|
Latgal nyelv
A latgal nyelv (latgalul: latgalīšu volūda, lettül: latgaliešu valoda) vagy latgal nyelvjárás (latgalul: latgalīšu volūdys izmeja, lettül: latgaliešu valodas paveids) a lett nyelv egyik nyelvjárása, amelyet körülbelül 200 000-en[1] beszélnek Lettország legkeletibb, Latgale nevű kultúrtáján, és amely a lettől elsősorban hangtanában és szókincsében tér el. A lett nyelv nyelvjárásai A lett nyelvészet hagyományosan három fő nyelvjárást különböztet meg, amelyek további alnyelvjárásokra oszthatók.
A lett lív nyelvjárása nem azonos a lív nyelvvel, amely egy balti finn nyelv. Ugyanakkor a lett lív nyelvjárására igen nagy hatást gyakorolt a lív nyelv, a lív nyelvjárás azon a területen alakult ki, amelyen egykor a lívek laktak, azaz a Balti-tenger partvidékén, ennek megfelelően a lív nyelvjárásnak van kurzemei, azaz Kurzeme területén lévő és vidzemei, azaz Vidzeme területén lévő al-nyelvjárásai. A középső nyelvjárás két alnyelvjárása szintén olyan népek neveit őrzi, amelyekkel a lettek együtt éltek, és amelyekről azt feltételezik, hogy szintén balti népek voltak. A kurszokról és a zemgalokról kevés történelmi feljegyzés maradt, nyelvükről pedig szinte semmit sem tudunk. A kurszokról mai nyelvjárási adatok alapján azt tartják, hogy vagy a kelet-balti nyelvekhez tartozott, mint a lett és a litván, vagy pedig egy teljesen eltűnt közép-balti ág tagja volt. A zemgalok valószínűleg nyelvileg nem különböztek a lettektől, nevük összetétele hasonló, mint a latgaloké, minden valószínűség szerint a zem- 'alacsony' és a gals 'vég' elemekből áll. Evvel a megnevezéssel áll szemben a harmadik nyelvjárás Aukšzemnieku , azaz aukš- 'felső' + zem(e)- 'föld' + -nieks 'ember' kifejezésével. Az felső nyelvjárás két al-nyelvjárásból áll, a latgal nyelvjárásból és a szél nyelvjárásból, ez utóbbi a selek/szélek nevét őrzi, akikről szintén azt feltételezik, hogy balti nép voltak, de nyelvi emlék tőlük sem maradt fenn. Története és jelene  A mai Lettország történelme során számtalan hódításnak esett áldozatul, és az ország egyes területei gyakran más-más birodalmak fennhatósága alá tartoztak. Latgale egészen 1918-ig a másik három, lettek által lakott területhez képest teljesen eltérő módon fejlődött. A nyugati területeket a német lovagok hamar meghódították, keleten viszont először a litvánok, később pedig a lengyelek lettek az urak. Latgalét a litván-lengyel uralom alatt Inflanty Polskie ('Lengyel Lívföld') avagy egyszerűen csak Inflanty névvel illették. A kifejezés Lívföld nevéből származik, amely az idők folyamán hangalakjában módosult: Livland > Liefland > Liflanty > Iflanty > Inflanty. A litván-lengyel uralom megmutatkozott mind társadalmilag, mind kulturálisan, mind pedig nyelvileg. Az Inflanty területén erős lengyelesítést hajtottak végre, a lengyel főúri nagybirtokrendszer megszilárdította a jobbágyságot, ennek eredményeként a többi lettek által lakott területhez képest társadalmi-gazdasági lemaradás jellemezte. A területen katolizáció is zajlott, az első kinyomtatott latgal nyelvű szöveg is egy prédikációgyűjtemény fordítása volt, amit 1753-ban Vilniusban adtak ki.[2] 1772-ben, Lengyelország első felosztásakor az Inflanty cári uralom alá került. Csakúgy, mint a lengyelek lakta területeken, itt is elkezdték a lakosság pravoszláv hitre való áttérítését és betiltották a latin betűs írást. Ezek között a körülmények indult meg a latgal újjászületési mozgalom. A mozgalom egyik vezéralakja Francis Kemps (latgalul: Fraņcs Kemps) volt, ő adta ki az első latgal nyelvű újságot a Gaisma-t ('Világosság') és az első folyóiratot az Austra-t ('Hajnal'), ő írta meg Latgale első kultúrtörténetét Latgalieši ('A latgalok') címmel.[3] Francis Kemps alkotta meg a Latgale (latgalul: Latgola) és a latgalieši (latgalul: lotgolīši) szavakat, amely szavak első része a 'lett' jelentésű lat- (pl.: latvietis 'lett férfi') elem, második része pedig a gals 'valaminek a vége' szó, az összetétel tehát annyit jelent, mint a 'lettek vége', tehát a lettek legtávolabbi területe. .svg) 1918 után, Lettország függetlenségének kikiáltását követően Latgale széles körű autonómiát kapott, a latgal nyelvet hivatalosnak ismerték el, és a lakosság szabadon gyakorolhatta vallását. Az újonnan létrejött állam területeit megpróbálták egységesíteni, de a keleti területek felzárkózása lassan haladt a gazdasági és társadalmi elmaradottság, valamint a nagy számú egyéb kisebbségek miatt. A folyamatnak az 1944-es szovjet megszállás vetett véget, a latgal szellemi elit teljesen megszűnt, nagyobb részük Gulagba került, kisebb részük emigrált. A pártállami időkben a latgal különállás minden elemét üldözték.[3] Lettország 1991-ben kiáltotta ki a függetlenségét, ekkor a betelepítések nyomán a népességnek csupán 52%-a volt lett anyanyelvű.[4] A keleti részeken, ahol alacsonyabb volt a születések száma, viszont nagyobb a betelepítéseké, ez az arány még rosszabb volt. Ennek következtében a nyelv különösen fontos szerepet kapott a lett politikában mint az integrálás eszköze.[5] A felmérések alapján a Lettországban élő oroszok egy része (különösen a keleti területeken) egyáltalán nem beszéli a lettet. Viszont az idősebb lettek jól beszélik az oroszt is, és „A magánszférában a lettek a nemzetiségiekkel (értsd: oroszokkal) érintkezve ritkán kezdeményeznek beszélgetést lettül, a nemzetiségiek pedig a lettekhez fordulva még ritkábban teszik ezt”.[6] A függetlenség kikiáltása után a balti államokban a jelentős orosz kisebbség miatt igen szigorú nyelvtörvényeket és állampolgársági törvényeket fogadtak el,[7] és számos Lettországban élő orosz anyanyelvű személy nem kapott lett állampolgárságot. Ennek eredményeként az a furcsa helyzet állt elő Lettországban, hogy míg a népesség harmadát kitevő oroszok nem használhatják hivatalosan nyelvüket, addig a mára kihalt lívet a törvény majdhogynem egyenrangúvá tette a lettel. A lett nyelvhasználatot szabályozó törvény a következőképpen fogalmaz:
A latgal jelenleg küzd a regionális hivatalos nyelvi státuszért, nem sok sikerrel. 2009-ben a lett legfelsőbb bíróság határozata kimondta, hogy a latgal nem használható a közigazgatásban, mert a Lett Köztársaság hivatalos nyelve a lett irodalmi nyelv. A latgalt pedig ebből a szempontból idegen nyelvnek kell tekinteni. Az indoklás szerint:
A latgal nyelv használata ennek ellenére aktív a lakosság és a kulturális élet valamint média részéről. Számos egyesület és mozgalom foglalkozik a megőrzésével, a tévében vannak latgal nyelvű műsorok és működnek latgal rockegyüttesek. Gyakoriak a település, utcai táblák és üzletek feliratai latgalul.[10] Areális kapcsolatokSzámtalan nyelvész foglalkozott a Balti-tenger körül található nyelvek közös jellemzőivel, ugyanis a tartós és szoros együttélésnek, valamint a kései írásbeliségnek köszönhetően a baltikumi nyelvek igen nagy hatása voltak egymásra nemcsak szókincs, de a nyelvi struktúra tekintetében is. A változások olyan nagy léptékűek is lehettek, hogy az egyes nyelvek tipológiája is jelentősen eltolódhatott. Décsy Gyula így fogalmaz a Baltikum nyelvi sokféleségéről: „Das Baltikum is eins der kontaktintensivsten Sprachgebiete Europas: hier sind finnische und baltische Mundarten, Lateinisch, Dänisch, Niederdeutsch und Hochdeutsch, Swedisch, Polnisch, Russisch und Kirchenslavisch sowie – im 18.-19. Jh. – (Schul)französisch auf verschiedenen Ebenen einander begegnet.”[11] Szó szerinti fordításban: „A Baltikum az egyik kontaktusokban leggazdagabb nyelvi terület Európában: vannak itt finnségi és balti nyelvek, egymást fedő rétegei a latinnak, dánnak, alnémetnek és felnémetnek, svédnek, lengyelnek, orosznak és egyházi szlávnak csakúgy, mint a 18-19. században az (iskolai) franciának.” Lásd még: Areális nyelvészet A latgal a Baltikum számos nyelvével mutat hasonlóságot és különbséget. A latgal örökölt és tipológiai sajátosságait módosító vagy erősítő hatásokat jobban megérthetjük, ha bizonyos jelenségeit összevetjük a terület többi nyelvének egyes jelenségeivel hangtani, strukturális ész szókészleti szempontból.
A latgal nyelv egyik jellemző hangtani sajátja, hogy benne megtalálható az ún. hátul képzett [ɨ] hang, amely a magyarból is ismert [i] hang palatális megfelelője.[12] Ez a hang a lettből hiányzik, de a latgallal közvetlen érintkező más nyelvekben viszont megvan. Így a hátul képzett [ɨ] megvan a võróban és a lengyelben, ahol y-nal jelölik, csakúgy, mint a latgalban, valamint megvan az oroszban, ahol ы a jele. Az [ɨ] hangot az oroszban és a latgalban is hagyományosan az i fonéma alternánsának tartják. A latgalban és a lettben – a magyarhoz hasonlóan – a magánhangzók hosszúságának jelentés-megkülönböztető szerepe van. Ez a jelenség finnugor sajátosság, amely megtalálható a finnben, az észtben, a võróban és a lívben is. Evvel szemben a litvánban, az oroszban és a lengyelben a szóhangsúly helyének van hasonló szerepe. A balti finn nyelvek között is találunk olyanokat, amelyekből szláv nyelvi hatásra eltűnt a magánhangzók mennyiségi korrelációja (pl.: vepsze). A tonalitás jelensége ugyanakkor nem veszett ki teljesen sem a latgalból, sem a lettből, de csak az ún. hosszú szótagokra[13] korlátozódik. Lásd még: A latgal nyelv magánhangzói A mássalhangzóknál feltűnő a latgalban meglévő lágy-kemény szembenállás, ami a lettből teljes egészében hiányzik. A legtöbb mássalhangzónak van lágy megfelelője az oroszban, a lengyelben és a litvánban. A võróban (és a vepszében) a szláv nyelvekhez hasonló kiterjedt rendszere van lágy-kemény szembenállásnak. A balti finn nyelveknél északról délre haladva folyamatosan jelennek meg a palatalizált hangok: a finnből teljesen hiányoznak, az észtben csak t, s, n és l hangoknak van jésített változata, ennek azonban nincs valódi strukturális hatása, írásban nem jelölik őket. A lívben a d, t, l, n és r hangoknak van palatális megfelelője. A lett egyes nyelvjárásaiban szintén van palatális r hang, amit a helyesírás nem jelöl.[14] A palatális : nem palatális szembenállás azonban nem azonos a lágy : kemény szembenállással,[15] ahogy azt a latgal és az orosz is bizonyítja, ahol egy hangnak palatális és lágy megfelelője is lehet (pl.: g : ģ : g'). Lásd még: A latgal nyelv mássalhangzói A következő táblázat a baltikumi nyelvek strukturális és szókészleti hasonlóságaiba és különbségeibe ad bepillantást a 'Nekem van (egy) sirályom' mondat segítségével:
A finnugor nyelvek jellemző sajátja a birtoklás habeo-szerkezettel való kifejezése. Ennek lényege, hogy a birtoklás igéje a létige, a birtok alanyesetben áll, a birtokos pedig valamilyen egyéb esetben, amely leggyakrabban részeseset vagy valamilyen helyhatározói eset. A balti finn nyelvekben a birtokos szerkezetben a birtokos eredetileg részesesetben volt, a hangváltozásoknak[16] köszönhetően azonban a részeset alakilag egybeesett a birtokos esettel, ezért szerepét az addesszívusz vette át. A részeseset használata csak a lívben maradt meg, valószínűleg éppen lett hatásra.[17] A lett és a latgal egyik legnagyobb grammatikai különbsége éppen abban áll, hogy míg a lettben a birtoklás mondatszintű kifejezőeszköze a habeo-szerkezet, addig a latgalban megőrződött az indoeurópai nyelvekre jellemző birtoklást kifejező ige, amely mellett a birtokos alanyesetben (tulajdonképpen mint cselekvő) jelenik meg, a birtok pedig tárgyesetben áll. A birtoklást kifejező ige a litvánban a turėti, a latgalban pedig az ezzel rokon turēt, amely a lettben azonos alakban 'tartani'[18] jelentésű. Az oroszban szintén finnugor hatásra alakult ki a habeo-szerkezet, amelyet elsősorban a VI-XVI. század között Moszkva környékén élő merjáknak tulajdoníthatunk. Az oroszban szintén részesetben áll a birtokos. A példamondat annak bemutatására is szolgál, hogy a baltikumi nyelvek kiterjedt közös szókinccsel rendelkeznek. Az déli balti finn *kajakas átkerült a lettbe. A litvánban és a latgalban egy másik szó használatos a sirályra, a litvánban a žuvėdra, a latgalban pedig zyvāda. Bár ezekben a nyelvekben is megvan a finnségi nyelvekből átvett szó, de az csak biológiai szakszóként vagy választékos stílusú kifejezésként van meg. A lett és a latgal tehát szóhasználat tekintetben is elkülönül egymástól. Lásd még: Szókészletbeli különbségek a lett és a latgal között Hangtan és helyesírásMagánhangzókA latgalban 7 rövid és 6 hosszú magánhangzó található, amelyeket a következő táblázat foglalja össze.
A hangok hosszúságát az írásban a megfelelő rövid hangot jelölő betű fölé illesztett vízszintes vonal, avagy makron jelöli. A rövid-hosszú szembenállásnak ugyanolyan jelentés-megkülönböztető szerepe van, mint a magyarban. A legnagyobb különbség a latgal és a lett hangkészlet között, hogy a lett [ɛ] hang helyett a latgalban egy [e] hang található, valamint, hogy a latgalban található egy hátul képzett [ɨ] hang is, amely a lett köznyelvből hiányzik. A latgal a rövid á hangot jelöl, amelyet a magyar nyelvjárástan ȧ-val ír le. Az ā a magyar á hangnak felel meg. Mind a latgal, mind a lett nyelv jellegzetessége, hogy az e betű két hangot jelöl. Az egyik egy nyíltabb, a másik pedig egy zártabb e hang. A nyíltabb e hang a latgalban és a lettben megegyezik, ezt a hangot az IPA [æ] betűvel jelöli, a finnugrisztikában és a latin betűvel író finnugor nyelvekben ä a jele, a baltisztikában használják még az ę karakteret is. A zártabb e hang a latgal esetében az [e], amely a magyar rövid é hangnak felel meg, amelyet a nyelvjárástan ë-vel jelöl. A lettben a zártabb e az IPA-ban [ɛ]-ként jelölt hang, amely a magyar e hanggal azonos. A hosszú megfelelőkön minden esetben makron található. Az i és az u betűk által jelölt hangok megegyeznek a magyarban azonos módon jelölt hangokkal. A hosszúságot itt is makron jelöli. A lettben az o betűnek három hangértéke van. Elsősorban az uo diftongust jelöli. Ennek hangtörténeti oka van, a nyelvtörténetben az [o] hang egybeolvadt az [ɑ] hanggal, ezért az [o] hang a közelmúltig hiányzott a lett nyelvből, a miatt az o betű alkalmas volt az uo diftongus jelölésére. A modern átvételek útján azonban az [o] és az [o:] hangok visszakerültek a lettbe, az idegen eredetű szavakban ezeket a hangokat is o-vel jelölték, tekintve, hogy a lett helyesírásban nem létezik az ō karakter. Evvel szemben a latgalban korábban megtalálhatóak voltak az [o] és [o:] hangok, mivel ahol a lettben [ɑ] hang található, ott a latgalban gyakran [o] áll (pl.: lett darbs 'munka' : latgal dorbs 'munka'). Ugyanígy a lett ā gyakran megfeleltethető a latgal uo diftongusnak (pl.: lett brālis 'fiútestvér' : latgal bruoļs 'fiútestvér'). Ennek következtében a latgal helyesírás jobban követi a kiejtést, az [o] hangot o-val, az [o]: hangot ō-val, az uo diftongust pedig uo-val jelöli. Mássalhangzók
A latgal és a lett mássalhangzó-jelölés megegyezik. A palatális zárhangokat jelölő betűk ún. cédille-t, avagy bal farkot kapnak. A ly hangot a ļ, az ny hangot a ņ jelöli. A gy hangot a lett és a latgal is a g hanghoz köti, csakúgy mint a magyar, ez azonban fonetikailag nem pontos, hiszen a gy a d képzési helyén található, nem a g-jén. Teljesen sajátos a ty hangnak a k-hoz való kötése, a ķ karakter csak a lett és latgal helyesírásban található meg. Ennek magyarázata, hogy a ty hang gyakran ott jelent meg a németből átvett szavakban, ahol az eredeti alakban k található (pl.: lett ķemme 'fésű' < német Kämme 'fésűk', lett ķēniņš 'király' < német König 'király', lett ķiploks 'fokhagyma' < német Knoblauch 'fokhagyma'). A posztalveoláris és az alveoláris hangok egy részét hacsekkel ellátott betűk jelölik: č, dž, š, ž. Ezek megfelelnek a magyar cs, dzs, s és zs hangoknak. A legnagyobb különbség a latgal és a lett között, hogy a latgalban a legtöbb mássalhangzónak van lágyított párja. (Kivéve a č, š,ó és ž, valamint a j és az r hangoknak. Fontos, hogy ha egy hangnak van palatális és lágy megfelelője is, akkor a palatális és a lágy hangok különböznek egymástól, ennek megfelelően például a g-nak van palatális (ģ) és lágy megfelelője (g') is. A mássalhangzók lágyságát a helyesírás nem jelöli. Az f és a h hangok csak idegen eredetű szavakban fordulnak elő mind a latgalban, mind a lettben. Helyesírás A latgal írásban a következő betűk találhatók:
A latgal ábécé a hagyományos latinbetűs betűrendet követi. A diakritikus jelekkel ellátott betűváltozatok a jelöletleneket követik a sorban. A latgal ábécében 35 betű található, kettővel több, mint a lettben. A hosszú [oː] hangot ékezetes ō betű jelöli, a hátul képzett [ɨ]-t pedig az y, amely a rövig és a hosszú i betűk között található. A [d͡z] és a [d͡ʒ] hangokat jelölő dz és dž betűkapcsolatok nem különálló elemei az ábécének, mivel a lett és a latgal helyesírástól idegen a betűkapcsolatok ilyetén egységként való kezelése. A latgalban egyes idegen eredetű szavakban előfordulhat a ch betűkapcsolat is, de csak ritkán. Az e és az ē betűk nyílt és zárt e hangot is jelölhetnek, az egy az egyhez való hangmegfeleltetés tehát a latgal írásrendszerben sem érvényesül teljesen. A hangok kemény : lágy szembenállását a helyesírás nem tükrözi, a nyelvészeti leírásokban a lágyságot a betű mögé illesztett aposztróf jelöli (pl.: kakis [kak'is] 'macska'). A magánhangzók közül csak [ɨ]-nek nincs hosszú megfelelője, ami avval magyarázható, hogy fonológiailag az [i] alternánsának tekinthető. Ugyanakkor a latgal egyes alnyelvjárásaiban előfordul hosszú változata, ezt a hangot ilyenkor ȳ-vel jelölik.[19] Hangmegfelelések a lett és a latgal közöttJellemző hangeltolódási sorok:
A lett és a latgal között számos szabályos hangmegfelelést találunk, amelyek mindenekelőtt a magánhangzókat érintik. Bizonyos magánhangzók és diftongusok változatlanok maradnak. A latgalban és a lettben azonosak az első szótagi hangok a következő szavak: daļa 'rész', maize 'kenyér', saule 'nap'. Jellemzőbb azonban, hogy a magánhangzók között eltolódás van. A következő táblázatból kitűnik, hogy a megfelelések általában rövid hangok, valamint hosszú hangok és diftongusok között tűnnek fel. A bemutatottakon túl más, ritkább megfelelések is előfordulnak, pl.: i : ie (pirksts : piersts ’ujj’, tirgus : tiergs ’piac’, zirņi : zierni ’borsó’); ē : ie (vējš : viejs ’szél’, sēns : sieņs ’gomba’); egyéb (nazis : nāzs ’kés’, ūpis : opūgs ’uhu’). A mássalhangzók között általában palatális : nem palatális különbség szokott megjelenni, amely bizonyos esetekben magyarázható egy i vagy y hang meglétével/eltűnésével a két nyelvváltozatban, pl.: sēns : sieņs ’gomba’, čūska : čyška ’kígyó’.
MorfofonológiaA morfofonológia körébe olyan jelenségek tartoznak, amelyek a hangtan és az alaktan határán mozognak. A latgal esetében ide sorolhatjuk a palatalizáció és a depalatalizáció jelenségét, amelyek egyrészről hangtani, mivel történetileg bizonyos hangok egymás mellé kerülésével magyarázhatók, ugyanakkor ma már az alaktan, közelebbről a névszóragozás szerves részét képezik. A palatalizáció lényege, hogy a tő végén álló bizonyos hangok és hangkapcsolatok meghatározott nyelvtani esetekben (morfofonológiai értelemben vett) palatális megfelelőjükké változnak. A jelenség lezajlik:
A depalatalizáció során a tővégen álló ļ és ņ hangok depalatális megfelelőjükké változnak a második deklinációban minden olyan rag előtt, amely -i-vel vagy -ī-vel kezdődik.
