Művelt köznemes szülőktől származott. Iskoláit Zilahon, Somlyón és Kolozsvárott végezte, majd 1847-ben a királyi tábla írnoka lett. Részt vett az 1848-1849. évi forradalomban és szabadságharcban és több csatában küzdött; honvédfőhadnagy, utóbb egy utászcsapat vezetőtisztje lett és Dévánál tette le a fegyvert. Emiatt a szabadságharc bukása után börtönbüntetést szenvedett. Kiszabadulása után előbb Máramarosra, majd Pestre ment és egy magánintézetben tanított. 1853 és 1854-ben a polytechnikumon tanult, majd a bölcseletet végezte és 1857-ben a pesti egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Ez idő alatt a Budapesti Viszhangnak, majd a Divatcsarnoknak volt segédszerkesztője.
1858-ban beutazta Nyugat-Európát. Ez év őszén Máramarosszigetre hívták meg tanárnak, ahol négy évig buzgón működött. Itt szerkesztette Szilágyi Istvánnal a Szigeti Albumot az 1859-ben leégett Sziget tűzkárosultjainak. Ezen időtől fogva csaknem minden évben megjelent egy regénye, melyeknek tárgyát többnyire a történelemből és nevezetesen az erdélyi fejedelmek korából vette, úgy hogy a történetnek eme szakát Jósika mellett ő népszerűsítette leginkább.
1862-ben Nagyenyedre hívták meg tanárnak, ahol békés, munkás életet élt és családot alapított. 1867-ben a párisi világkiállítás pedagógiai és történelmi gyűjteményét tanulmányozta. Ugyanezen évben Tisza Kálmán a megoszlott balközéppárt egyik részének Hazánk c. hírlapja szerkesztésére hívta meg; amikor a lap másfél évvel később a két pártárnyalat egyesültekor megszűnt, Szathmáry 1870-ben A Hon munkatársa lett és maradt 1876-ig, amikor a Ludovika Akadémiában a történelem tanítását vállalta el.
Mint szépirodalmi író a maga korában egyike volt a legtermékenyebbeknek. Első műve a Remény című folyóiratban jelent meg mint mutatvány Báthori Erzsébet című regényéből (1851). Ezt követően kevés kivétellel minden szépirodalmi lap, album, folyóirat, évkönyv, gyűjteményes munka és nagy naptár hozott tőle írásokat. A beszély elmélete című esztétikai munkája a Kisfaludy Társaság pályázatán első díjat nyert. 1855-től rendszeresen jelentek meg regényei, melyeknek tárgyát többnyire a történelemből, nevezetesen az erdélyi fejedelmek korából vette, a történelemnek ezt az időszakát Jósika Miklós mellett ő népszerűsítette leginkább.
Rossz asszony várat veszt. Regényes korrajz. Budapest, 1885. (II. Rákóczi György kora.)
Balassa Bálint. Regény. Budapest, 1887. (Hőse a költő.)
Vitéz Holubár Vencel lovag története avagy se pénz, se posztó. Víggal elegy hősköltemény hat énekben. Budapest, 1887. (Tréfáshangú elbeszélő költemény a tökéletlen cseh bajnokról. A nép számára kibocsátott Jó Könyvek füzetei között jelent meg.)
Mátyás király udvara. Víggal elegy hősköltemény hat énekben. Budapest, 1887. (Holubár Vencel tragikomikus kalandjainak folytatása. A ponyva számára még több más elbeszélő füzetet is írt a szerző.)
Az asszony komédiája. Budapest, 1888. (Madách-utánzat, de alaphangja derűs. Hőse, Éva, diadalmaskodik a férfin.)
A legszebb hercegnő. Regény. Két kötet. Budapest, 1888. (Mária Terézia és a testőrírók kora.)
A kiengesztelt átok. Regény. Budapest, 1892. (Romantikus történet a mai életből.)
