: A fizikai dolgozók szakképzettségének és bérének prognosztizálása. Ipari és Építőipari Statisztikai Értesítő 1978. 1–2. sz. 21–28.[29]
Borli Károly–Sipos Béla: A nem fizikai foglalkozásúak létszámának alakulása és prognosztizálása az iparvállalatoknál. Ipari és Építőipari Statisztikai Értesítő 1978. 5. sz. 158–165.[30]
A Statisztikai Szemle nívódíjában Fényes Elek-díjban részesült a Rédey Katalin-Sipos Béla: Termelési függvények a magyar ipar néhány ágazatában. Statisztikai Szemle 1980. évi 7. sz. 692-708. c. tanulmányuk.
Kiváló Munkáért kitüntető jelvényt 1988-ban kapta a művelődési minisztertől.
1998–2002 között Széchenyi Professzori Ösztöndíjas.
A Vállalati prognosztika c. könyve és a könyvet támogató szoftverek alapján a JPTE rektora által adományozott "Az év legjelentősebb publikációja" megosztott díjban részesült 1996-ban. A jelentősen átdolgozott Vállalati prognosztika. (Elmélet – Módszertan – Szoftverek JPTE Kiadó. Pécs 1999.) közel négyszáz oldalas monográfiája a tananyag korszerűsítéséért pályázat alapján a PTE KTK megosztott I. díját nyerte el 1999-ben.
Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke személyes megbecsülése jeleként több évtizedes kimagasló tudományos és közéleti tevékenységéért 2000. évi április hó 20. napján a Köztársasági Elnök Aranyérme kitüntetésben részesítette.
A Pécsi Tudományegyetem aranygyűrűje 2003,[31] 2007.
2009 „A magyar tudományos jövőkutatásért” emlékplakett, MTA IX. Osztály Jövőkutatási Bizottság
Közéleti szerepvállalása
1980–2009. MTA Jövőkutatási Bizottságának tagja, 1990-től 1999-ig alelnöke,
1985–1989. Hazafias Népfront Országos Tanácsának a tagja. Az MSZMP-nek nem volt tagja.[32]
1985–2002. The EURO Working Group on Financial Modelling társaság tagja,
Konjunktúraelemzés – és prognosztizálás. (A Heller Farkas iskola eredményeinek felhasználásával.); Prodinform, (Időszerű gazdaságirányítási kérdések), Bp., 1983
Vállalati tervezés II. Vállalati prognosztika; Tankönyvkiadó, Bp., 1983
Vállalati tervezés V. Iparvállalati tervszámítások: Számítógépes esettanulmányok; Tankönyvkiadó, Bp., 1984
Vállalati árelőrejelzések; Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp., 1985
Empirical Research and Forecasting Based on Hungarian and World Economic Data Series. The Long-Wave Debate. Selected Papers from an IIASA (International Institute for Applied Systems Analysis) International Meeting on Long-Term Fluctuations in Economic Growth: Their Causes and Consequences, Held in Weimar, GDR, June 10–14, 1985. Springer Verlag. 1987.[40]
Munkaügyi prognózisok I–II. ; Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár (OMIKK), Bp., 1987
Sipos Béla. „Prognostification and Empiric Research of Kondratiew Cycles”. Studia Oeconomica Auctoritate Universitatis Pécs Publicata. Pécs. 22. o., 1987
Rédey Katalin–Sipos Béla: Gyártmányösszetétel optimálása a lineáris programozás (LP) felhasználásával; Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár (OMIKK), Bp., 1988
Vállalati prognosztika: Piaci és termelési prognózisok készítése; Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, Pécs, 1994
Béla Sipos–Tibor Kiss. „Extrapolation Economic Indicators with REGAL, Expert System for Multiple Regression Analysis”. In: Euro, Working Group On Financial Modelling (szerk.) The Newsletter of the EURO Working Group on Financial Modelling Newsflow. Bergamo, Olaszország : University of Bergamo, 7–8., 2 o. 1995
Béla Sipos: „Empirical research of long-term cycles”. STATISZTIKAI SZEMLE [Statistical Survey] 75: 1. ksz. 119–128. o, Bp., 1997[42]
Sipos Béla – Kiss, Tibor. REGAL: Expert system for multiple linear regression analysis. STATISZTIKAI SZEMLE 76 : klsz 35–49. o. Bp., 1998[43]
