Lucretia meggyalázása
A Lucretia meggyalázása (angolul The Rape of Lucretia) Benjamin Britten kétfelvonásos operája (op. 37). Szövegkönyvét Ronald Duncan írta André Obey Le viol de Lucréce című színműve alapján. A mű az újonnan alakult English Opera Groupnak készült. Britten egyszerűen előadható művet akart írni, ezért a mű kevés díszletet igényel és tizenkét tagú zenekart (két hegedű, egy-egy brácsa, gordonka, nagybőgő, fagott, kürt, hárfa; egy játékos által megszólaltatva: fuvola–piccolo-altfuvola, oboa–angolkürt, klarinét–basszusklarinét, ütőhangszerek) alkalmaz, zongorával kiegészítve, amin a karmester játszik; a kórus egy-egy szoprán és tenor énekesből áll. Ősbemutatójára Ernest Ansermet vezényletével 1946. július 12-én került sor a glyndenbourne-i operaházban. A bemutató utáni kritikák hatására 1947-ben Britten kisebb változtatásokat hajtott végre a mű szövegén és zenéjén, ez a ma játszott formája. Magyarországon még nem játszották. Szereplők
Cselekménye
Első felvonásEgy Róma környéki katonai táborban Collatinus, Junius és Tarquinius ivászat közben a női hűtlenségről beszélgetnek, sorra véve asszonyaikat, ismerőseiket. Csak Collatinus feleségét, Lucretiát találják erényesnek. Tarquinius elhatározza, hogy meggyalázza őt. Lóra száll és Lucretia házához vágtat és éjszakai szállást kér. A házbéliek tisztességgel fogadják a herceget. Miközben az etruszkok megrohanják Rómát, Tarquinius a vendégszeretettel visszaélve betör Lucretia szobájába és megerőszakolja a tisztességes nőt. Második felvonásVisszatérve házába, Collatinus értesül a történtekről és szeretetéről és tiszteletéről biztosítja asszonyát, de Lucretia nem bírja elviselni, hogy az esettel férje becsületén esett folt és öngyilkos lesz. Diszkográfia
YouTube
Források
|
Portal di Ensiklopedia Dunia