Szaszazaki Mami (笹崎まみ; Hepburn: Mami Sasazaki?; Nagoja, 1990. május 21. –),[8][9] művésznevén MAMI japán zenész, alkalmi szinkronszínésznő. A japán Scandalpop-rock együttes társalapítójaként, szólógitárosaként és háttérénekeseként vált ismertté. A Dobondobondónak – Szaszazaki és Ogava Tomomi közös mellék projektje – és a Scadal Pony-nak – a Scandal és a Stereopony zenekarok összeolvadásából létrejött alkalmi koncertzenekar – is az alapító tagja volt.
A középiskola első évében, 2003-ban kezdett el dobolni, majd egy évvel később csatlakozott az iskolatársai által alapított Anpontanzu együttesbe. 2006-ban megismerkedett későbbi zenekari társaival, majd a tanárai javaslatára gitározni kezdett.
Szaszazaki többször is próbálkozott szinkronszínésznői pályafutással, szerepelt többek között a Loups=Garousanimációs filmben (2010) és az Elsword videójátékban (2011) is. Ugyan kijelentette, hogy elsősorban a zenére akar összpontosítani, azonban hozzáfűzte, hogyha lehetősége adódik, akkor szívesen vállalna szinkronmunkákat is.[10]
Életrajz
1990–2006: Gyermekkor, iskolás évek
Szaszazaki Mami 1990. május 21-én Nagojában született a Szaszazaki család második gyermekeként.[11] Bátyja dobos volt egy amatőr zenekarban, édesanyja pedig szintetizátoros egy másikban, a Mama-szan (ママさん?, ’Anyukák’) elnevezésű együttesben, így már fiatal korában is vonzotta a zene világa. Középiskolában tervezőgrafikus szakra járt, ahol gitárosként szeretett volna csatlakozni az intézmény könnyűzenei klubjába, de mivel az a pozíció már be volt töltve ezért dobos lett.[12] Itt elsősorban Hacune Miku, Pretty Cure és Ellegarden dalokat játszottak. Második évében iskolatársa felkérésére dobosként belépett Anpontanzu (あんぽんたんズ?, ’Tökfejek’) együttesébe, ahol a saját szerzeményeik mellett főként Judy and Mary- és The Blue Hearts-dalokat adtak elő különböző bárokban.[12]
2006-ban tizenöt évesen beiratkozott az oszakai Caless ének- és tánciskolába, ahol találkozott a Scandal későbbi frontemberével, Ono Harunával. Vele és még két másik lánnyal felléptek a kétnapos Nagoja Get a Dream ének és táncversenyen.[13] Az intézmény a Kitty Records független lemezkiadó felkérésére júniusában javasolta a diákjaiknak, hogy tanuljanak meg valamilyen hangszeren játszani.[14][15] A felajánlásba tíz lány egyezett bele, Szaszazaki az elektromos gitárt választotta hangszerének, mivel úgy gondolta, hogy azzal tudja a leginkább „menő” képet kialakítani magáról. Akusztikus gitáron tanult meg játszani, elsősorban Yui dalait gyakorolta. Mozgalmas iskolai évei voltak, mivel a tanulás mellett tagja volt két együttesnek, és részmunkaidős állást is vállalat a Josinoja étteremlánc egyik üzletében. Mindezek mellett egy szövegszerkesztő tanfolyamot is elvégzett. A Scandellel az Oszakai Kastélypark utcáin zenélték,[16] míg végül meghívást nem kaptak a rangos Club Asia elnevezésű bárba, ahol a Kitty Records független lemezkiadó-cég egyik ügynöke fel nem figyelt rájuk.[17]
2008. augusztus 8-án megjelent a Scandal első középlemeze egy független lemezkiadó-vállalat, a Kitty Records gondozásában.[18] Mivel az album korlátozott példányszámban jelent meg, ezért nem érhetett el nagy sikereket; viszont a Tower Records indie lemezeladási listáján így is a második helyezést érte el. 2008 szeptemberének elején a zenekar kapcsolatba lépett a Sony Music Entertainment Japan vezetőjével, mivel nem voltak megelégedve a korábbi kiadójukkal. Az Epic Records Japan végül leszerződtette őket, bemutatkozó nagylemezük 2009. október 21-én jelent meg Best Scandal címen.[19] A lemez viszonylagosan nagy siker lett: az ötödik helyezést érte el az Oricon és a Billboard Japan eladási listáin is.[20] Ezzel a Scandal lett az első lányzenekar a Zone óta (2002), amelynek bemutatkozó nagylemeze a legjobb öt között debütált.[21] Az album mind a négy kislemeze a slágerlisták legjobb harminc helyének valamelyikét érték el, a Sódzso S kislemez 2009 augusztusában aranylemez lett.[22] Jelölték őket a legjobb új előadónak járó díjra az 51. Japan Record Awardson, viszont azt elvesztették a koreai Big Banggel szemben, csak egy „új előadó” elismerést kaptak.[23]
Második stúdióalbumuk Temptation Box címen jelent meg 2010. augusztus 11-én.[24] Hasonló eredményeket ért el mint elődje: harmadik helyen mutatkozott be az Oriconon, míg a negyediken a Billboard listáján.[25] A kiadvány mindhárom kislemeze a japán slágerlisták legjobb tizenöt helyének valamelyikén mutatkozott be. Az első kislemezből, a Sunkan Sentimentalból később aranylemez lett,[26] a Taijó to Kimi ga Egaku Story pedig meghozta az együttes első listavezető dalát, amikor a hongkongi J-pop slágerlista élére állt.[27]
2011. augusztus 10-én jelent meg harmadik stúdióalbumuk, a Baby Action. Ugyan eladások tekintetében valamivel gyengébben teljesített mint elődei, viszont a négy kislemeze közül három szerepelt animációs filmekben vagy animációs sorozatokban, a Pride a Billboard Hot Animation listájának élére is felkerült. A lemez a negyedik helyen mutatkozott be az Oricon eladási listáján, így az első három nagylemezük is a legjobb öt hely valamelyikén mutatkozott be, s erre legutóbb a Pink Sapphire együttes volt képes 1991-ben.[28]
Negyedik, eddig név nélküli nagylemezük első kislemeze 2012 tavaszán jelent meg Harukaze címen.
2010–: Dobondobondo
2010. augusztus 21-én Szaszazaki és Ogava Dobondobondo (どぼんどぼんど?) név alatt előadott két saját hiphop számot a rajongók szórakoztatása végett. A két szám végül egybedolgozva és kiegészítve a Scandal 2011. szeptember 28-án megjelent Video Action című videóalbumán kapta meg a klipjét Dobondobondo no Theme (どぼんどぼんどのテーマ?) címen.
Büszkén fellépni a közönség előtt. Ez a célom. [...] Gyakorolni fogunk... de 10 000 alkalommal fellépni más, mint harmincszor, így többet akarok. Még nagyon sokra van szükségem. Ugyan nem tudom hol van a »mindent beleadni« határa, de továbbra is keményen fogok dolgozni. Ez egyébként is valami olyasmi, amit szeretek. A dolog már nem szól, hogy keményen dolgozol, hanem arról, hogy ez a szokásoddá válik. Az életem részévé vált, ha nem játszhatnék a gitáromon, azon nem tenném túl magam. Az alapelgondolásom az, hogy a magasabb célokat közösen kell elérnünk, nem zárhatom ki a világot és próbálhatom meg egyedül.[29]
Állítása szerint a Scandal majdnem mindegyik koncertkörútja során megsérül. A Scandal Temptation Box Tour 2010: Yeah! tte Iei! turné első állomása után lerészegedett, majd bowlingozás közben leszakadt a körménék nagy része. Mivel így nem tudott gitározni, mert a fennmaradt rész elakadt a gitár húrjaiban ezért a leesett darabot ragasztóval illesztette vissza, aminek következtében pedig a fájdalom miatt nem tudott gyakorolni. Később a koncertsorozat szeptember 29-ei nagojai állomására megfázott, belázasodott és bakteriális torokgyulladást kapott, viszont mindezek ellenére megtartották a hátralévő fellépéseiket. 2011. szeptember 11-e és 17-e között Ázsia több országában – Tajvan, Hongkong és Szingapúr – adtak koncerteket. Szaszazaki a turné első állomásán Tajpejben mikor a ráadásra tartott vissza a színpadra harminc lépcsőfoknyit zuhant; viszont néhány karcolással megúszta a balesetet, befejezte a koncertet és másnap már Hongkongban lépett fel.[42]
Magánélete
Magára gyakran fiús lányként (vagy éppen férfiként) hivatkozik: már kiskorában is az „oira” (おいら?) szót használta,[6] míg később a „boku”-t (僕?); mindkettő főként a férfiak körében terjedt el (a nők a hétköznapi társalgásaik során általában az „atasi”-t (あたし?) vagy annak valamely formáját használják).[43][44] Koncertek alatt általában komolyan viselkedik, viszont a magánéletében éppen az ellentettje: nagyon jókedvű és vidám személyisége van.[6] Magát otakunak vallja, ennek megfelelően szabadidejét gyakran animék, mangák vagy videójátékok társaságában tölti.[45] Számos videójáték-konzolja, köztük több Nintendo DS-e (Nintendo DSi,[46]Nintendo 3DS[47]), egy Super Famicomja,[48] egy Nintendo 64-e,[49] több számítógépe (PC és MacBook) és több mobiltelefonja (iPhone[50] és keitai[49]) is van, emellett gyakran fest; egyik 238,7 cm × 168,2 cm (94 in × 66,2 in) vászonakrilfestményét[51] a tokiói Shibuya-AX koncertterem bejáratánál is kiállították.[52] Kedvenc videójáték-sorozatának a Monster Huntert tartja, 2011-ben meghívást kapott a Capcom által rendezett Monster Rock Hunter Festa (モンスターロックハンターフェスタ?) versenyre,[53] ahol a Tamaki Namival közösen, a Ms. Hunter (Ms.ハンター?) elnevezésű csapatban a másodikak lettek.[54] A 2012-es versenyen, a Monhun Pián (モンハンぴあ?) is részt vett, ahol szintén a második helyet érte el, ezúttal Nakajama Sinpeivel (a Straightener és az Another Sunnyday dobosával).[55][56] A Scandal turnéin viselt t-ingeik többségét is ő tervezte,[57][58] jótékonysági célokból is készített ilyen ruhadarabokat, és ő tervezte meg a Scandal első kabalafiguráját is,[59] de a Scandal legtöbb hivatalos ajándéktárgya is az ő nevéhez fűződik.[60] Jó barátságban van a Stereopony dobosával, Jamanoha Sihóval.[61][62][63]
Felszerelés
Gitárok: (Megvétel sorrendjében)
Busker’s BSE: a zenekar debütálása előtt használta ezt az olcsó, pasztell rózsaszín Stratocaster másolatot. Ezen tanult meg gitározni. Elsősorban „kavaii” megjelenése és alacsony ára miatt választotta.
FenderFactory Special Run American Deluxe Stratocaster: 2007 januárjában vásárolta ezt a kizárólag Japánban elérhető modellt.[64] Egyedileg matricázta, végső formáját 2009 júniusában érte el.[65] Juuja-kunnak nevezte el a bátyjáról.[66] Ez az egyetlen gitárja, amelyen tremoló rugó takarólemez nélkül játszik. A Sódzso S klipjéhez vett egy másikat, melyet később felmatricázott és a Best Scandal fotókönyvében szétvert, majd a maradványait 2011 márciusában jótékonysági célokkal elárverezte.[67]
Fender American Standard Stratocaster HSS: 2009 novemberében használta először. Fekete színe volt, míg koptatólapja fehér, nyaka juharfából készült. Legutoljára a Sunkan Sentimental videóklipjében használta 2010 februárjában.
Fender American Standard Stratocaster HSS „Scandal Mami Custom Model”: 2010 márciusában készültek el vele a Radical Brats festőműhelyében.[68] Alapjául az előző fekete Stratocaster HSS-ét vette, egyedi, olvadó fagylaltokat mintázó festéssel látta el s leszerelte majd később visszatette a tremolókart. Koptatólapja és potmétersapkái fehér helyett fekete színt kaptak.
Italia Maranello Speedster II: ezt a kék, versenycsíkos („speedster-csík”) gitárt először 2011 májusában, a Scandal Live Tour 2011 „Dreamer” koncertkörút alatt használta.
SquierBronco Bass: 2010 áprilisában vette kizárólag a kinézete miatt.[69] Mivel egyik együttesben sem basszusgitározik, ezért eddig még nem lehetett ezzel a gitárral látni.
GretschG6136DC White Falcon Double Cutaway: 2010 szeptemberében vette, mivel beleszeretett a kinézetébe.[70] Elsősorban saját használatra vásárolta, de a Scandal több klipjében és koncertjén is használja. 2011 februárjában egy halat rajzolt a Gretsch logójának, a sólyom karmai közé.[71]
ESP Canta Guitar: 2011. december 1-jén használta először a Scandal Virgin Hall Tour 2011 „Baby Action” turné záróállomásán, a tokiói Nakano Sun Plazában.[73] A zenekar kabaláját mintázó gitár kizárólag az együttes hivatalos rajongói boltjában volt megvásárolható.[74]
SquierJazzmaster „Mami Model”: 2012. március 28-án használta először a Scandal Nippon Budókanban tartott koncertje alatt ezt a Jazzmaster és Stratocaster modellek ötvözéséből létrehozott egyedi gitárt. Teste és húrlába a Jazzmastert, míg a három egytekercses elrendezésű (SSS) hangszedői, valamint a 21 érintős paliszander fogólapja a Stratocastert idézi.[75]
Yamaha LLX36C ARE: 2012. november 12-én a Scandal Hall Tour 2012 „Queens Are Trumps: Kirifuda va Queen” koncertturné nyitónapján használta először a Harunával duettben előadott Aitai című számnál.[76][77]
Gitárjait Vital Audio VA II, míg effektjeit Vital Audio VP kábellel köti össze.[78]Ernie Ball Regular Slinky húrokon (.10-.46) játszik, melyeket 0,73 milliméteres Fender Rock-On Touring Picks pengetőkkel szólaltat meg,[79][80] de korábban Dunlop Tortex és Fender Delrin plektrumokat is használt.[81] Gitárjait Shimamura LGS500-SWH (BSE), Levy’s Leathers M17SF-WHT (fehér Stratocaster), DM2-BLK (Les Paul), M8SF-PRP (White Falcon), Perri’s Leathers P25MN-1253 (fekete Stratocaster), míg többi gitárját Fender 2" Monogrammed Straps (Maranello II) gitárpánttal akasztja a nyakába.
↑A Koshi-Tantan mindkét klipjének motion capture munkálatainak forgatása alatt a fehér Stratocasterét használta, a Les Paul csak az animátorok jóvoltából került később a kezébe.
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: センチメンタルな瞬間. Scandal blog. 6109.jp, 2010. február 2. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑ ab(Japánul)Szaszazaki Mami: 岩と猫. Scandal blog. 6109.jp, 2009. április 19. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul)Ono Haruna: なんやねんっ. Scandal blog. 6109.jp, 2011. július 23. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: I like SUSHI. Scandal blog. 6109.jp, 2011. július 9. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑ abc(Indonézül) Kyu-sama (2010. május). „SCANDAL”. AnimonsterXI (4), 22–25. o.
↑(Japánul)笹崎まみ. Caless. [2006. március 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: 名古屋. Scandal blog. Ameba, 2012. március 8. [2012. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Angolul)Sheila: Fan-interview with SCANDAL. Nippon Project, 2011. december 29. [2012. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.) „Toman Dénes: MAMI, do you plan to continue your seiyuu career? / Szaszazaki Mami: If there's an occasion. but basically I'll continue the band.”
↑(Japánul)Ogava Tomomi: ☆プチ合宿☆. Scandal blog. Livedoor, 2006. augusztus 21. [2011. október 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul)„第6回目ゲスト
(2010/11/8放送)”. Geki Otoboke plus (激☆音ボケplus?). Tokyo MX. 2010. november 8. 6. epizód, 1. évad. (japán nyelven)
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: あちゃー. Scandal blog. 6109.jp, 2009. szeptember 24. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: (♪´∀`♪). Scandal blog. Livedoor, 2006. október 23. [2013. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑ ab(Japánul)Szaszazaki Mami: 大阪&富山. Scandal blog. 6109.jp, 2009. szeptember 15. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Kínaiul)„Japan Korea Music Craze”. 日韩音乐风. MTV Taiwan. 2011. október 4.
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: 真っ赤. Scandal blog. 6109.jp, 2009. augusztus 20. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: くりあ゜∽゜. Scandal blog. 6109.jp, 2009. szeptember 16. [2012. július 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: 諦めない. Scandal blog. Ameba, 2012. január 17. [2014. február 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: あははん. Scandal blog. 6109.jp, 2009. július 23. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑ ab(Japánul)Szaszazaki Mami: まちうけ. Scandal blog. 6109.jp, 2010. február 4. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: iPhone. Scandal blog. 6109.jp, 2010. február 2. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul) (2010. augusztus) „SCANDALのガチンコ青春GRAFFITI”. Kera12 (144), 164. o.
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: きゃお\(^^) /. Scandal blog. 6109.jp, 2010. június 16. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑ (2011. április 18). モンスターロックハンターフェスタ part2 [televíziós műsor]. Japán: Space Shower TV.
↑(Japánul) (2012. május 26.) „モンハンマニアMAMI とコンポーザーによる対談が実現!”. Go!Go! GuitarXIV. (7).
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: モンハンぴあ感謝祭. Scandal blog. Ameba, 2012. május 4. [2012. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. május 9.)
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: クリスマスなんだが. Scandal blog. 6109.jp, 2009. december 21. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul)Szuzuki Rina: ラストスパート. Scandal blog. 6109.jp, 2009. december 23. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: 今の僕の待ち受け. Scandal blog. Ameba, 2012. március 22. [2012. március 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul)Jamanoha Siho: 友達〜. Stereopony blog. 6109.jp, 2009. július 21. [2014. február 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: たいばんばん. Scandal blog. 6109.jp, 2011. december 21. (Hozzáférés: 2012. április 1.)[halott link]
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: プリキュア. Scandal blog. Ameba, 2012. március 31. [2014. február 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: あわわ. Scandal blog. Livedoor, 2007. január 13. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: りっちゃん隊員っ. Scandal blog. 6109.jp, 2007. január 13. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: かしわ. Scandal blog. 6109.jp, 2009. március 2. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: 春の新作. Scandal blog. 6109.jp, 2010. március 15. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: まっかだなー. Scandal blog. 6109.jp, 2010. április 24. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: しゅっ(^ω^). Scandal blog. 6109.jp, 2010. augusztus 6. [2011. december 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul)Szaszazaki Mami: ぴよぴよ. Scandal blog. 6109.jp, 2011. február 9. [2019. november 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
↑(Japánul) (2011. június 27.) „ライブ&使用機材レポート SCANDAL”. Go!Go! GuitarXIII. (8).