A termékszerkezet és az értékesítési program tervezése egy iparvállalatnál In: Hanyecz, Lajos: Menedzsment esettanulmányok. Döntéshozatal – Üzleti tervezés; Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, Pécs, 1998
Vállalati prognosztika: Elmélet – módszertan – szoftverek: Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, Pécs, 1999
Kiss Tibor–Sipos Béla. „ExpS for Windows, a software application”. STATISZTIKAI SZEMLE 78 : Klnsz pp. 146–164., 2000[44]
Sipos Béla–Kiss Tibor. „ExpS for Windows, a software application”. In: Rekettye, Gábor (szerk.) The Significance of the Last Decade : Papers to commemorate the thirtieth anniversary of the Pécs Faculty of Business & Economics. Pécs, Magyarország, Janus Pannonius Egyetemi Kiadó, 2000
The Long term Cycles of Economic Life in Hungary and int he World Economy: in.: Part I. Innovation in Hungary. Innovation, Entrepreneurship, Regions and Economic Development: International Experiences and Hungarian Challenges. Ed.: Attila Varga and László Szerb; PTE, 2002
Sipos Béla. „The Development of Informatics in University of Pécs” pp. 198–204. In: A J, Kallenberg (szerk.) The new educational benefits of ICT in higher education proceedings: [European Conference The New Educational Benefits of ICT in Higher Education, Rotterdam, 2–4 September 2002 Rotterdam, Hollandia : Erasmus University Rotterdam, 2002
Béla Sipos „Analysis of long-term tendencies in the world economy and Hungary”. STATISZTIKAI SZEMLE [Statistical Survey] 80: Klnsz 86–102. o. 2002[45]
Sipos Béla-Kehl Dániel. „Secular Trends and Long Cycles in the US Economy”. DEVELOPMENT AND FINANCE 5: 4 3–12. o. 2007[46]
Sipos Béla–Kehl Dániel. „Potential Impacts of Changes in per Capita GDP”. DEVELOPMENT AND FINANCE 7: 4 pp. 43–52. 2009.[47]
Heller Farkas (1877–1955) szerepe a hazai konjunktúrakutatás létrejöttében: In: Bekker Zsuzsa (szerk.) Tantörténet és közgazdaságtudomány: Ünnepi dolgozatok Mátyás Antal professzor születése 80. és tanári pályájának 50. évfordulója alkalmából; Aula, Bp., 2003
Publikációinak száma: 229. Független hivatkozások száma 310.[48]
Pedagógusok Arcképcsarnoka. Huszonkettedik kötet. Karácsony Sándor Pedagógiai Egyesület. Debrecen. Debrecen. 2023. HU ISSN 1589-4185. Kovács Lajos énektanár. (társszerzők: Belényessy István, Ferenczi Tibor, Ottó Péter) 191-193.[61]
Pedagógusok Arcképcsarnoka. Huszonkettedik kötet. Karácsony Sándor Pedagógiai Egyesület. Debrecen. Debrecen. 2023. HU ISSN 1589-4185. Sipos Béla: Ritter-Rédey János néptanító, iskola igazgató. 299-301.[62]
Pedagógusok Arcképcsarnoka. Huszadik kötet. Karácsony Sándor Pedagógiai Egyesület. Debrecen. 2021. HU ISSN 1589-4185. Sipos Béla: Terray Károly képzőintézeti igazgató, tanár.325-327.[63]
Pedagógusok Arcképcsarnoka. Huszadik kötet. Karácsony Sándor Pedagógiai Egyesület. Debrecen. Debrecen. 2021. HU ISSN 1589-4185. (társszerző Ferenczi Tibor): Materényi Jenő tanár. 233-236. [64]
Hosszú (Kondratyjev) ciklusok kimutatása a magyarországi mezőgazdaság idősoraiban. Toll és Igazság. Kutatás-Kultúra. 2024.11.25.[65]
Megatrendek alakulása a világgazdaságban. Toll és Igazság. Kutatás-Kultúra. 2025.01.07.[66]
Angol nyelv (üzleti nyelv) Middlesex Business School “Management Training Programme in Business English” sikeres elvégzéséért diploma. 1991. december 20.
Külföldi kutatások
1967–2007 között 33 országban volt hivatalos (ösztöndíj, konferencián való részvétel és a PTE képviselete céljából) kiküldetésben.
1991–1996 között 6 hónapig dolgozott a Middlesex Business School (London) Egyetemen (The Burroughs, Hendon, London, NW4 4BT, UK) a British Council ösztöndíjasaként.
↑[Pécsi Hírek. 2003. szeptember 4. Városi Tükör. Kitüntetettek. Sipos Bélának az intézményfejlesztési terv sikeres elkészítéséért, a modern oktatást segítő egyetemi könyvtári és informatikai rendszer kialakításáért és fejlesztéséért]