Olvasztó Imre
Olvasztó Imre (Gödöllő, 1966. november 29. – Csomád, 2013. július 13.) nyomdász, korábban gyermekszínész, aki az Indul a bakterház című film Bendegúzaként vált ismertté. ÉletpályájaSzüleit nem ismerte, nyolc hónaposan került intézetbe, Pomázra. Hároméves korától nevelőszülőnél, egy idős néninél nevelkedett Szentlőrinckátán. Gyerekként szerepelt a Mihályfy Sándor által rendezett, 1979-ben forgatott Indul a bakterház című filmben, ahol Regős Bendegúzt alakította.[1] A film után még kapott egy-két szerepet, de végül úgy döntött, a színész szakma nem neki való. Később a nyomdaiparban helyezkedett el: filmnyomó, szitanyomó és grafikus lett. Haláláig Veresegyházon lakott. 2013. július 13-án reggel egy Fót és Csomád közötti erdős részen találták meg felakasztott holttestét. A rendőrség is vizsgálta a haláleset körülményeit.[2] A Megyeri temetőben helyezték örök nyugalomra.[3] Bendegúz szerepére több mint háromezer kamasz fiú közül választották ki.[4] Az először bújtatott, késői időpontban bemutatott filmalkotás rövid idő alatt kultuszfilmmé nemesedett. Egyik felnőtt játszótársa szerint az Indul a bakterház Olvasztó Imre játékának köszönhetően válhatott generációk alapvető filmélményévé.[4] Filmográfia
![]() Jegyzetek
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia