Pierre Jélyotte

Pierre Jélyotte
Apolló szerepében, (Louis Tocqué, 1755, olaj, vászon, 82 × 72 cm), Ermitázs, Szentpétervár
Életrajzi adatok
Született	1713. április 13.[1][2] Lasseube
Elhunyt	1797. szeptember 11. (84 évesen) Estos
Pályafutás
Hangszer	énekhang
Hang	Haute-contre
Tevékenység	operaénekes
A Wikimédia Commons tartalmaz Pierre Jélyotte témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Platea nimfa szerepében Jean-Philippe Rameau Platea című opera buffa darabjában, Charles Antoine Coypel festményén (1745 k.)
Párizs, Louvre Múzeum

Pierre Jélyotte (Lasseube, 1713. április 13. – Oloron-Sainte-Marie, 1797. szeptember 11.) francia tenor, aki különösen Rameau, Lully, Campra, Mondonville és Destouches műveiben énekelt.

Élete és pályája

Pierre Grichon néven Lasseube-ben született, Toulouse-ban tanult (ének, csembaló, gitár, hegedű, kompozíció), majd 1733-ban Párizsban a Concert Spirituel énekeseként mutatkozott be.

Ugyanebben az évben debütált az Opéra de Parisban, a Les fêtes grecques et romainesben, François Colin de Blamont alkotása. Ezt követően több szerepet jatszott Jean-Philippe Rameau operáiban, mint pl. Hippolütosz és Arikia, A gáláns Indiák, Dardanus és Zoroastre, valamint Jean-Baptiste Lully, André Campra és André Cardinal Destouches operáiban. Összesen mintegy 150 szerepet énekelt, néha nőnek öltözve. [1] Archiválva 2011. július 22-i dátummal a Wayback Machine-ben

Gyakran szerepelt a fontainebleau-i királyi udvarban, ahol Jean-Joseph de Mondonville Daphnis et Alcimadure című művében Daphnist, Jean-Jacques Rousseau Le devin du village című művében Colint énekelte

1755-ben visszavonult az Opérától, a Castor és Polluxban szepelt, de 1765-ig az udvarban énekelt. Ezután csatlakozott az Orchestre du Roi-hoz (Királyi Zenekar) hegedűsként és gitárosként, majd Madame de Pompadour magánzenekarához csellóművészként, és írt néhány vígjátékot-balettet, nevezetesen a Zeliskát.

84 évesen halt meg Oloronban.

Méltatása

Korában széles körben Európa legnagyobb énekeseként tartották számon, hangtípusát akkoriban haute-contre néven ismerték, hangja mindenképpen erőteljes volt, és bizonyos szempontból egy új énektípust jelentett, amely közelebb áll az általunk ismert tenorhoz. Korában egy új énekstílus előtt nyitotta meg a kapukat, ahogyan azt Adolphe Nourrit és Gilbert Duprez hamarosan bemutatta.

Jegyzetek

1. BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
2. Musicalics (francia, holland, angol, német, olasz és spanyol nyelven)

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Pierre Jélyotte című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

• Le guide de l'opera, les inspensables de la music, R. Mancini & JJ. Rouvereux, (Fayard, 1986) ISBN 2-213-01563-5