A lettben nincs a latgalhoz hasonló depalatalizáció a névszóragozásban, és a két nyelvváltozat palatalizációs gyakorlata között is eltérés van több ponton. A lettben a -b-, -m-, -p- és -v- hangokra végződő tövekkel is történik egyfajta palatalizáció, amely során egy -j- hanggal bővül a tő: -bj-, -mj-, -pj- és -vj- formában. A lettben egyéb palatalizálódó tővégi hangkapcsolatok is vannak, úgyis mint ll > ļļ, ln > ļņ és nn > ņņ. Fontos különbség továbbá, hogy a lettben a második deklinációban nem történik meg a palatalizáció az egyes szám részesesetben. MorfológiaKépzőmegfelelések a lett és a latgal közöttA lett és a latgal képzési gyakorlat nagyban hasonlít egymásra, a legtöbb képző mindkét nyelvben megtalálható, különbség legfeljebb a képzők hangalakjában van. Ha egy tőhöz eltérő képző kapcsolódik a két nyelvben, akkor is olyan képzőről van szó, amely mindkét nyelvben megtalálható, és a két képző szinonima. A táblázat néhány lett és latgal képzőt tartalmazza:
FőnévragozásA latgal flektáló nyelv, ennek megfelelően a főnevek nyelvtani esetét, számát és nemét a szóalakok végződése mutatja meg. Ezt az ún. külső flexiót bizonyos szavak esetében ún. belső flexió egészíti ki, ami azt jelenti, hogy az esetvégződés elhagyásával megkapott tőben is hangváltozások, a névszóragozás esetében mássalhangzó-váltakozások történnek. A latgalban — a letthez hasonlóan — öt nyelvtani eset:[20] alanyeset (N), tárgyeset (A), részeseset (D), birtokos eset (G) és lokatívusz (L), két szám: egyes és többes, valamint két nyelvtani nem: hímnem és nőnem van. A tövek viselkedése és a végződések megoszlása alapján a latgal hat főnévragozást, azaz deklinációt különböztet meg. Az első három deklinációba hímnemű, a második három deklinációba nőnemű szavak tartoznak. I. deklinációAz első deklinációba -s, -ys és -š végű hímnemű szavak tartoznak. A táblázat ezen végződések alapján mutatja be az első deklinációt lett és litván összevetéssel.
A latgalban a lettnél jobban megőrződött az első deklinációs szavak végződéseinek sokszínűsége, ebben a tekintetben közelebb áll a litvánhoz. A latgalban és a lettben finnugor hatásra a szóhangsúly az első szótagon állandósult, ami az utolsó szótag magánhangzójának eltűnését eredményezte. Evvel magyarázható, hogy a litván -as és -ias végződéseknek a latgalban és a lettben -s és -š[22] végződések felelnek meg. A litván -is/-ys végződés a latgalban -ys-ként megmaradt, a lettben itt is eltűnt a az utolsó szótagi magánhangzó. A lett és a latgal első deklinációs szavainak ragozása között nincs jelentős különbség. De jellemző eltérés, hogy a többes szám részesesetben a lett -iem végződés helyett a latgalban -im áll, amely pedig depalatalizálja az előtte álló ļ és ņ hangokat (pl.: ceļš 'út' > celim 'utaknak'). Szintén különbség, hogy a többes szám lokatívuszban a lett -os-nak -ūs felel meg, amely jellemző hangeltérés a két nyelvváltozat között. Lásd még: Hangmegfelelések a lett és a latgal között II. deklinációA második deklinációba -is és -s végű hímnemű szavak tartoznak mind a latgal, mint a lett esetében. Az -s végű szavak történetileg az -is végűekből jöttek létre az utolsó szótagi magánhangzó eltűnésével. Hogy melyik szóban ment végbe a változás, nem volt következetes, így lehetséges, hogy ahol a lettben az -is végű alak őrződött meg, ott a latgalban -s végű megfelelőt találunk (pl.: lett brālis 'fiútestvér' : latgal bruoļs 'fiútestvér'). A latgalban ha az -is végű szó -s végűvé vált, akkor palatalizálta az előtte álló hangot. Vannak olyan szavak is, amelyek a lettben vesztették el utolsó szótagi magánhangzójukat, és a latgalban őrizték meg (pl.: lett zibens 'villám' : latgal zibsnis 'villám'), a lettben csak hét ilyet találunk.[23] A lett szavakban nem történt palatalizáció az alapalakokban. Egyes szavaknak az i megléte, illetve hiánya alapján két alternánsa is lehet (pl.: latgal kačs 'macska' : kakis 'macska', lett mēness 'hold' : mēnesis 'hónap').
