Reichstag (weimari köztársaság)
A Weimari Köztársaság Reichstagja (1919–1933) volt Németország parlamentjének alsóháza, míg a felsőházat a Reichsrat alkotta, amely a tartományokat képviselte. A Reichstag első ülése 1920. június 24-én volt, amikor átvette a Weimari Nemzetgyűlés szerepét, amely ideiglenes parlamentként működött a Német Császárság 1918. novemberi összeomlását követően.[1] Az 1919-es weimari alkotmány értelmében a Reichstagot négyévente választották meg, általános, egyenlő, titkos és közvetlen választójog alapján, pártlistás arányos képviseleti rendszerben. Minden 20. életévét betöltött állampolgár szavazhatott, beleértve a nőket is, akik ekkor először kaptak választójogot, de aktív szolgálatban lévő katonák nem szavazhattak. A Reichstag döntött a birodalmi törvényekről, a költségvetésről, a háború és béke kérdéseiről, valamint az államközi szerződések jóváhagyásáról. A birodalmi kormány (a törvényeket végrehajtó miniszterek) felügyelete is a Reichstag hatáskörébe tartozott. A testület bizalmatlansági szavazással rákényszeríthette az egyes minisztereket vagy az egész kormányt a lemondásra. Az alkotmány 48. cikkelye alapján visszavonhatta a birodalmi elnök által kiadott szükségrendeleteket, míg a 25. cikkely értelmében az elnök feloszlathatta a Reichstagot, de egyazon okból csak egyszer.[2] A Reichstag mint szabad és demokratikus intézmény megszűnt létezni, miután az 1933-as felhatalmazási törvény hatályba lépett. Ez Adolf Hitler kancellárnak gyakorlatilag korlátlan hatalmat biztosított törvények alkotására és végrehajtására. Általános leírása![]() Az 1919-es weimari alkotmány értelmében a Reichstagot négyévente általános, egyenlő, titkos és közvetlen választásokon, arányos képviseleti rendszerben választották meg. A Reichstag döntött a birodalmi törvényekről, a költségvetési tervről, a háború és béke kérdéséről, valamint az egyes államközi szerződések megerősítéséről. Emellett feladata volt a birodalmi kormány ellenőrzése: bizalmatlansági indítvánnyal egyes minisztereket vagy az egész kormányt lemondásra kényszeríthetett, továbbá a Weimari Alkotmány 48. cikke értelmében bármikor visszavonhatta a birodalmi elnök szükségrendeleteit. Az elnök a 25. cikk alapján feloszlathatta a Reichstagot, de ugyanazon okból csak egyszer tehette meg.[3] ![]() E két alkotmánycikk kombinációja 1930-tól lehetővé tette az úgynevezett elnöki kabinetek működését, amikor a birodalmi elnök és a kormány a törvényhozási feladatok jelentős részét a Reichstag helyett látta el. Ezt tovább súlyosbította a köztársaságellenes pártok, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) és a Német Kommunista Párt (KPD) választási sikere, amelyek 1932. július 31-i választások óta együttesen többséget alkottak a Reichstagban. 1933-ban a nemzetiszocialisták ezen alkotmánycikkeket, valamint azt a lehetőséget kihasználva, hogy a törvényhozási jogkört egy felhatalmazási törvény révén a kormányra ruházhatják, létrehozták diktatúrájukat (lásd: hatalomátvétel). A baloldali pártok betiltásával, valamint a centrista és jobboldali pártok 1933 tavaszán történt kényszerű önfeloszlatásával a Reichstag egy NSDAP által uralt egypárti álparlamentté vált. Utolsó ülése 1942. április 26-án zajlott le.[4] A Reichstag jogai, feladatai és hatáskörei
A Reichstag épületeA Reichstag kifejezés Paul Wallot berlini parlamenti épületére is utal, amelyet 1894-ben avattak fel. Az épület azonban csak 39 évig tölthette be eredeti funkcióját, egészen az 1933. február 27-i Reichstag-tűzvészig. A gyújtogatás elkövetőjének kilétét sosem sikerült teljes mértékben tisztázni, és a mai napig vitatott. A tűz legnagyobb haszonélvezői a nemzetiszocialisták voltak, akik másnap a Reichstag-tűz rendelet segítségével megszüntették az alapvető jogokat. A parlament ezt követően a Kroll-operaházban tartotta üléseit.[6] A használaton kívüli Reichstag-épületet a második világháború bombázásai részben megsemmisítették. A háború utáni újjáépítési szakaszok után csak az 1990-es években került sor az épület átfogó átalakítására, amely során egy új kupolával is gazdagodott. 1999 óta a Reichstag épülete a Német Szövetségi Gyűlés (Bundestag) székhelye.[7] Választási rendszerFő szócikk: A Weimari Köztársaság választójoga és választási rendszere Minden választópolgár egy szavazattal rendelkezett, amelyet egy választókerületi listára adhatott le. A mandátumok számát az arányos képviseleti rendszer alapján osztották ki. A Reichstag mandátumainak száma változó volt, mivel a teljes mandátumszám a leadott szavazatok számától függött: minden 60 000 szavazat egy mandátumot ért. Így például 1919-ben a Nemzetgyűlés 421, míg 1933-ban az utolsó Reichstag 647 tagból állt.[8] A birodalom 35 választókerületre oszlott, amelyek 16 választókerületi szövetségbe tömörültek. Ezek a szövetségek – Kelet-Poroszország kivételével – két vagy három választókerületből álltak. A pártok minden választókerületben (ahol indulni kívántak) jelöltlistát állítottak, továbbá egy országos listát is benyújtottak.