Marussia MR01
A Marussia MR01 egy Formula–1-es versenyautó, melyet a Marussia F1 Team versenyeztetett a 2012-es Formula–1 világbajnokság során. Pilótái Timo Glock és Charles Pic voltak.[1] ÁttekintésElődeivel ellentétben az MR01-es már nem kizárólag számítógépes (CFD) tervezéssel készült, hanem azt kombinálták a hagyományos, szélcsatornás megoldással.[2] A fejlesztés csúszásai miatt úgy tervezték, hogy a márciusi harmadik tesztre lehetnek készen az autóval, azonban azon nem vehettek részt, mert a kasztni nem ment át a kötelező törésteszten.[3] 2012-ben ez volt a mezőny egyetlen autója, amelyben nem volt kinetikus energia-visszanyelő rendszer (KERS) - legalábbis eleinte ez volt a közvélekedés, mert a HRT csapat később ismerte el, hogy az övékben sincs.[4] Ugyancsak egyedi volt az orrkiképzés terén, a McLaren és a HRT autói mellett a Marussia orrán sem volt látható lépcső, így a kevéssé esztétikus kacsacsőr sem kapott rajta helyet.[5] A brit nagydíjtól ennek az orrnak a mérete is megnövekedett. A szezonTesztelési lehetőség hiányában maga az ausztrál nagydíj volt a csapat számára a teszt, Az időmérő edzésen mégsem az utolsó helyekről indulhattak, mert a két HRT nem tudta megfutni a 107 százalékos időt, Sergio Pérez büntetése miatt pedig előrébb sorolódtak. Az év során a pontszerzésre nem voltak esélyesek, viszont a szingapúri nagydíjon Glock 12. helyet ért el, amivel megelőzték a Caterhamet a pontversenyben. Mivel azonban a brazil nagydíjon Petrov révén a rivális csapat 11. helyet szerzett, így ebben az idényben sem tudtak előrelépni a bajnoki utolsó előtti helyről. Egy szörnyű baleset is beárnyékolta a csapat 2012-es évét. A Marussia tesztpilótája, Maria de Villota a duxfordi légibázison tesztelte az MR01-est, amikor váratlanul nekiütközött a csapatszállító kamion lenyitott hátsó rámpájának. A soron következő brit nagydíjra érkező, egyenesbeli tempónövelő aerodinamikai fejlesztéseket próbálta éppen ki, amikor a tragédia megtörtént. A baleset következtében de Villota elvesztette a jobb szemét, majd egy évvel később az esettel összefüggő komplikációk miatt elhunyt. Eredmények
† - nem fejezte be a futamot, de rangsorolták, mert teljesítette a versenytáv 90 százalékát. Jegyzetek
A Wikimédia Commons tartalmaz Marussia MR01 témájú médiaállományokat.
|
Portal di Ensiklopedia Dunia