STS–41–G
Az STS–41–G jelű küldetés az amerikai űrrepülőgép program 13., a Challenger űrrepülőgép 6. repülése. KüldetésA nyolcnapos repülés célja a szállított műhold telepítésének végrehajtása. Az első alkalommal fordult elő, hogy egyszerre hét űrhajós, ebből két nő repült a világűrbe. Kathryn Sullivan volt az első amerikai nő, aki űrsétát (kutatás, szerelés) végzett. Marc Garneau az első kanadai űrhajós. JellemzőiElső nap1984. október 5-én a szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéták (SRB) segítségével Floridából, a Cape Canaveral (KSC) Kennedy Űrközpontból, a LC39–A jelű indítóállványról emelkedett a magasba. Az orbitális pályája 92 perces, 51,7 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 250 kilométer, az apogeuma 390 kilométer volt. Felszálló tömeg indításkor 110 127 kilogramm, műveleti tömege a pályán 10 643 kilogramm, leszálló tömeg 91 744 kilogramm. Szállított hasznos teher felszálláskor/leszállásnál8573 kilogramm MűholdA műholdat a beépített kanadai Canadarm (RMS) manipulátor kart 50 méter távolságba kiemelve állította pályairányba. A műholdat eredményesen állították pozícióba, az űrrepülőgép eltávolodása után (13-15 kilométer) saját hajtóművének segítségével eredményesen állt szolgálatba. ERBSA NASA tudományos műholdja – Earth Radiation Budget Satellite (ERBS), a Napról érkező energia hatásának vizsgálata a Földre, különösen az energia vándorlására a trópusokról a sarkvidékek irányába. A Föld ózonrétegéről közel kettő évtizedig eredményesen szolgáltatott adatokat. Adatszolgáltatásával jelentősen hozzájárult a Montréali jegyzőkönyv aláírásához. Kódszáma: SSC 15354 (COSPAR ID 1984-108B), súlya 2449 kilogramm, energia ellátását táblába szerelt napelemek biztosították. Az orbitális egység pályája 96,3 perces, 57 fokos hajlásszögű, geostacionárius pálya perigeuma 576 kilométer, az apogeuma 589 kilométer volt. Hasznos tömege 4730 kilogramm. Várható élettartama korlátlan (!), 2005. október 14-én befejezte aktív szolgálatát. Hasznos teher
Hatodik nap (EVA)(zárójelben a dátum és az időtartam)
Nyolcadik nap1984. október 13-án második alkalommal tért vissza kiinduló bázisára, a Kennedy Űrközpontra. Összesen 8 napot, 5 órát, 23 percet és 33 másodpercet (144 óra) töltött a világűrben. 5 293 847 kilométert (3 289 444 mérföldet) repült, 133 alkalommal kerülte meg a Földet. Személyzet(zárójelben a repülések száma az STS–41–G-ig, azzal együtt)
Tartalékszemélyzet
Visszatérő személyzet
Külső hivatkozásokA Wikimédia Commons tartalmaz STS–41–G témájú médiaállományokat.
|
Portal di Ensiklopedia Dunia