|
NyugalomnapA nyugalomnap – ebben a cikkben – vallási csoportok által tartott pihenőnap vagy megszentelt nap. A munka kerülésére vonatkozó szabályok szigorúsága és értelmezése eltérő lehet a különböző vallási irányzatokban.[1] Zsidó-keresztény történet
A szombat (sábbát), mint nyugalomnap és Isten által megszentelt nap a zsidó vallás ünnepei közé tartozott[2] és már a Héber Bibliában megjelenik.[2][3][4] A Tízparancsolat alapján Isten elrendelte, hogy a népe tartsa meg a szombatot (a sábátot) szent napként, pihenőnapként minden héten.[5] 
A zsidók hétről hétre megkülönböztetett figyelemmel fordultak a szombati nap felé. A sábát eredetére több elmélet is született, azonban mindegyik ellen szólnak érvek.[6] Az azonban bizonyos, hogy a Tízparancsolat már a héber, illetve az izraelita történelem korai szakaszában létezett, ez alapján pedig nyilvánvaló, hogy egy igen régi szokásról van szó.[7] A Tanakh későbbi részeiben több próféta, például Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel, Hóseás, Ámosz és Nehémiás is ír a sábátról.[8][9][10][11] A szokás a mai napig megmaradt, valamint ezt a zsidó vallás a mai napig követi a hagyományokhoz hűen és zsinagógai istentiszteleteket, szombati imákat tart a napon, valamint számos zsidó vallási irányzat megköveteli a munkától való teljes tartózkodást is a sábát ideje alatt.[1][12]
Időszámításunk elején Jézus és az apostolok még szintén a szombatot ünnepelték.[13][14] Az őskeresztények imádkozáshoz és igehallgatáshoz naponta egybegyűltek. Az evangéliumok Jézus feltámadását a hét első napjához, vagyis a vasárnaphoz kötik,[15][16] így Az apostolok cselekedeteiben azt olvashatjuk, hogy Pál apostol és a krisztusi közösség tagjai a hét első napján is összegyűltek megtörni a kenyeret és Pál prédikációját meghallgatni.[17] Emellett Pál első levele a korinthosziakhoz és Pál levele a kolosszébeliekhez is tartalmaz utalásokat arra, hogy a hívőknek Jézus feltámadásáról meg kell emlékezniük.[18][19]
A palesztinai és zsidókeresztények még hosszú ideig tartották a szombatot. Miután Jeruzsálem a zsidó-római háború végén elpusztult (70), a kereszténység súlypontja egyre inkább a pogány világba került, központjai pedig Antiokhiába, Korinthoszba, Alexandriába, Rómába és más városokba helyeződtek át. A keresztények közül egyre többen - részben mivel el akartak térni a zsidóktól - a heti pihenőnapot Jézus feltámadásának a napjára, a vasárnapra tették.[20] Jusztinusz mártír (103–166) Apológiájában így írt:
 A későbbi időkben további keresztény szerzők, filozófusok és teológusok is megerősítették ezt (például: Szent Jusztinusz, Antiochiai Ignác, Órigenész, illetve több egyházatya, többek között Hippói Szent Ágoston).[19][22][23] Konstantin császár 313-ban kiadott polgári törvényeiben helytelenítette a vasárnapi munkát és elrendelte a bíróságok zárva tartását "a nap tiszteletre méltó napján". Nagy Konstantin uralkodása idejében a Római Birodalomban egyre erősödő vallási forradalomban, megsokszorozódtak a kereszténység hívei. A keresztények és a pogányok háborút vívtak egymással, Konstantin mediolanumi türelmi rendeletével az addig üldözött kereszténység, elismert vallássá vált a Római Birodalomban és a birodalom egyesítésének eszközévé válhatott.
Szombat mint nyugalomnap ZsidókA sábát amellett, hogy pihenőnap, egyben alkalmat ad arra is, hogy a hét fáradsággal teli elfoglaltságai után egy kis szellemi feltöltődéssel szolgáljon. A sábát, ellentétben a többi nappal a zsidóságban, nem a megelőző nap napnyugtától aznap napnyugtáig tart, hanem péntek napnyugtától szombaton a napnyugta utáni első három csillag megjelenéséig. E nap lényege a pihenés, az Örökkévalóra való emlékezés és az Ő törvényeinek a tanulmányozása. A szombat minden szigorú előírása ezt a három célt szolgálja. Péntek este a nőknek a gyertyák meggyújtásával, a férfiaknak a zsinagógai istentisztelettel veszi kezdetét a sábát, melyet az ünnep megszentelése, a kidus követ. A nap kötelezően előírt három étkezésének mindegyikén központi elem a közös ünneplés és éneklés, valamint az asztalnál elhangzó dvár torá, azaz a vallási tanítás. A szombat reggeli istentisztelet központi motívuma a tóraolvasás, melyet tekercsből olvasnak fel héberül. A pihenő nap egyik lényeges üzenete a vallásos zsidók számára, hogy felismerjék, az Örökkévaló mindennek teremtője és fenntartója, hiszen e napon ők maguk semmit sem alkotnak. A zsidó bölcsek 39 főmunkában – meláchá – összegezték a tiltott tevékenységeket, ilyenek például: mezőgazdasági munkák, főzés, mosás, építés, írás és cipelés. E szigorú előírások megtartása azonban csak az egyik oldalról tűnik nehéznek, valójában ez biztosítja az igazi pihenést a vallásos zsidók számára és a nap emelkedett hangulatát. Bár az alkotás tiltva van, a házasélet éppen hogy kívánatos a szombat éjjelén, ugyanis a sábát másik aspektusa az oneg, azaz az élvezet. Törekedni kell, hogy minél boldogabban legyen átélve e nap, melyet különleges ajándékként kapott a zsidó nép Istentől, és ebbe a házasélet örömei is beletartoznak. A nap végét a hávdálá – elválasztó szertartás – jelzi, mellyel a hívők elválasztják a szombatot a többi naptól és mintegy kilépnek a szakrális térből, a hétköznapok világába, hogy újból elkezdődjön az egy hétig tartó alkotó munka. AdventistákA hetednapi adventisták, így a Hetednapi Adventista Egyház a szombatot tartja nyugalomnapnak, ellentétben a többi keresztény egyházakkal, amelyek vasárnapot ünnepelnek. Hitüket a Bibliára alapozzák, különösen a tízparancsolat negyedik paragrafusára, amely kijelenti, hogy a hetedik nap a szombat, és meg kell ünnepelni a teremtés emlékünnepeként, mivel Isten is megnyugodott ezen a napon (lásd. I Mózes 2:1-4 és II Mózes 20:8-11). A II. Mózes 16. fejezetében található leírással bizonyítják, hogy a szombat parancsolata nem a Sínai hegyen kiadott szövetségtől van, hanem már azelőtt is megünnepelték a teremtés emlékére. Hasonlóképpen az új földön sem a vasárnapot ünnepelik, hanem a szombatot (Ésaiás 66:23). Ezen ótestamentumi szövegek mellett néhány újtestamentumi szövegre alapozva hiszik, hogy Jézus is szombatünneplő volt, mint például Lukács 4:16 "És méne Názáretbe, a hol felneveltetett: és beméne szokása szerint szombatnapon a zsinagógába, és felálla olvasni." Jézus egyik parancsolata arra mutat rá, hogy nem volt szándékában megváltoztatni ezt a napot. Máté 24:20-ban Jézus arra kéri tanítványait, hogy imádkozzanak futásukért, hogy ne szombaton legyen. Pál apostol is nagyon sokszor szombaton tartotta az istentiszteleteket.(Apostolok Cselekedetei 13:12-44, 17:2, 18:6). Az Adventisták Szombatünneplési formája azonban eltér a zsidó hagyománytól, és csak azokat az elemeket tartják meg, melyek megtalálhatóak vagy az ó- vagy az újtestamentumban. Vasárnap mint nyugalomnap
A keresztény Biblia szerint ezen a napon semmiféle munkát sem szabad végezni és másokkal sem végeztetni.[24] A hét első napjának nevezi és nyolc alkalommal jelenik meg többnyire Jézus feltámadásával kapcsolatban. Ezenkívül még két helyen tesz említést az újtestamentum. Az egyik az Apostolok Cselekedetei 20:7. "A hétnek első napján pedig a tanítványok egybegyűlvén a kenyér megszegésére, Pál prédikál vala nékik, mivelhogy másnap el akara menni; és a tanítást megnyújtá éjfélig." A második az adományok összegyűjtésével kapcsolatos. I Korinthius 16:2 "A hétnek első napján mindenitek tegye félre magánál, a mit sikerül összegyűjtenie, hogy ne akkor történjék a gyűjtés, a mikor odamegyek." A hetedik nap kultuszát a keresztény Európa a zsidóságtól örökölte. A Bibliai utáni korból ránk maradt írásokból kitűnik, hogy a második században már voltak vasárnapot ünneplő keresztények. A keresztény írók, akik a vasárnap megtartása mellett érveltek: I. Kelemen pápa a Korinthusiakhoz irt második levelében, Barnabásnak[25] tulajdonított levél. 
Jusztin a mártír az első apologiájában megemlíti, hogy a keresztények összegyűltek azon a napon, amelyet a nap napjának neveznek és akkor együtt imádkoznak.[26] A Trifonnal való beszélgetésében is a szombat ellen érvel.[27]
Általánosan elfogadottá vált a vasárnap ünneplése Nagy Konstantin császár idejétől, amikor a 313. június 13-án kiadott Mediolanumi ediktum-ban munkaszüneti nappá nyilvánította a vasárnapot.[29] Péntek mint nyugalomnapA hetenkénti szent nap, illetve pihenőnap gondolata később megjelenik az iszlám vallásban is, amelynek hívei a pénteket szentelik meg nyugalomnapként.[30][31][32] Jegyzetek
További információk
|
||||||||||
Portal di Ensiklopedia Dunia
