Pár dollárral többért
A Pár dollárral többért (Per qualche dollaro in più) egy 1965-ös olasz-spanyol-NSZK spagettiwestern, amelyet Sergio Leone rendezett, és a főszerepre ismét Clint Eastwoodot kérte fel. Ez Leone Dollár-trilógiájának második „meséje”, amelyet Amerikában két évvel a film befejezése után, 1967-ben mutattak be. TörténetMortimer ezredes, a polgárháború tisztje megtudja, hogy egy veszedelmes bűnöző, Indio megszökött a börtönből. A szökevény fejére hatalmas vérdíjat tűztek ki, de a volt katona nem csak ezért ered a nyomába: Indio felelős az ezredes húgának haláláért, Indio ugyanis megölte a lány szerelmét, majd megbecstelenítette. A lány elvette tőle revolverét, ám saját magát sebezte halálra. Ez az emlék Indiót mindvégig elkíséri, nyilván szerelmes volt a lányba és egy olyan zenélő zsebóra van nála, amibe a lány képét illesztették bele. Ennek a zenéjére vívja meg Indio a párbajait. Egy fejvadász is Indio nyomába ered, és eleinte megpróbálja kijátszani Mortimert, de hamarosan a két üldöző egyesült erővel folytatja a vadászatot. Megtudják, hogy Indio bankrablásra készül, és úgy döntenek, inkább a rablás után csapnak le a szökevényre – így egy pár dollárral több ütheti a markukat. Indio bizalmába férkőzik a névtelen fejvadász, és eltereli a helyi seriff figyelmét addig, amíg a gazember kirabolja a bankot. A rablás után azonban eljön az igazság pillanata, és előkerülnek a fegyverek, s amikor az óra utoljára kattan, Indio napja is leáldozik. A produkcióAz Egy maréknyi dollárért sikere után több filmgyártó azt kívánta Sergio Leonétől és újdonsült producerétől, hogy készítsék el a folytatást. Így meg kellett kérniük Clint Eastwoodot, hogy ismét játssza el a Névtelen Férfi szerepét. Eastwood azonban akkor még nem látta az első filmet, így nem nagyon állt készen arra, hogy szerepeljen a folytatásban. Mivel az Egy maréknyi dollárért angol változata még nem készült el, Leone egy olasz kópiát mutatott meg Eastwoodnak, aki erre ismét elvállalta a szerepet. Miként az előző részt, ezt a filmet is Almeríában forgatták. A tervező, Carlo Simi megépítette El Paso városát a sivatagban. Ez a díszlet még sok spanyol és olasz western számára jött jól és az 1970-es évek közepéig használták. A helyszín azóta is turistákat vonz oda. Agua Caliente városa, ahova Indio és társai a bankrablás után menekülnek, Albaricoques, egy kis falu a Nijar síkságon, nagyon hasonlít a mexikói falvak szerkezetére, ezért is használták fel a filmesek, viszont itt nem forgattak más spagettiwesternt, mivel a lakosság nem járult hozzá. ![]() ![]() SzereposztásA film megjelenése MagyarországonA Pár dollárral többért című film, csak úgy, mint az elődje, ez a rész is feliratosan került a magyar mozikba az 1980-as évek elején, itt is a MOKÉP volt a moziforgalmazó. 1989-ben az InterVideo megjelentette a film VHS változatát a videótékák számára, amely teljes, feliratos változatban volt látható (a feliratozott cím: "Pár dollárral többért" volt), néhány évvel később az InterVideo megjelentette a film szinkronos változatát, ami egy vágott kópiát tartalmazott, a VHS-kazettán lévő címkén a cím: "Még pár dollárral többért" volt, de a bemondott cím: "Még pár dollárral több". A filmhez ekkor készült el az első magyar szinkron. 1989.11.10.-én a Magyar TV levetítette a filmet, "Még pár dollárral több" címmel és az InterVideo VHS-hez hasonlóan, egy teljes képernyős, hiányos kópiával került vetítésre. 2000 augusztus 13-án a TV2 a filmet "Pár dollárral többért" címmel vetítette le. Majd 2002 július 25.-én az RTL Klub a trilógia keretében szintén levetítette a filmet, ugyanezen a címen. 2005-ben a InterCom Zrt. kiadta a film DVD verzióját, amelyre az első szinkron került rá, de már az eredeti, szélesvásznú kópiával volt látható. 2007-ben az MGM tv-csatorna a műsorára tűzte a filmet újfent "Pár dollárral többért" címmel és ekkor egy feltehetően immáron negyedik magyar szinkron is napvilágot látott. 2010-ben, szintén az InterCom Zrt. forgalmazásában megjelent a Pár dollárral többért Blu-ray változata, amelyre csak úgy, mint a DVD-nél az első magyar szinkron ill. az előbb említett szélesvásznú kópia került. Érdekességek
Jegyzetek
További információk
|
Portal di Ensiklopedia Dunia