Recoletai temető
A Buenos Airesben található recoletai temető Argentína leghíresebb temetője. Számos híres ember, köztük például elnökök és Nobel-díjasok nyughelye. Különlegessége, hogy nem hagyományos sírok és sírkövek találhatók benne, hanem az egész temető egy díszes kriptákból álló „város”. TörténeteA 19. század elejéig a Buenos Aires-i halottakat a templomok körüli cintermekben, a fontosabb személyeket pedig a templomokban helyezték végső nyugalomra. 1820-ban, Martín Rodríguez kormányzó idején kisajátították azt a területet, ahol a ferences kongregáció konyhakertjei terültek el, abból a célból, hogy ott létrehozzák a város első köztemetőjét, az Északi Temetőt. Az eredetileg csak katolikusoknak szánt temető 1822-ben nyílt meg, az első két ember, akit ide temettek, egy fiatal uruguayi lány, Dolores Maciel és egy Juan Benito nevű fiúgyermek volt. 1863-ban Bartolomé Mitre elnök rendelte el, hogy a temetőt megnyissák más vallásúak számára is, ám a következő években a terület igen elhanyagolttá vált. 1880-ban Marcelo Torcuato de Alvear Juan Antonio Buschiazzo építészt bízta meg a felújítási munkálatok megkezdésével. Ezek során a temetőt téglafallal vették körül, útjait lekövezték, és felépítették a főbejárati építményt.[1] LeírásA temető Buenos Aires északkeleti, Recoleta nevű részében található, a környék négyzetrácsos utcahálózatát tekintve öt és fél tömbnyi helyet elfoglalva. Benne mintegy 4870 kripta található, amelyek közül több mint 70-et műemlékké nyilvánítottak. Főbejárata a keleti oldalon található, az itteni kapuépítmény négy dór stílusú oszloppal és a fölöttük futó párkány 13 allegóriát ábrázoló domborművével hívja fel magára a figyelmet. Tetején a „Requescant in pace” („nyugodjanak békében”) latin felirat olvasható. Az oszlopok közé lépve három évszámot láthatunk: az 1822-es alapítási évet, az 1881-es első és a 2003-as harmadik felújítás évét. A bejárattól jobbra egy katolikus kápolna áll, amelynek oltárán egy carrarai márványból faragott Krisztus-szobor (Giulio Monteverde alkotása) található. A gránitból készült oltárra az „Én vagyok a feltámadás és az élet” latin szöveget írták fel.[1] Híres, itt nyugvó személyekA temetőben rendkívül sok híres ember nyugszik, köztük nemzeti hősök, elnökök, tudósok, orvosok, Nobel-díjasok, művészek és sportolók. 1904-es halála után itt temették el a székelyföldi származású Czetz János 1848–1849-es honvédtábornokot is, akinek koporsójába ereklyéket is helyeztek: egy kis zsák hazai földet, egy darabot az erdélyi szabadságharcosok zászlójából, valamint száraz virágot a Kárpátok erdeiből. Czetz hamvait 1969. október 10-én az általa alapított katonai iskola, a Colegio Militar de la Nación kápolnájába helyezték át.[2] Az alábbi, a temetőben nyugvó személyekről szóló lista[3][4][5][6] nem teljes.
Képek
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia