|
Olympe de Gouges
 Olympe de Gouges (születési neve: Marie Gouze) (Montauban, 1748. május 7. – Párizs, 1793. november 3.) nyaktilóval kivégzett francia irodalmárnő, drámaíró, női jogharcos, a forradalom alatt politikus és polémikus, tőle származik A női és polgárnői jogok nyilatkozata. Írásaiban síkra szállt a nők politikai és polgárjogaiért, a fekete rabszolgaság eltörléséért. A nőmozgalom és a humanizmus szimbolikus alakjává vált. Az eszmék történetében játszott szerepét a közelmúltban újraértékelték, és fontosnak ítélték. Élete18 éves korában férjhez adták egy párizsi vendéglőshöz. Fia született, majd hamarosan megözvegyült, és visszatért szülővárosába. 1770-ben Párizsba költözött nővéréhez, fiát gondos nevelésben részesítette. A fővárosban ismerkedett meg Jacques Biétrix de Rozières-rel, a francia tengerészeti hivatal magas rangú tisztségviselőjével, aki megkérte kezét, de Olympe nem akart férjhez menni. Kapcsolatuk a forradalom kitöréséig tartott. Rozières anyagilag támogatta, így jómódú polgárnőként élhetett. Gazdag családból származó édesanyjától tanulta meg a társasági viselkedés szabályait, így könnyen bekerült a párizsi elit körökbe. 1774-től a párizsi almanachban is szerepelt neve. Az irodalmi szalonokban írókkal találkozott, s maga is próbálkozott írással. A színházat, amely új eszmék hordozója volt, az állam cenzúrázta. Ezért Olympe megalapította saját színtársulatát, amely politikai témájú darabjait adta elő Párizsban és környékén. Abolicionizmus híve1785-ben írta a Néger rabszolgasors című drámáját. A darabot a párizsi Komédia Színháznak ajánlotta, s amely 1785. június 30-án fel is vette repertoárjába Zamore et Mirza, avagy szerencsés hajótörés címen. Olympe fel akarta hívni a figyelmet a gyarmatok néger rabszolgáinak sorsára. A XIV. Lajos által hozott Néger törvény volt még érvényben. Számos, a királyi udvarban megforduló gazdag család jövedelme származott a gyarmati áruk kereskedelméből. Olympe támadások célpontja lett, megrágalmazták, a Bastille-ba akarták zárni. Néhány jóakarója, közöttük XVI. Lajos egyik kegyence lépett közbe érdekében, s így visszavonták a királyi rendeletet. A darabot csak 1792-ben mutatták be először. 1788-ban írta a Gondolatok a néger emberekről című pamfletjét, s amely megnyitotta számára a Négerek barátai társasága kapuját. A társaság tagja volt többek között a filozófus és matematikus Nicolas de Condorcet, La Fayette márki, Henri Grégoire abbé, Dominique de La Rochefoucauld herceg. Az abolicionizmus híveiként a rabszolgatartás fokozatos eltörléséért tevékenykedtek. Röpiratában ezt írta Gouges asszony: „A négerek szánalmas sorsa mindig is érdekelt. Kérdéseket tettem fel ezzel kapcsolatban, de a válaszokat nem tartottam kielégítőnek. A megkérdezettek az Ég által megátkozott vadaknak tartották őket. De érettebb fejjel világosan láttam, hogy az erőszak és előítéletek kényszerítették őket erre a borzalmas rabszolgasorsra, és hogy a Természetnek ebben semmilyen része nem volt. A fehér emberek igazságtalansága és mindent elsöprő érdekei felelősek ezért egyedül.” 1808-ban, halála után, Grégoire abbé felvette nevét arra listára, amelyen azok a „bátor emberek” szerepelnek „akik kiálltak a szerencsétlen négerek ügye mellett”. A politika színterén1788-ban a Journal général de France két politikai röpiratát közölte. A Levél a néphez (Lettre au Peuple) hazafias adó kivetéséről szólt, a Hazafias érzelmű megjegyzések (Remarques patriotiques) írásában széles körű társadalmi és szociális programot javasolt. További röpiratokat írt és küldözgetett a hazafias kluboknak, Mirabeau-nak, La Fayette-nek és Jacques Neckernek. 1792. december 16-án felajánlotta segítségét Malesherbesnek, aki a XVI. Lajos védőügyvédje volt, de megvetően elutasították. Harcolt a nők politikai jogaiért is. Azt hangoztatta, hogy a nők is el tudják látni a hagyományosan férfi feladatoknak tartott munkákat. Szinte minden egyes írásában azt követelte, hogy a nők is részt vehessenek a politikai és társadalmi vitákban. Felszólította Mária Antónia francia királynét, hogy védelmezze meg saját nemét, amelyet Olympe boldogtalannak tartott. Az Emberi és polgári jogok nyilatkozatát alapul véve 1791-ben megszövegezte A női és polgárnői jogok nyilatkozatát. A nyilatkozat előszavában így írt:  „Férfi, képes vagy igazságos lenni? Ezt egy nő kérdezi tőled, és legalább ettől a jogától nem foszthatod meg. Mondd, kitől kaptad korlátlan hatalmadat, hogy nőtársaimat elnyomd? ...Tekints a bölcs Teremtőre, (...) nézz a természet rendjében megtalálható különböző nemű egyedekre... A felvilágosodás és a tiszta ész századában egyedül a férfi (...) akar – már semmivel nem igazolható oktalansággal – uralkodni a másik nem felett, aki pedig szellemi képességeinek teljes birtokában van. A férfiak saját jogegyenlőségüket követelve csak maguk számára akarnak hasznot húzni a forradalomból, hogy még több szavuk legyen.” Kifejtette továbbá azt a meggyőződését, hogy a férfi és a nő egyenlő. Követelte, hogy a magánjogi és politikai törvények ne tegyenek különbséget a két nem között, és hogy adják vissza a nők természetes jogait, amelyektől az előítéletek fosztották meg őket. Olympe kijelentette: „Ha a nőnek joga van a nyaktiló alá állni, legyen joga felmenni a tribünre is.” Sikerült elérnie, hogy a nők részt vehessenek olyan nemzeti ünnepeken mint a „törvény ünnepe” (1792. június 3.) és a Bastille elfoglalásának ünnepe (1792. július 14.). A házasság felbontásának lehetőségét követelte. A girondisták nyomására törvény engedélyezte a válást. Azt is kérte, hogy töröljék el az egyházi esküvőt, és helyettesítsék a férfi és a nő által aláírt polgári szerződéssel. A házasságon kívül született gyermekek sorsával is törődött. Olyan anya- és gyermekvédelmi rendszer elméletét is kidolgozta, amelyet nagy vonalakban ma ismerünk. A szegénység és a munkanélküliség enyhítésére nemzeti műhelyek, a koldusok számára menhelyek létrehozását javasolta. Olympe hihetetlenül nagy tisztánlátásáról vall egyik színdarabjának mondata: „A nők önmaguk legnagyobb ellenségei. Ritkán tapsolják meg egymás munkáját, jó cselekedeteit”. A női és polgárnői jogok nyilatkozatának utószavában ezt írta: „A nők több rosszat tettek, mint jót. Kényszer alatt éltek, s így érthető, hogy agyafúrt, ravasz, bájaikat fegyverként használó személyekké váltak... A régi rendszerben a nők megvetendők voltak, de tisztelték őket. A forradalom óta a nők tiszteletre méltóak, de megvetettek. ...Lányok, asszonyok nem lenne itt az ideje, hogy forradalmat csináljunk magunk között? Továbbra is elszigetelten élnek majd a nők, és nem válnak a társadalom részévé? Továbbra is csak pletykálkodni fognak, és egymás sorsán szánakozni?” 1793-ban éles hangon bírálta az 1792-es szeptemberi vérengzések felelőseit, különösen Marat-t. Olympe sejtette, hogy Robespierre diktatúrára törekszik, több röpiratot intézett hozzá. Bourdon de l'Oise feljelentette Olympe-ot a Jakobinus klubban. Letartóztatták, és 1793. augusztus 6-án vádat emeltek ellene a Forradalmi Törvényszéken. A Saint-Germain-des-Prés-i apátság börtönébe került, de egy elfertőződött seb miatt kórházba vitték. Elzálogosította ékszereit, és sikerült átkerülnie szanatóriumba, ami tulajdonképpen a gazdagok fogdája volt. Tisztázni akarta magát az ellene felhozott vádak alól, két röpiratot sikerült kicsempésztetnie a börtönből (Olympe de Gouges a forradalmi bíróság előtt és Egy üldözött hazafi). Ez utóbbit széles körben terjesztették, civil rendőrök felfigyeltek rá, és jelentették. November 2-án reggel, 48 órával girondista barátainak kivégzése után őt is bíróság elé állították. Védőügyvéd hiányában ügyesen és intelligensen védekezett. Azzal vádolták, hogy az „egy és oszthatatlan” helyett más kormány visszaállítása volt a célja. A rögtön végrehajtandó halálos ítélet kimondása után alig maradt néhány perce, hogy búcsúlevelet írjon egyetlen fiának, de a levél soha nem jutott el a címzetthez. A kivégzésen jelen levő civil rendőrnyomozó és több tanú elmondása szerint bátran és méltósággal lépett a vesztőhelyre. Mielőtt a bárd lezuhant, így kiáltott: „Honfiak és honleányok, bosszuljátok meg halálomat!” Pierre-Gaspard Chaumette demagóg ügyésznek, a forradalmi kormány tagjának a kijelentése jól illusztrálja a korabeli férfitársadalmat jellemző elszánt nőellenességet: „Emlékezzenek arra a férfias némberre, az arcátlan Olympe de Gouges-ra, aki politizálni akart, és törvényt sértett. A törvény megbosszulta, és a nyaktiló vasa alatt pusztította el ezeket az erkölcstelen személyeket!” A republikánus nőkhöz fordulva így szólt: „És Önök utánozni akarják ezeket a némbereket? Nem, csak akkor érzik majd Önök megbecsülésre érdemesnek önmagukat, ha azt teszik, amire a Természet eleve rendelte a nőket. Azt akarjuk, hogy a nők tiszteljék önmagukat, s ezért alkalmazunk kényszert”. (Chaumette is nyaktiló alatt fejezte be életét 1794. április 13-án). Olympe de Gouges emlékezete  Életében gyakran érezte a társadalom nőellenességét. Halála után is sokáig gúny tárgya maradt, azt állították róla, hogy alig tudott írni és olvasni, és elmeállapotát is sokan megkérdőjelezték. A második világháború után az Egyesült Államokban, Japánban és Németországban kezdték tanulmányozni életét és munkásságát. Olivier Blanc levéltárakban kutatott, korabeli dokumentumokat vizsgált át, és 1981-ben megírta életrajzát. A francia forradalom 200. évfordulója alkalmából adták ki Franciaországban írásait, illetve játszották színpadra írt darabjait. Gabrielle Verdier, a University of Wisconsin-Milwaukee tanára és Gisela Thiele-Knobloch tanulmányokat írtak Olympes színpadi drámáiról, amelyek a rabszolgasorssal (Zamore et Mirza), a válással (Nécessité du divorce), a kolostorba vonulás kényszerével (Le Covent) és más korabeli kényes témákkal foglalkoztak. 1989-ben Catherine Marand-Fouquet történész kezdeményezésére több petíciót intéztek Jacques Chirac elnökhöz, amelyekben azt kérték, hogy a Panthéonba kerüljenek át Olympe de Gouges földi maradványai. 1993 novemberében, Olympe de Gouges kivégzésének 200. évfordulója alkalmából tüntetést rendeztek Párizsban a Panthéon előtt. Olympe de Gouges-díjA Szociáldemokrata nők munkaközössége (Arbeitsgemeinschaft sozialdemokratischer Frauen), Németország Szociáldemokrata Pártjának nőszervezete 2001 óta ítéli oda az Olympe de Gouges-díjat. MűveiSzíndarabok, drámák
Politikai írások
Jegyzetek
Források
További információk
|
||||||||||||||||||||||||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