[9] Egy választókerületi lista a választókerületben minden teljes 60 000 szavazat után egy mandátumot kapott. A fennmaradó szavazatokat a választókerületi szövetség szintjére továbbították. Itt az összes választókerület fennmaradó szavazatait összegezték; minden további 60 000 szavazat után egy újabb mandátumot osztottak ki, amelyet annak a választókerületi listának ítéltek oda, amely a legtöbb fennmaradó szavazattal járult hozzá. A még megmaradt szavazatokat az országos szintre vitték tovább, ahol a pártok minden további 60 000 szavazatért újabb mandátumot kaptak az országos listáról.[10] Az alapvető szabályrendszer mellett néhány kiegészítő előírás is érvényben volt. A legfontosabb az volt, hogy egy párt csak akkor szerezhetett mandátumot, ha legalább egy választókerületben minimum 30 000 szavazatot kapott. Emellett az országos lista csak annyi mandátumot adhatott, amennyit a párt már az alsóbb szinteken összesen elnyert. Ezek a szabályok hátrányosan érintették azokat a kisebb pártokat, amelyek nem rendelkeztek regionális bázissal.[11] A fennmaradó szavazatok újraelosztása miatt jelentős különbségek alakulhattak ki a szavazatok és a megszerzett mandátumok aránya között.[12] Választási eredményekFő szócikk: Reichstag-választások Németországban Weimari Köztársaság (1918–1933) 1919 és 1933 között egy alkotmányozó nemzetgyűlési választást, valamint nyolc Reichstag-választást tartottak. Míg 1919-ben még a politikai közép pártjai domináltak (SPD, Zentrum, DDP), a Weimari Köztársaság pártrendszere egyre széttöredezettebbé vált, és a korszak vége felé növekvő radikalizáció jellemezte (KPD és NSDAP).[13] Nemi megoszlás A nőkre vonatkozó aktív és passzív választójogot Németországban, hasonlóan sok más országhoz, csak az első világháborút követő demokratikus átalakulás során vezették be. Németország – Ausztriával együtt – a skandináv és balti államok után az európai nők választójogának élvonalába tartozott. 1919. február 19-én Marie Juchacz (SPD) tartotta meg az első női képviselői beszédet egy német nemzeti parlamentben.[14] A Weimari Köztársaság kezdetén a Nemzetgyűlésben és az első Reichstagban a női képviselők aránya még 8–9% körül mozgott, de a következő hat választási ciklus során ez 6–7% körül állandósult. Az 1933 márciusában, a nemzetiszocialisták hatalomra kerülése után tartott választást követően a női képviselők aránya alig 4% alá csökkent. A nemzetiszocialista időszak további választásain (1933 novemberében, 1936-ban és 1938-ban) már egyetlen nő sem került be a Reichstagba.[15] Statisztikai adatok A nemek aránya a választási ciklus kezdetén, a Weimari Köztársaság Nemzetgyűlésének és Reichstagjának tagjai között. Nemi megoszlás a Weimari Köztársaságban (1919–1933) Az alábbi táblázat bemutatja a nők és férfiak arányát a Weimari Köztársaság Nemzetgyűlésében és Reichstagjában a választási évek szerint.[16]
Reichstag-elnökök és Öregek TanácsaFő szócikk: A Weimari Köztársaság Reichstag-elnöke A Német Birodalmi Reichstag elnökei a következők voltak:
Az elnököt és helyetteseit a képviselők választották meg a törvényhozási időszak kezdetén. A német parlamentáris gyakorlat szerint általában a legnagyobb frakció képviselőjét választották elnöknek. Az Öregek TanácsaAz elnökséget az Öregek Tanácsa (Ältestenrat) támogatta. Az addigi Seniorenkonventet az 1922-es új Reichstag-ügyrend keretében nevezték át Öregek Tanácsára. A testület tagjai a következők voltak: a Reichstag elnöke, az elnökhelyettesek és 21 további tag, akiket a frakciók delegáltak. Ezek közé általában a frakciók elnökei is tartoztak. Az Öregek Tanácsát az elnök vagy helyettese hívta össze és vezette. Feladatai
Az Öregek Tanácsa korlátozott hatásköre ellenére jelentős szerepet játszott a parlament működésében, feladatai lényegében hasonlítottak a mai Német Szövetségi Gyűlés (Bundestag) Öregek Tanácsának tevékenységére.[17] Reichstag-ülések hangfelvételei1930 december 3-tól kezdődően a Reichstag üléseinek hosszabb részleteit rádióban rögzítették. Bár Paul Löbe Reichstag-elnök a közvetlen élő adások mellett érvelt, a Reichstag Öregek Tanácsa ezt kezdetben elutasította. Heinrich Brüning birodalmi kancellár 1932. február 25-én elhangzott, körülbelül 80 perces beszéde volt az első olyan Reichstag-beszéd, amelyet a rádió utólag teljes egészében sugárzott. Az első élő közvetítésre 1933. március 23-án került sor az Ermächtigungsgesetz (felhatalmazási törvény) elfogadásakor. A Weimari Köztársaság időszakából több mint 20 órányi eredeti hangfelvétel maradt fenn Reichstag-ülésekről. Az eredeti hanganyagokat ma a British Library Sound Archive őrzi, míg másolatok a Német Rádióarchívumban (Deutsches Rundfunkarchiv) találhatók Frankfurtban. Az Archivradio 2018 márciusában először sugározta a Hitler hatalomra jutásáig fennmaradt szinte összes ülés teljes hangfelvételét, amelyek addig nagyrészt kiadatlanok voltak.[18] Jegyzetek
FordításEz a szócikk részben vagy egészben a Reichstag (Weimarer Republik) című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. Források
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia