Magyar mobilszolgáltatókMagyarországon 1990-ben jelent meg az analóg mobiltelefon rendszer, melyet 1993-ban a digitális hálózatot használó GSM-rendszerek kiépítése követett. Ezek a rendszerek még csak hangalapú szolgáltatást nyújtottak, de a 21. század elején megjelentek a mobil adatkommunikációs rendszerek is. A GSM hálózat lassú adatkommunikációját manapság egyre inkább felváltja a GPRS, EDGE, UMTS, LTE és az 5G szabványú adatátvitel. Aktív mobilszolgáltatók Magyarországon (MNO)Hazai mobilszolgáltatók (MNO – Mobile Network Operator) TelekomHálózatkijelölő szám:[1] 30
Yettel.Hálózatkijelölő szám:[2] 20
OneHálózatkijelölő szám:[1] 70 A One Magyarország Zrt. (korábban Vodafone Magyarország Zrt.) 1999. július 7-én nyerte el a Hírközlési és Vízügyi Minisztérium koncessziós szerződését a harmadik magyarországi GSM 900 / DCS 1800 szabványú mobil távközlési hálózat kiépítésére. Magát a koncessziós szerződést október 8-án írták alá, a szolgáltatást végül november 30-án vezették be. Kezdetben a Pannon GSM, valamint a Westel 900 rendszerét, majd 2001. január 6-ától kizárólag saját hálózatát használva nyújtja szolgáltatásait a Vodafone. 2003 májusában köszönthették az egymilliomodik előfizetőt. 2005. december 16-án indították útjára UMTS szolgáltatásukat. Állami szolgáltatókEDR (Pro-M Zrt.)Az Egységes Digitális Rádiótávközlő Rendszer (EDR; korábban Tetra) zártkörű, elsősorban a védelmi szolgálatok (rendőrség, mentők, katasztrófavédelem stb.) tagjai számára elérhető hálózat. A 346/2010. (XII.28.) Kormányrendelet 2016-ban történt módosításával megnyílt annak a lehetősége, hogy bővüljön a szolgáltatást igénybe vevők köre, így például ma már az MVM, a BKK, a BKV, a MÁV, a Magyar Közút, a Magyar Posta, a Paksi Atomerőmű Zrt. vagy polgárőr szervezetek is a rendszer felhasználói. Továbbá 200 kritikus infrastruktúra és veszélyes üzem, országos közszolgáltató tud vészhelyzet esetén együttműködni a katasztrófavédelemmel és az egyéb készenléti szervezetekkel az EDR hálózaton keresztül. Körülbelül 63 ezer felhasználója van. A magyar állam számára Pro-M Professzionális Mobilrádió Zrt. működteti, amely 2005–2012 között a Magyar Telekom-csoporthoz tartozott. 2012 augusztusában a Telekom 19,9 milliárd forintért eladta a céget az állami Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-nek (NISZ Zrt.).[4] A Pro-M Zrt. 2025. február 1-jétől országos szélessávú, 4G (később 5G) alapú szolgáltatásokat indítunk a készenléti szervezetek, illetve a kritikus infrastruktúrák részére. MVM NetAz MVM Csoporttag MVM NET Zrt. a legnagyobb magyarországi energetikai társaságcsoport leányvállalataként országos lefedettségű átviteli és távközlési hálózatával járul hozzá a kormányzati infokommunikáció biztosításához. Az MVM NET Zrt. 2014. év elején nyerte meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 450 MHz-es frekvenciapályázatát. A Hatóság még 2013. év végén hirdette meg a frekvenciasáv addig még kihasználatlan, szabad blokkját. A frekvenciablokk elsődlegesen kormányzati célokat szolgál: például a kormányzati elektronikus hírközlési infrastruktúrát, az e-közigazgatást, az elektronikus útdíjrendszert kell rajta üzemeltetni. A tervek szerint ezen keresztül kapcsolják össze a járási hivatalokat és kistelepülési kormányablakokat országos rendszerré. De ugyancsak ez szolgálna az elektronikus házi őrizeti rendszer megerősítésére, a készenléti és segélyszolgálatok kommunikációjára és így tovább. A lehetséges hasznosítások körében megemlítették a smart meteringet és a gépek közötti (Machine-to-Machine vagy M2M) kommunikációt is. Virtuális mobilszolgáltatók (MVNO)A virtuális mobilszolgáltatók (MVNO = Mobile Virtual Network Operator) nem rendelkeznek saját hálózattal, sem frekvenciával, ezeket az MNO-któl bérlik, de az ügyfelekkel közvetlen kapcsolatban állnak. Magyarországon jelenleg a Netfone Telecom-ot tekinthetjük teljesen rendezett szolgáltatási hátterű MVNO-nak. A virtuális mobilszolgáltatók teljes jogú mobilszolgáltatók, amelyek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság engedélyével szolgáltatói jogosultságokkal bírnak. Hogyan lehet a flottáktól megkülönböztetni ezeket? A virtuális mobilszolgáltatóknak saját sim-kártyájuk, saját operátori logójuk van, amit a mobiltelefon készülék kijelez. Netfone TelecomA Netfone Telecom jelenleg az egyedüli valós szabályozói és szerződéses háttérrel rendelkező virtuális mobilszolgáltató. A társaság több éve jelen van a mobil piacon, korábban kizárólag a Vodafone hálózatát, immár a Telekom hálózatát is használja MVNO megállapodások keretében. Szolgáltatási minősége magas és megegyezik a hálózattal rendelkező partnereinek mutatóival. Küldetése szerint magyar mobilszolgáltatóként a már megszokott, jó színvonalú szolgáltatásokat csomagolja költséghatékony megoldássá ügyfelei számára, rejtett feltételek nélkül. Fókuszban az ügyfél, így az ügyfelekkel való kapcsolattartási is gyors és hatékony. Hálózat: One, Telekom Hálózatkijelölő szám:[1] 70, 31 UPC Mobil (Megszűnt)Hálózat: One Virtuális mobilinternet szolgáltatókNetfone Telecom MobilinternetHálózat: Vodafone, Telekom Invitel Control Max (Megszűnt)Hálózat: Telenor Digi Move (Megszűnt)Hálózat: Telenor, Digi Externet Mobilnet (Megszűnt)Hálózat: Vodafone UPC Mobilinternet (Megszűnt)Hálózat: Vodafone Btel Mobilinternet (Megszűnt)Hálózat: Vodafone NordTelecom Mobilinternet (Megszűnt)Hálózat: Vodafone Hello Mobilweb (HelloHD) (Megszűnt)Hálózat: Vodafone Alta Mobilnet (Altanet) (Megszűnt)Hálózat: Vodafone Vidanet MobilnetHálózat: Telekom Saját márkás viszonteladók (BR)A BR (Branded Reseller)-ek sem hálózattal, sem frekvenciával nem rendelkeznek, sőt az ügyfelekkel sem ők állnak szerződésben, hanem az MNO-ok. Blue MobileHálózat: Telekom Szolgáltatás: Prepaid mobil Szolgáltatás indulása: 2012 Szolgáltatás megszűnése: 2021 A Lidl 2012. február 1-jétől Blue Mobile néven elérhető szolgáltatásához a Magyar Telekom adja a hálózatot. A Lidl a mobilszolgáltatás keretében önálló SIM kártyákat és készülékes csomagokat kínál, feltöltőkártyás konstrukcióban.[5] MOL MobileHálózat: Telekom Szolgáltatás: Prepaid mobil Szolgáltatás indulása: 2013 Szolgáltatás megszűnése: 2025 A MOL 2013. szeptember 2-ától MOL Mobile néven elérhető szolgáltatásához szintén a Magyar Telekom nyújtja a hálózati infrastruktúrát. Saját SIM kártyát, illetve saját feltöltőkártyás csomagot kínál ügyfelei részére a cég. BirtOKOS MobilSzolgáltató: Netfone Telecom Hálózat: lsd. fent: Netfone Telecom Szolgáltatás: Postpaid Szolgáltatás indulása: 2017 A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara BirtOKOS elnevezésű mobiltelefon- és mobilinternet-tarifáit kifejezetten tagjai igényeinek megfelelően állították össze, és kizárólag számukra teszik elérhetővé. A szolgáltatást a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tulajdonában lévő NAK Telekommunikációs Kft. közreműködésével, partnercégük, a Netfone Telecom Távközlési és Szolgáltató Kft. biztosítja. RockMobilSzolgáltató: Netfone Telecom Hálózat: lsd. fent: Netfone Telecom Szolgáltatás: Postpaid Szolgáltatás indulása: 2021 A Netfone Telecom új márkája a RockMobil ami azoknak szól akik szeretik a rock zenét, akik a mindennapokban hallgatják a rock-ot. A szolgáltatás igénybevételével hazai rock együtteseket, zenészeket lehet a cégen keresztül támogatni. JuPiNetSzolgáltató: Netfone Telecom Hálózat: lsd. fent: Netfone Telecom Szolgáltatás: Postpaid Szolgáltatás indulása: 2024 A vas megyei, szentgotthárdi JuPiNet szolgáltatóval közös márka, amely elsősorban helyi ügyfelek számára értékesít, és quadplay csomagokat tesz elérhetővé.
Szolgáltató: BestFleet Hálózat: Yettel Szolgáltatás: Postpaid Szolgáltatás indulása: 2013 Egyéb mobilszolgáltató márkákDjuice (megszűnt)A Djuice egy, a Telenor által több országban bevezetett márkanév, amely Magyarországon a Pannon GSM portfólióját egészítette ki 2003-tól. A márkanévvel fémjelzett, elsődlegesen feltöltőkártyás díjcsomagokat, valamint az ehhez igénybe vehető extra szolgáltatásokat a fiatal korosztály számára alakították ki. A márkát 2010. április 9-én látszólag önálló szolgáltatóként definiálták újra. Ennek keretében önálló értékesítési hálózat kiépítésébe kezdtek, és megszűnt a Djuice termékek Telenor üzletekben történő értékesítése. Megjegyzendő, hogy a marketingüzenetek alapján a Djuice független mobilcégként definiálta magát,[6] azonban önálló cég alapítására sosem került sor, az ügyfelek továbbra is a Telenor Magyarország Zrt-vel kötöttek szerződést.[7] A Telenor egy évvel később, 2011 áprilisában a költséghatékonyság és az eladások növelése érdekében formálisan vissza is olvasztotta szolgáltatásai közé a márkát. Ettől kezdve a Djuice termékek ismét elérhetővé váltak a Telenor teljes értékesítési hálózatában.[8] 2014. szeptember 9-től minden Djuice tarifa és kapcsolódó szolgáltatás értékesítését a Telenor lezárta, a meglévő Djuice tarifacsomagok és szolgáltatások a jövőben is használhatóak maradnak.[9] Pannon Bee (megszűnt)Új márkát vezetett be előrefizetett szolgáltatásai között a Pannon GSM 2001. augusztus 1-jével, az új, kártyás márka neve BEE, a hozzá tartozó tarifacsomag pedig Original névre hallgatott. A mobilmárkát a 10-18 éves korosztálynak szánták, a fiatal célcsoportnak új, fiatalos megjelenésű bolthálózatban árusították a telefonokat. Közel egy hónapos inkognitó kampány után a július 31-én délelőtt megtartott Pannon GSM sajtótájékoztatón derült ki: miért váltottak nyelvet a birkák, s tértek át a bégetésről a bi-bi-bí-re. A rendhagyó kampánnyal a Pannon GSM új korszakot nyitott, eddig nem rukkoltak elő kifejezetten fiataloknak szóló akciókkal, most a 10-18 éves korosztály kedvéért új márkát alkottak Bee néven. A logót és a nevet sokan ismerték már, hiszen egy hónapja tartott a reklámkampány, melynek során óriásplakáton, tévében és rádióspotokban „bégettek”, a reklámszakemberek pedig elégedetten figyelték a találgatást, hiszen sokan tippelgettek, vajon új divatmárkáról, sörről vagy éppen üdítőről lehet szó. Csak Bee boltban kaphatók az új csomagok: A Bee több volt, mint tarifacsomag, ahogyan Björn Flakstad vezérigazgató fogalmazott: új brandet alkottak. A Bee fontos tartozéka volt a reklámokban látható három karakter, a Beeboy nevű fiú, a Beebee nevű lány és kutyájuk, a Beedog. A reklámok érdekessége volt még mindegyik reklám végén elhangzó a szlogen, a bi-bi-bí, Szokol Péter hangján (a reklámok narrátora Kerekes József volt). A mobilcsomagok érdekessége, hogy a Pannon GSM területi képviseletein és bemutatótermeiben nem lehetett megvásárolni őket – csak speciális Bee boltokban árusították. A viszonteladói hálózat augusztus elsején nyitott, Budapest mellett 31 vidéki városban, 66 értékesítési ponton, főleg plázákban kínálták a készülékeket. Speciális díjzónák: A taricsomagot a fiatalok igényeihez szabták, speciálisak a díjzónák. A célközönség reggel 7 és délután között úgyis a suliban ül, így ez a csúcsidőszak. Ezt követi délután kettőtől a „Csevegő”, valamint este 9-től az „Éjszakasz”, amikor a percdíj már csak 25 forint. Az új, kártyás márkával igénybe lehet venni a már ismert kedvezményeket, így a Páratlanszámot, a PannonWapot vagy a roamingolást. Az SMS-küldés díja is kedvezőbb, hálózaton belül bruttó 20 Ft, más hálózatba pedig 25 Ft. Megszűnt vagy meg nem valósult mobilszolgáltatók és márkákRed Bull MobileHálózat: Telenor Szolgáltatás: előfizetéses és feltöltőkártyás mobil Szolgáltatás indulása: 2010 Szolgáltatás megszűnése: 2012 2010. július 1-jén indult, a Telenor hálózatát használja. Az elérhető két díjcsomag közül a SimplyAll csomagban 200 belföldi hívásperc, 200 SMS/MMS és 200 megabájt internetforgalom van 5500 forintért, a SimplyAll+ pedig ezeknek a dupláját nyújtja havi 10500 forintért – a beszédforgalom számlázása percalapú. Mindkét Red Bull Mobile díjcsomagban benne foglaltatik a hozzáférés a Red Bull Mobile portálhoz és a Red Bull TV-hez, ezek igénybe vétele díjmentes, persze az elérhető tartalmak közül több emelt díjas.[10] MPVI MobilHálózat: Saját (de nem valósult meg) Szolgáltatás: Teljeskörű mobilszolgáltató (4.) Szolgáltatás indulása: Nem indult el Tervezett hálózatkijelölő szám: 50 A Magyar Posta Zrt.-Magyar Villamosművek Zrt.-MFB Invest Zrt. konzorciuma, azaz az MPVI Mobil Zrt. lett volna a tervek szerint a negyedik mobilszolgáltató a magyar piacon, miután az összesen 10 milliárdos ajánlatával megnyerte a 900 megahertzes frekvenciasáv 5 megahertz szélességű, egybefüggő "A"-blokk árverését. Az MPVI Mobil Zrt. 2013. december 19-én tartott közgyűlésén a tulajdonosok döntésével összhangban elfogadta az alaptőke leszállítását, továbbá döntött az Igazgatóság megszüntetéséről. PostafonHálózat: Vodafone Szolgáltatás: Prepaid mobil Szolgáltatás indulása: 2009 Szolgáltatás megszűnése: 2014 A Magyar Posta 2009. november 20-án Postafon néven indított virtuális szolgáltatást,[11] ez a távközlésben azt jelenti, hogy a vállalat saját hálózattal nem rendelkezik, másik telefontársaság hálózatán nyújt szolgáltatást. A posta a Vodafone-nal szerződve nyújtotta mobilszolgáltatást. 2014. március 10-én a Postafon [1][halott link], az ügyfelek innentől kezdve teljesen Vodafone ügyfelek lettek. TV2 MobilnetHálózat: Vodafone Szolgáltatás: Prepaid mobilinternet Szolgáltatás indulása: 2011 Szolgáltatás megszűnése: 2013 2011. március 1-jétől működött, az MTM-SBS Zrt. a TV2 kereskedelmi csatorna tulajdonosa és a Vodafone együttműködése keretében jött létre. A tévétársaság csak a nevet, illetve a reklámfelületet adta a szolgáltatáshoz, vagyis az ügyfelek valójában a Vodafone-nal szerződtek.[12] Tesco MobileHálózat: Vodafone Hálózatkijelölő szám:[2] 31 Szolgáltatás indulása: 2012 Szolgáltató megszűnése: 2016 Tesco Magyarországon 2012. március 1-jén indított mobil távközlési szolgáltatást a Vodafone Magyarország hálózati támogatásával. A céget a két alapító, a Vodafone és a Tesco 50-50 százalékban tulajdonolta. A Tesco Mobile SIM-kártyáit az ország minden Tesco áruházában, míg a készülékeket a Tesco-hipermarketekben is meg lehetett vásárolni.[13] A szolgáltatás 2016. április 16-án megszűnt. UPC MobileHálózat: Vodafone Hálózatjelölő szám: 31 Szolgáltatás indulása: 2014 Szolgáltatás megszűnése: 2019 2014-ben a UPC Magyarország a vezetékes hálózatokon kívül egy új , innovatív mobilszolgáltatással állt elő. Rendkívül alacsony havidíjjal kínált korlátlan mobilnetet , elsőként az országban... 2019. október 1-jén a UPC Magyarország új tulajdonosa kivezette a UPC Mobilt. Digi MobileHálózat: Digi Hálózatkijelölő szám:[1] 50 Szolgáltatás indulása: 2019. Szolgáltatás megszűnése: 2024. A Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. mobiltelefonszolgáltatása 2019. május 27-én indult, tesztelési jelleggel, de ez befejeződött és az É.K. ill. K. és a nagyobb, megyei jogú városokat már lefedi és nem csak Digi vezetékes vagy műholdas előfizetőknek érhető el. (Viszont a két utóbbinál kedvezményes tarifa járt) 2023. június 1-től a One Magyarország Zrt. mobilhálózatán működik tovább a Digi Mobile. Jegyzetek
További információk
Kapcsolódó szócikkek |
Portal di Ensiklopedia Dunia