R-Girl’s Rock!
Az R-Girl’s Rock! (a borító írásmódja szerint R-GIRL’s ROCK!) a Scandal japán együttes második mini-albuma, első feldolgozásalbuma, mely 2010. november 17-én jelent meg. Az R-Girl’s Rock! első és egyetlen kislemeze a Secret Base (kimi ga kureta mono) 2010. április 21-én jelent meg kizárólag digitális úton. Az albumot a Scandal Temptation Box Tour 2010 ~Yeah! tte Iei!~ nevű koncertkörútjuk alatt vették fel.[1] A korong a kilencedik helyen mutatkozott be az Oricon slágerlistáján a 13 555 eladott példányával. A lemezből összesen 19 908 példány kelt el Japánban. A Billboard Japan Top Albums listáján a nyolcadik helyezést érte el.[2] HáttérA lemez címe a „respect girl’s rock”, azaz „tiszteld a lányok rockját” rövidítése.[1][3] Ono Haruna, az együttes frontemberének elmondása szerint a „lányok rockja” kifejezés Jamagucsi Momoéra utal, mivel gyermekkorukban számtalanszor hallották a televízióban, amint ezt mondta és éppen ezért választották be az album dalai közé a Rock ’n’ Roll Widow című számát.[3] A Sunny Day Sunday című dalnál Rina először vette át a főénekes szerepét Harunától.[4] Számlista
Megjelenések
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia