Oregoni Állami Egyetem Bölcsészettudományi Főiskola
Idahói ásatás
Az Oregoni Állami Egyetem Bölcsészettudományi Főiskolája az Amerikai Egyesült Államok Oregon államának Corvallis városában található, de a Cascades campuson és online is zajlik oktatás.[ 2] [ 3] 2023-ban több mint 4500 hallgatója volt.[ 4]
Története
Az első főiskolai szintű bölcsészettudományi kurzus 1865-ben indult.[ 5] [ 6] A Beaver újságot 1896-ban alapították, 1919-ben College Barometer re nevezték át. Az újságírói képzést 1913-ban,[ 7] a zenei tanszéket 1901-ben alapították.[ 8] [ 9] [ 10] [ 11] Két év múlva megnyílt a művészeti tanszék.[ 12] [ 13] [ 14]
Az 1900-as évek elején az ipari forradalom miatt a hangsúly a tudományos képzésekre került át, és 1914-től a bölcsészettudományi szakok jelentősége csökkent.[ 15] [ 16] [ 17] Egyes bölcsészettudományi kurzusokat 1919-től a mezőgazdasági főiskola szolgáltatási divíziója, majd 1922-től a bölcsészettudományi intézete indított.[ 16] [ 18] Az 1918-ban indult ipari újságírói képzés[ 19] keretében a hallgatók gyakorlatukat a mezőgazdasági közlönyöknél töltötték.[ 20] Az 1920-as évek elején a College Barometer t The Daily Barometer re nevezték át. 1920-ban Charles B. Mitchel megalapította a beszédtudományi és színházi tanszékeket,[ 21] [ 22] valamint az állam első közrádióját, a KFDJ-t,[ 23] melynek első átjátszóját Jacob Jordan fizikaprofesszor építette 1923-ban.[ 24] 1925-ben a rádió hívójele KOAC -re módosult.[ 25]
A nagy gazdasági világválság miatt az 1930-as években az újságírói tanszék megszűnt,[ 26] de kurzusait más intézetek átvették.[ 27] A második világháborúban a mezőgazdasági és mérnökhallgatók bevonulásával a bölcsészettudományi képzések újra népszerűek lettek; a háború után a visszatérő veteránok közül is sokan ezekre iratkoztak be.[ 28] [ 29]
1957-ben megalakult a KOAC tévéadója,[ 30] [ 31] [ 32] 1965-ben pedig műsorszóró képzést indítottak.[ 33] [ 34] [ 35] [ 36] [ 37] [ 38]
1959-ben A. L. Strand leendő rektor elindította az első bölcsészet- és társadalomtudományi képzéseket,[ 39] 1961-ben pedig ezeket intézetbe szervezték. 1965-ben megalakult az angol nyelvi, 1966-ban pedig a közgazdasági, történelmi, politikatudományi és Oroszország-tanulmányi tanszék.[ 40] 1969-ben létrehozták az antropológiai és műszaki újságírási tanszékeket.[ 41] [ 42] Az 1973-ban létrejött bölcsészettudományi iskola első dékánja Gordon Gilkey lett.[ 43] [ 44] [ 45]
1971-ben a KOAC lett az Oregoni Oktatási és Közszolgáltatási Műsorszóró Szolgálat székhelye, 1979-ben pedig a National Public Radio partnere lett. A KOAC hírszolgálatának vezetője Richard Weinman, a média tanszék igazgatója lett.[ 46] 1981-ben létrejött az Oregon Public Broadcasting , ezzel az állami műsorszóró székhelye Portlandbe került át, a KOAC pedig 2009-ben megszűnt. Az adó két Peabody-díjat kapott.[ 47] [ 48] [ 49]
1988-ban kommunikációs mesterképzés indult.[ 50] Az első doktori fokozatokat az 1930-as években bocsátották ki.[ 51] [ 52]
Forráselvonások
1990-ben az ingatlanadó csökkentése miatt több közoktatási intézmény finanszírozása csökkent,[ 53] valamint az OSU több bölcsészettudományi képzését is a megszűnés fenyegette.[ 54] [ 55] Az Oregoni Egyetem igazgatótanácsa hetven éven át próbálta elérni[ 56] az OSU újságírói és műsorszórói képzésének megszűnését,[ 57] [ 58] mert szerintük azok saját szakjaik duplikátumai. 1991-ben mindkét szak és a vallástudományi képzés is megszűnt.[ 53] Az OSU költségvetése egy év alatt 117-ről 102 millióra csökkent.[ 58] [ 59] [ 60] A megszüntetett újságírói képzés a leggyorsabban növekvő volt.[ 61]
2018-ban újraindult a vallástudományi képzés,[ 62] [ 63] valamint alkalmazott újságírói minorszak indult.[ 64] [ 65]
Bővítés
A Patricia Valian Reser adományozóról elnevezett, 75 millió dolláros művészeti központot 2024-ben adták át.[ 66] [ 67] A százfős koncerttermet és galériákat is tartalmazó központot az állam minden művészeti hallgatója és közoktatási intézmények is használhatják.[ 68]
Dékánok
Gordon Gilkey (1973–1977)
David J. King (1978–1982)
Bill Wilkins (1982–1994)
Kay Schaffer (1994–2007)
Larry Rogers (2008–2024)
Philip Williams (2024–)
Szervezeti felépítés
Interdiszciplináris Tanulmányok Tanszéke
Írás, Irodalom és Film Tanszék
Képző-, Előadó-művészeti és Grafikai Tanszék
Kommunikációs Tanszék
Közpolitikai Tanszék
Nyelvi, Kulturális és Társadalmi Tanszék
Pszichológiai Tanszék
Történelmi, Filozófiai és Vallási Tanszék
Rangsorok
Az intézmény négy campuson 66 szakot kínál.[ 69] A U.S. News & World Report a pszichológiai képzést 2023-ban az ország legjobbjaként minősítette;[ 70] a hallgatók öt százaléka tanul a szakon, ezzel az az egyetem harmadik legnagyobbika.[ 71] Az online képzéseket a tíz legjobb közé sorolták.[ 72] Az Onlinemastersdegrees.com a közpolitikai képzést 2023-ban az ország harmadik legjobbjaként minősítette.[ 73]
Díjak
Peter Strong, SPJ kiválóságdíj (sportfotó, 1996)[ 74]
A The Daily Barometer szerkesztősége, Associated College Press véleménycikk-díj (2014)[ 75]
KBVR-FM, az Intercollegiate Broadcasting System díja (a tízezer hallgatónál nagyobb egyetemek legjobb rádióadója, 2014)[ 76]
The Daily Barometer, országos hallgató díj (2017)[ 77]
Alan Nguyen, országos grafikai díj (2022)[ 78]
Nevezetes személyek
Hallgatók
Brad Avakian , szenátor[ 79]
Brent Barry , kosárlabdázó[ 80]
Carl Salser , író[ 81]
Cathy Marshall , hírolvasó[ 82]
Chris Johns , a National Geographic Magazine főszerkesztője[ 83]
Christopher Howell , költő[ 84]
David Gilkey , fotóművész[ 85]
Deborah Reed , író[ 86]
Ernest H. Taves , pszichiáter[ 87]
Frank Morse , szenátor[ 88]
Geffrey Davis , költő[ 89]
George Oppen , Pulitzer-díjas költő[ 90]
Harley Jessup , látványtervező[ 91]
John Brotherton , színész[ 92]
Jonathan Smith , amerikaifutball-edző[ 93]
Kevin Hagen , színész[ 94]
Laurie Roth , rádiós műsorvezető[ 95]
Lisa Jackson , író[ 96]
Mary Carlin Yates , külügyi tiszt[ 97]
Mary Oppen , költő[ 98]
Paulina Peavy , szürrealista művész[ 99]
Pinto Colvig , szinkronszínész[ 100]
Sarah Kennedy , humorista, színész[ 101]
Susan Castillo , szenátor[ 102]
Susan Masten , az Amerikai Őslakosok Országos Kongresszusának elnöke[ 103]
Tala Madani , festőművész[ 104]
Travis Rush , producer, a Reperio Health alapítója[ 105]
Trent Bray , amerikaifutball-edző[ 106]
Webley Edwards , újságíró[ 107]
Oktatók
Bernard Malamud , író[ 108]
Dana Reason , zeneszerző[ 109]
Ed McClanahan , író[ 110]
Elena Passarello , író[ 111]
Jon Franklin , újságíró[ 112]
Joseph Millar , költő[ 113]
Kathleen Dean Moore , filozófus[ 114]
Marcus Borg , teológus[ 115]
Tom McCall , Oregon kormányzója[ 116]
Willi Unsoeld , az első amerikai Csomolungma -expedíció tagja[ 117]
William Appleman Williams , író[ 118]
Jegyzetek
↑ Dean’s Office (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 9.)
↑ Jack Hirsch: A matter of degrees: OSU-Cascades set to launch political science, economics programs this fall (angol nyelven). KTVZ, 2022. január 31. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Jaycee Kalama: OSU Portland Center opens (angol nyelven). Orange Media Network, 2019. február 14. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Sean Nealon: More than 7,300 students to graduate June 17 at Oregon State University in Corvallis (angol nyelven). OSU, 2023. június 8. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Ken Munford: Corvallis College had tough start (angol nyelven). Corvallis Gazette-Times, 2007. február 10. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ College of Liberal Arts Videotapes, 1975–1996 (angol nyelven). Orbis Cascade Alliance. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Story of the Oregon State College Barometer Manuscript, circa 1947–1948 (angol nyelven). Orbis Cascade Alliance. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Chronological History (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Pacific Coast Musical Review. (angolul) 34. kötet. (hely nélkül): A. Metzger. 1918. Hozzáférés: 2025. január 11.
↑ Agricultural College Bulletin , 1. évf. 16. sz. 1906–1907
↑ Study and Social Life at the Oregon Agricultural College (angol nyelven). The Pauling Blog, 2017. szeptember 27. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Facts about Farley Doty (Doten) McLouth (angol nyelven). AskART. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Farley McLouth: Practical Art Training for Girls. (angolul) The Buffalo Sunday Morning News, (1913. június 13.) 8. o. Hozzáférés: 2025. január 11.
↑ Exploring Female Representation in 19th Century Art History: Breaking Barriers and Shattering Stereotypes (angol nyelven). 19thcentury.us. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Oregon State Board of Higher Curricula Records (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ a b History of Liberal Arts (angol nyelven). Oregon Digital. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ John H. McNeely: The Problem of Duplication. (angolul) Washington D.C: Department of the Interior. 1935. Hozzáférés: 2025. január 11.
↑ About Us (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Industrial Journalism to be Taught at Oregon Agricultural College. (angolul) The Sunday Oregonian, (1918. szeptember 15.) 9. o. Hozzáférés: 2025. január 11.
↑ Report of the President of the Oregon State Agricultural College. (angolul) (hely nélkül): OAC. 1917. Hozzáférés: 2025. január 11.
↑ C. B. Mitchell (angol nyelven). Oregon Digital. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ C. B. Mitchell University Theater Scrapbooks, 1920–1957 (angol nyelven). Orbis Cascade Alliance. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Kami Horton: It all started as a lab experiment: A century ago, the broadcaster that became OPB was born (angol nyelven). Oregon Public Broadcasting, 2023. január 23. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Journalism Department Records (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ The Remembered Years (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ George Edmonston Jr.: Oregon State’s defining moments. OSU
↑ Journalism Department Photographs, 1930–1984 (angol nyelven). Orbis Cascade Alliance. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ George Edmonston Jr.: Chapter 24: The World War II Years. OSU
↑ Robert Sahr: History of the Political Science Program (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ KOAC Photographs, 1929–1974 (angol nyelven). Orbis Cascade Alliance. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Alden’s Vintage Archive: KOAC Television (195?) (angol nyelven). YouTube , 2021. február 14. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Christoffer Petersen: She Flies with Her Own Wings: Oregon Joins the Union, 1959 (angol nyelven). OSU, 2016. február 23. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ C. B. Mitchell University Theatre Scrapbooks (MSS), 1920–1952. (angolul) Easy Access, XXXIII. évf. 4. sz. (2007. december) 23. o. Hozzáférés: 2025. január 11.
↑ University Theatre Records, 1925–2009 (angol nyelven). Orbis Cascade Alliance. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ KOAC Records, 1923–1965 (angol nyelven). Orbis Cascade Alliance. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ KBVR (Television station: Corvallis, Or.) (angol nyelven). SNAC. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ KOAC (Radio station: Corvallis, Or.) (angol nyelven). SNAC. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Spotlight: Oregon State University’s KBVR (angol nyelven). CBI, 2014. augusztus 14. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ About (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Chronological History: 1960–1969 (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Journalism Department Photographs, 1930–1984 (angol nyelven). Orbis Cascade Alliance. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ A Self Study of the Undergraduate Program in Anthropology (angol nyelven). OSU, 2014. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Gordon Gilkey: A Man for All Seasons (angol nyelven). The Text Message, 2020. április 28. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Dr. Greg Bradsher: Gordon Waverly Gilkey (1912–2000) (angol nyelven). The Oregon Encyclopedia. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ D. K. Row: Out of prints and out of sorts (angol nyelven). The Oregonian, 2009. március 21. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Janice Dilg: Dick Weinman Oral History Interviews (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Larry Pribyl: Common Roots: OPB and OSU share their Oregon origins (angol nyelven). OSU, 2019. november 17. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Conversations With Will Shakespeare and Certain of His Friends (angol nyelven). Peabody Awards. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ „Our Hidden Enemy—Venereal Disease” for Outstanding Public Service by a Local Station (angol nyelven). Peabody Awards. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Fitzroy Dearborn: Oregon State University . In Mary Elizabeth Devine – Carol Summerfield: International Dictionary of University Histories. (angolul) New York: Routledge. 2013. 322. o. ISBN 9781134262175 Hozzáférés: 2025. január 11.
↑ Oregon State University. College of Liberal Arts (angol nyelven). SNAC. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Tiffany Eckert: Oregon State University: 150 Years Of Growth And Change (angol nyelven). KLCC, 2018. január 31. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ a b Mark Henkels: Measure 5 (property taxes) (angol nyelven). The Oregon Encyclopedia . (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Oregon Ballot Measure 5 (1990) (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Elliot Njus: Tax breaks for gentrifiers: How a 1990s property tax revolt has skewed the Portland-area tax burden (angol nyelven). The Oregonian, 2015. szeptember 11. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Journalism Department Records, 1918–1988 (angol nyelven). Orbis Cascade Alliance. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ History [of OSU Journalism ] (angol nyelven). Oregon Digital. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ a b Journalism Department Records, 1918–1988 (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Chronological History (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ OSU Fact Book 1991–1992
↑ 125 Years of The Daily Barometer (angol nyelven). The Daily Barometer, 2023. március 1. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Religion Studies (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Tyler Hansen: Religious studies online program puts Oregon State in rare company (angol nyelven). OSU, 2018. december 5. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ New Media Communications (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Miranda Grace Crowell: Applied Journalism Is Here! (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ PRAx (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Ryan Bonham: Construction nears completion on new OSU creative arts center (angol nyelven). KEZI, 2023. június 8. [2023. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ The Patricia Valian Reser Center for the Creative Arts (angol nyelven). Holst Architecture. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Academics (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ #1 in the nation (angol nyelven). OSU. [2023. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Popular Majors (angol nyelven). U.S. News & World Report . (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Tyler Hansen: Oregon State University ranked #1 for Best Online Liberal Arts Colleges (angol nyelven). OSU, 2023. január 12. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Top Online Master’s in Public Policy (MPP) Programs (angol nyelven). Onlinemastersdegrees.com, 2023. január 9. [2023. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ 2006 Mark of Excellence National Winners and Finalists (angol nyelven). SPJ. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ 2014 Story of the Year (angol nyelven). ACP. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ IBS Awards: 2014 Winners (angol nyelven). IBS. [2014. április 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ 2017 Newspaper Pacemakers (angol nyelven). ACP. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ David Li: Creative Lead Alan Nguyen wins Best Graphic Designer at 2022 Pacemaker Awards (angol nyelven). Orange Media Network, 2022. december 3. (Hozzáférés: 2025. január 11.)
↑ Jeff Mapes: Democratic candidates in 1st Congressional District each have their unique selling points (angol nyelven). The Oregonian, 2011. október 9. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Tim Griffin: Ex-Spur Brent Barry will be included in NBA’s ’Players Only’ coverage (angol nyelven). My San Antonio, 2017. január 20. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Nomination of 10 Members of the National Council on Educational Research, and Designation of Chairman (angol nyelven). The American Presidency Project, 1982. május 28. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Jeff Todd: Long-time TV journalist, OSU Grad to Lead Alumni Efforts in Portland and Seattle (angol nyelven). OSU, 2009. június 10. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Molly Rosbach: Former National Geographic editor-in-chief Chris Johns to give two talks at Oregon State (angol nyelven). OSU, 2022. május 23. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Howell, Christopher 1945– (angol nyelven). Encyclopedia.com. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Erin Sneller: Exhibition of work by late NPR photojournalist David Gilkey on display at OSU (angol nyelven). OSU, 2019. április 23. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Erin Kelleher: Author Deborah Reed Sets Things on Fire (angol nyelven). Vice, 2014. január 10. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ David Johnston: Trouble Enough: Joseph Smith and the Book… (angol nyelven). Los Angeles Times, 1985. március 24. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Frank Morse (angol nyelven). Ballotpedia. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ An Interview with Geffrey Davis (angol nyelven). Radar Poetry. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ George Oppen (angol nyelven). Poets.org. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Commencement Speaker and Honorary Doctorate | Harley Jessup, B.F.A., ’76 (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Kristi Turnquist: Beaverton’s John Brotherton on playing a love interest in ’Fuller House’ (angol nyelven). The Oregonian, 2016. december 13. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Jonathan Smith – Head Coach (angol nyelven). Oregon State Beavers . (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Kevin Hagen (angol nyelven). Internet Movie Database . (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Laurie Roth (angol nyelven). Discogs . (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Beverly E. Close: Interview: Author Lisa Jackson on „Lost Souls” (angol nyelven). The Oregonian, 2008. március 27. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ OSU Foundation – Mary Carlin Yates (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Jeffrey Yang: Mary Oppen, Meaning a Life (angol nyelven). Poetry Foundation, 2020. január 31. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Paulina Peavy (angol nyelven). Andrew Edlin Gallery. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Pinto Colvig signing the alumni guest book (angol nyelven). Oregon Digital. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Bill Mahan: Last Laugh’s on Sarah’s Dad. (angolul) Long Beach News, (1972. július 2.) 84. o. Hozzáférés: 2025. január 12.
↑ Kimberly Jansen: Susan Castillo (1951–) (angol nyelven). The Oregon Encyclopedia. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Susan Masten Appointed NAFOA Interim Executive Director (angol nyelven). Indian Gaming, 2023. június 14. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Tala Madani (angol nyelven). Art21. (Hozzáférés: 2025. január 13.)
↑ Travis Rush has been Inducted into the Prestigious Marquis Who’s Who Biographical Registry (angol nyelven). Marquis Who’s Who Ventures LLC, 2023. október 12. (Hozzáférés: 2025. január 13.)
↑ Nick Daschel: Oregon State hires Trent Bray as football coach, replacing Jonathan Smith (angol nyelven). The Oregonian, 2023. november 28. (Hozzáférés: 2025. január 13.)
↑ Back in the Day (angol nyelven). Oregon Stater, 2009. [2010. december 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2025. január 13.)
↑ Bernard Malamud Papers, 1949–2007 (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Dana Reason (angol nyelven). Playa Summer Lake. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Richard Bailey: Ed McClanahan’s Kentucky (angol nyelven). Kentucky for Kentucky, 2017. április 13. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Kathryn Hughes: Animals Strike Curious Poses by Elena Passarello review – brilliant essays on immortal beasts (angol nyelven). The Guardian , 2017. november 15. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Jon Franklin (angol nyelven). Marylandi Egyetem. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ About Joseph Millar (angol nyelven). Poets.org. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Kathleen Dean Moore (angol nyelven). Center for Humans & Nature. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Jeff Gottlieb: Marcus Borg, scholar who challenged literal view of Jesus, dies at 72 (angol nyelven). Los Angeles Times, 2015. január 25. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Governor Tom McCall Memorial Lecture in Public Affairs (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ Svati Kirsten Narula: A Mountain Called Her Home (angol nyelven). Outside Online, 2023. január 25. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
↑ William Appleman Williams Papers, 1877–2012 (angol nyelven). OSU. (Hozzáférés: 2025. január 12.)
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben az Oregon State University College of Liberal Arts című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Oktatás Campus Sport Nevezetes személyek Kapcsolódó szócikkek Alapítva: 1856