Marczali Mihály
Marczali Mihály, születési nevén Morgenstern Mihály (Szalónak, 1824. június – Marcali, 1889. október 5.) rabbi. Marczali Henrik történész és Marczali Pál orvos apja, May István irodalomtörténész dédapja. ÉletútjaApai és anyai ágról való ősatyái egyaránt öt nemzedéken át rabbik voltak. Gyermekkorában atyjától tanult, aki híres talmudista volt, azután a nagymartoni és pozsonyi rabbiiskolát látogatta. Az utóbbi helyen világi írókkal is megismerkedett. Húszéves korában Pápára ment, ahol négy év alatt elvégezte a gimnáziumot. Azután egyetemi hallgató lett Prágában, ahonnét 1852-ben hívták meg Marcaliba, ahol kiválóan a magyarság érdekében működött, a szélső haladó párt híve volt. Az 1868-as országos zsidó kongresszusnak is egyik kiváló képviselője volt. Morgenstern családi nevét 1875-ben változtatta Marczalira. Elhunyt 1889. október 5-én, működésének 37. évében, örök nyugalomra helyezték 1889. október 7-én délután a marcali izraelita sírkertben. Neje a győri születésű Freyer Rozália volt, aki 1906. március 25-én hunyt el 75 éves korában. Cikkeket írt a Magyar Izraelitába, a Pesti Ben-Chananjába, az Izraelita Közlönybe (1868-70) és több külföldi lapba. Munkái
Kéziratban
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia