Musztaj Karim
Musztaj Karim, oroszul: Мустай Карим, baskírul: Мостай Кәрим (Kljasevo, 1919. október 20. – Ufa, 2005. szeptember 21.) baskír költő, író, drámaíró. ÉletútjaAz 1930-as évek közepén kezdett írással foglalkozni. 1938-ban jelent meg első verseskötete, A különítmény elköltözött (Отряд ҡуҙғалды) címmel, majd 1941-ben – a második – A tavasz hangjai (Яҙғы тауыштар). 1941-ben diplomázott a Baskír Állami Pedagógiai Intézet Nyelvi és Irodalomtudományi Karán. Ezt követően besorozták a Vörös Hadseregbe. 1942 augusztusában súlyosan megsebesült, hat hónapot töltött kórházakban. Felgyógyulása után haditudósítóként tért vissza a frontra. 1944-ben az SZKP tagja lett. 1955 és 1980 között az SZKP kongresszusának küldöttévé választották.[4][5] 1940 óta a Szovjetunió Írószövetségének a tagja volt. 1951 és 1962 között a Baskír ASZSZK Írószövetségének az elnöke, 1962 és 1984 között az Oroszországi SZSZSZK Írószövetségének a titkára volt. Több mint 100 vers- és prózagyűjteménye, valamint több mint tíz drámai műve jelent meg. Főbb művei
Díjai, elismerései
Emlékezete
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia