|
Osváth Béla
Osváth Béla (Hódmezővásárhely, 1926. június 4. – Eger, 1965. augusztus 21.)[2] magyar irodalomtörténész, dramaturg, kritikus, színházigazgató. ÉleteDr. Osváth Gábor és Fáry Mária fiaként született. Középiskolai tanulmányait a hódmezővásárhelyi Református Bethlen Gábor Gimnáziumban végezte. Itt érettségizett le 1944-ben. 1945-1947 között Hódmezővásárhelyen színházat szervezett, a háború után az elsők között; a rövidéletű, ám annál legendásabb vásárhelyi faszínházba országos hírű művészeket csábított az alig 20 éves igazgató. A szegedi egyetemen szerzett tanári diplomát, és a Bethlen középiskolában tanított. Még egyetemi tanulmányai alatt, 1947–1949 között rendezőgyakornok volt a fővárosi Nemzeti Színházban. 1945 és 1946 között a Magyar Kommunista Párt szegedi napilapjának, a Délmagyarországnak volt a munkatársa.[3] 1950–1954 között Hódmezővásárhelyen volt tanár. 1954-ben a TIT megyei titkára lett. 1958-ban a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója lett. 1961-ben Budapestre került, ahol az MTA Irodalomtörténeti Intézetének munkatársa lett. 1961-1963 között a TIT Országos Irodalmi Választmányának titkára. 1963-tól haláláig a Nemzeti Színház fődramaturgja volt. Egy ideig a Kortárs című folyóirat kritikai rovatvezetője volt. Felesége Géczi Mária volt, akivel 1952-ben kötött házasságot Hódmezővásárhelyen, két gyerekük (Béla és Attila) született. Halálát vastagbélrák okozta. A Délmagyarország újságírója
Osváth Béla 1945-ben újságíróként is dolgozott a Délmagyarország című szegedi napilapnál, ami akkoriban a Magyar Kommunista Párt lapja volt. Osváth csaknem egy évig volt a lap munkatársa, ennek ellenére a saját neve alatt csak két írás található a lap 1945-ös évfolyamában. Egyik írásában a kommunista párt akkori propagandájának szellemében a Szovjetunióról ír csodálatos dolgokat, melyek mai tudásunk szerint nem igazán fedik a történelmi tényeket:
A másik írása a lap 1945. augusztus 5-én megjelent számában olvasható, amiben Osváth követeli a Jugoszláviából elűzött, az országot fertőző, vagonlakó svábok internálását. Nyakunkon maradnak a jugoszláviai svábok is? - Sürgősen internálják a bolygó vagonok lakóit! -követeli cikkének bevezetőjében. Osváth cikkében a meggyötört idős és beteg embereknek rója fel, hogy minden higiéniai és orvosi ellátás nélkül, marhavagonokba zsúfolva utaztatják őket, és emiatt sokan megbetegedtek, kiütésekkel van tele a testük, az útközben meghalt családtagjaikat eltemetni nem tudván, a halottaikat napokig magukkal hurcolják. Osváth erre való hivatkozással követeli a kormánytól a legyengült és beteg emberek internálótáborba zárását és munkára fogását:
Politikai és közéleti szerepvállalása
Osváth a Magyar Kommunista Párt majd a Magyar Dolgozók Pártja tagjaként aktív közéleti szerepet is vállalt az 50-es években. Érdeklődését elsősorban a kulturális és művészeti élet kérdései, az értelmiség és a munkásosztály közötti kapcsolat problémái kötötték le. 1953-ban a Csongrád megyei kulturális bizottság alelnökévé választották Szeged és a megye békeharcos értelmiségi dolgozóinak képviselői. [6] Osváth aktívan részt vett a József Attila Kör munkájában is, amit a pártvezetés elképzelései szerint eredetileg építő szándékok hozták létre, s tervezői a szocialista demokrácia egyik fontos, közvéleményt formáló fórumának szánták. [7] Osváth felszólalt a József Attila Kör 1956. október 21-én, a forradalom előestéjén tartott vitáján is. Beszédében követelte, hogy Nagy Imrét és Lukács Györgyöt helyezzék vissza az MDP Központi Vezetőségébe: követeljük, hogy Lukács György és Nagy Imre elvtársakat kooptálják a Központi Vezetőségbe, hiszen erre a tisztségre őket emberi magatartásuk és képességük is alkalmassá teszi. Mi vitáinkkal a szocializmus útját akarjuk megtisztítani. Mert mi szocializmust akarunk. Az önkény, a törvénytelenségek, a személyi kultusz azonban nem szocializmus. Mi olyannak képzeljük a szocializmust, amilyennek Lenin tanította, s készek is vagyunk harcolni érte. Ezért a felszólalásáért 1957-ben azzal is megvádolták, hogy az ő beszéde korbácsolta fel az indulatokat a vitán megjelent neofasiszták és egyebek körében, de azt Osváth javára írták, hogy egyetlen egyszer hangzott el a vitán egy, a párt vezető szerepét kihangsúlyozó mondat, az is Osváth Béla szájából. .[8] Párttársai azt is kifogásolták, hogy a vitán a jelenlévő párttagok is — mint Osváth Béla — többet fecsegtek a "rákosizmus" bűneiről, mint az ellenforradalom elleni határozott fellépésről [9], de azt is megemlítik, hogy Osváth olyan szegedi pedagógus rehabilitációját követelte, aki Szegeden először rendezett be iskolájában Rákosi-szobát, amely előtt az ifjúságot tisztelgő menetben vonultatta fel. [10] Osváth 1956 után, immár a Magyar Szocialista Munkáspárt tagjaként a marxista esztétika lényeges vonásainak megismertetését tekintette egyik legfőbb feladatának ,[11] és tragikusan fiatalon bekövetkezett haláláig ebben a szellemben végezte a párt által rábízott feladatait. Osváth munkásságáról szóló cikkek a rendszerváltás utánOsváth Béláról, életéről és munkásságáról számos újságcikket találni a rendszerváltás előtti és utáni évekből egyaránt. A Délmagyarország 2004-ben úgy ír róla méltató sorokat, kihangsúlyozva, hogy 1945 és 1947 között, azaz alig húszéves korában már színházat szervezett, igazgatott [12], hogy a cikk írója arról egy szót sem ejt, hogy Osváth ugyanebben az időben a kommunista Délmagyarországnak is munkatársa volt. 2009-ben Arcél: Osváth Béla címmel jelent meg méltatás munkásságáról szintén a Délmagyarországban, amiben a cikk írója megemlíti, hogy Osváth lapunkban több színházi kritikát is publikál [13]. Péter László egy 2006-ban megjelent visszaemlékezésében említi Osváth Bélát, akivel együtt látogatták meg 1957 januárjában, a forradalom eltiprását követően a Kádár-kormány által kormánytisztségbe kinevezett Hont Ferencet. Péter László így ír a találkozóról:
1957. január 12-én Osváth Bélával (1926-1965), az ismeretterjesztő társulat megyei titkárával jártam nála az Országházban, ahol kormánytisztségben a kulturális élet helyreállításán buzgólkodott, hogy tájékozódjunk a művelődési elképzelésekről. Egy hatalmas, hodályszerű teremben, óriási íróasztal mögött egyedül ez a kis ember ült; csak a feje látszott ki. Osváth Béla nem győzte később nevetve emlegetni „Hont kutyát", ahogy némelyek gúnynevén hívták. [14] A rendszerváltás után született újságcikkek, életrajzi jegyzetek és tanulmányok a mai napig elhallgatják Osváth Béla kommunista múltját és újságírói munkásságát, így az Osváthról a kommunista diktatúra éveiben kialakított, elhallgatásokkal manipulált életpályájának képe a mai napig tovább él a köztudatban. Osváth Béla Kht.Szülővárosában, Hódmezővásárhelyen közhasznú társaság viseli a nevét. Színpadi munkái
Művei
Jegyzetek
Források
|
||||||||||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