A második deklinációban eltér az egyes szám részeseset, ahol a lettben -im található, ott a latgalban -am. Szintén eltérés van a többes szám részeseset és a lokatívusz között, ami az első deklinációban is megfigyelhető. A második deklinációban mind a lettben, mind a latgalban jellemzőek az ún. palatalizációs hangváltozások. A különbség csupán annyi, hogy míg a lettben a palatalizáció csak az egyes szám birtokos esetben és a többes számú esetekben fordul elő, addig a latgalban az egyes szám részesesetben is. A nem palatalizálható b, m, p hangok esetében a lettben j hang betoldása történik, ez a latgalban elmarad. A latgal és lett második deklinációs szavak a litvánban első deklinációs szavaknak felelnek meg. III. deklinációA harmadik deklinációs szavak -us-ra végződnek. A latgal esetében a harmadik deklinációba csak tulajdonnevek, pontosabban férfi keresztnevek tartoznak. A lettnél a harmadik deklinációban találunk közneveket is, de csak néhányat. A harmadik deklinációba tartozó lett szavak a nyelv történetében folyamatosan kerültek át az első deklinációba (pl.: mistrus > mistrs 'vita'). A lett harmadik deklinációs szavaknak a latgalban első deklinációs szavak felelnek meg (pl.: lett tirgus : latgal tiergs, lett lietus 'eső' : latgal leits 'eső'). A lett és a latgal harmadik deklinációs ragozás között csak a többes szám részeset és lokatívusz között van különbség. A litván -us/-ius végű szavak a második deklinációba tartoznak.
IV. deklinációA negyedik deklinációba elsősorban -a-ra végződő nőnemű szavak tartoznak, de akárcsak a lettben, a latgalban is vannak úgynevezett közös nemű szavak, amelyek azonos alakban férfit és nőt is jelenthetnek.
A nőnemű szavaknál a lett és a latgal között különbség van az egyes szám birtokos eset, valamint a többes szám szinte minden esetének végződésében. Ahol a lettben -as áll, ott a latgalban -ys vagy -is a végződés. Megjegyzendő azonban, hogy a lett irodalmi nyelv hatására a latgalban is kialakult az -ys-nak és az -is-nek -as alakú alternánsa. Az -is végződés akkor jelenik meg, ha a szótő utolsó hangja palatális. Az -is végződés depalatalizálja az előtte álló ļ és ņ hangokat. A többes szám részeseset -ām : -om és a többes szám -ās : -ous szembenállás a két nyelvváltozat jellemző hangzásbeli eltéréseit mutatja. A közös nemű szavakat a személy valódi nemétől függetlenül a latgalban ugyanúgy kell ragozni, ugyanakkor a lettben lévő különbségtétel hatására, amely csak az egyes szám részesesetet érinti, a latgalban is kialakult a hímnemű végződés használata. Azaz a 'pletykás (férfi)' jelentésű szónak egyes szám részesesetű pļakšai alakjának van pļakšam alternánsa is. A lett és a latgal negyedik deklinációs nőnemű szavaknak a litvánban a harmadik deklinációs nőnemű szavak felelnek meg, amelyek a következő hangokra végződhetnek: -a, -ai, -i vagy -ė. A litvánban nem jellemzőek a közös nemű szavak, itt a férfit és a nőt jelentő szavak mindig eltérő végződéssel bírnak. V. deklinációAz ötödik deklinációba az -e végű nőnemű szavak és az -e végű közös nemű szavak tartoznak.
Ahol a lettben -es végződést találunk, ott a latgalban -is van, a többes szám részesesetben pedig az -ēm helyett -em áll. Mind a lettben, mind a latgalban az ötödik deklináció szavakban a többes szám birtokos esetben palatalizáció játszódik le a tőben. A -b-, -m-, -p- hangokra végződő szavak, akárcsak a második deklinációban, itt sem kapnak j-betoldás, nem úgy, mint a lettben. Mivel nincsenek -ļe és -ņe végű szavak, ezért ebben a deklinációban nincs ilyen típusú depalatalizáció. A lett és latgal ötödik deklinációjának a litvánban a harmadik deklináció -ė szavainak ragozása feleltethető meg. VI. deklinációA hatodik deklinációba -s végű nőnemű szavak tartoznak. Ez a deklináció nem nyitott, azaz csak kevés szó tartozik ide, új elemekkel pedig nem bővül.
Ragozásbeli különbség van a lett és a latgal között az egyes és többes szám részesesetben. A latgalban a többes szám alanyesetű és tárgyesetű alakok megegyeznek az egyes szám alanyesettel, ennek a két alaknak azonban vannak olyan alternánsai, amely a lett alakokkal egyeznek meg. Mind a lettben, mind a latgalban palatalizációs változások történnek a többes szám birtokos esetben. (Bizonyos szavaknál a litvánban is.) A latgal különlegessége, hogy két olyan szóban, amelyben a palatalizáció nem tud lejátszódni, magánhangzó-változás történik: acs — ocu, zivs — zyvu. IgeragozásA lett nyelvtanok három konjugációt különböztetnek meg az ige három töve alapján, amely tövek a főnévi igenév, a jelen idő és a múlt idő töve. Az első konjugációba tartozó igék esetében a három tő jelentősen eltérhet egymástól magánhangzó- és mássalhangzó-váltakozás, valamint hiátustöltő hangok és képzők megjelenésében és hiányában. A második és a harmadik konjugációban nem jellemzők a hangváltozások, ezért ennek a két konjugációnak az igéin mutatjuk be a lett és a latgal különbségeit. II. konjugációA latgal igék második konjugációjába olyan igék tartzonak, amelyek főnévi igeneve -uot, -ēt vagy -iet alakokra végződnek.
A lett igék második konjugációjában -āt, -ot, -ēt és -īt végű igék tartoznak, ezek megfeleltethetők a latgal második konjugációs formáknak. Az -ēt végűek mindkét nyelvben azonos alakúak, a lett -īt a latgalban -iet, a lett -āt és -ot végűek pedig a hangváltozásoknak köszönhetően egy egységes -uot végű csoportot alkotnak a latgalban. A legnagyobb különbség a két nyelvben, hogy míg a jelen és a múlt idejű alakokat a lettben csak a személyragok különböztetik meg, addig a latgalban az -uot és az -ēt végűeknél tőbeli magánhangzó-váltakozás is megfigyelhető. Az -out végűeknél tővégi o : uo, az -ēt végűeknél e : ie változás történik. Ennek köszönhetően a latgalban a jelen idejű és a múlt idejű egyes szám első személyű alakok különböznek, míg a lettben egybeesnek. Mind a lettben, mind a latgalban lekoptak a jelen idejű személyragok az egyes szám második és a harmadik személyű alakokban. (Ezek a litvánban minden esetben megőrződtek.) Míg azonban a lettben ezekben a formákban a tővégi hiátustöltő j hang is leredukálódott, addig a latgalban megmaradtak. Ez a három alak viszont így is mind a két nyelvben egybeesik egymással. A jelen idejű és a múlt idejű személyragok különbségei a két nyelvváltozatban ugyanarra épülnek: egyrészt a személyragok meglétére vagy hiányára (egyes szám második személyben, valamint a harmadik személyű alakokban), illetve a személyragok hangváltozásában (többes szám első és második személyben). Az egyes szám első személyű személyragok mindig azonosak. III. konjugációA harmadik konjugációba -iet, -ēt és -ynout főnévi igenévi végződésű szavak tartoznak. A harmadik konjugációs igéknek két csoportja van, az -iet végűek esetében a jelen időben a múlt idő személyragjai jelennek meg, az -ēt és -ynout végűeknél a jelen idő egyes szám második személyben megjelenik az -i személyrag, a harmadik személyek viszont jelöletlenek.
A latgal -eit végződésű igék a lettben -īt végződésűeknek felelnek meg. A latgalban első szótagi magánhangzó-váltakozások történnek a jelen idejű tövekben, amelyeknek két típusa az a : o: a és az i : y: i változás. A lettben ez nem jellemző. A jelen idő tövéhez képest a múlt idő töve egy -ej- betoldással bővül. Ebben a csoportban a jelen időben is a múlt időre jellemző személyragok jelennek meg. A latgal -ēt végű igék a lettben is -ēt végűek. Hangváltozás csak a jelen idő egyes szám első személyben történik: az i-ből y, az e-ből a lesz. A lettben a tő állandó. A múlt idő töve -eij- szótaggal bővül. A jelen idő egyes szám második személyben van, harmadik személyben viszont nincs személyrag. Az -ynuo- tővégződés a lett az -inā- képzőnek felel meg. Ebben a csoportban nincs magánhangzó-váltakozás sem a latgalban, sem a lettben. A múlt idő töve -ouj- elemmel bővül. Ebben az esetben is jelen idő egyes szám második személyben van, harmadik személyben viszont nincs személyrag. Rendhagyó igékA lett nyelvtanok hagyományosan három rendhagyó igét különböztetnek meg: a būt 'lenni', iet 'menni' és a dot 'adni' jelentésű igéket (latgalul: byut, īt és dūt), de ezek közül csak a būt és az iet valóban rendhagyó, mert csak ebben a kettőben találunk szuppletív, azaz egymást kiegészítő töveket a jelen és a múlt időben, és csak ebben a kettőben vannak szabálytalan ragok.
A litván nyelvben a lettel és a latgallal szemben a 'menni' jelentésű ige múlt idejű alakjait nem egy eltérő tőből kell létrehozni. Szókészletbeli különbségek a lett és a latgal közöttA latgalban és a lettben jelentős szókészletbeli eltéréseket találunk akár az alapszókincsben is. A különbségek minden szófajt érintenek: a névszókat, az igéket, a névmásokat és a viszonyszókat is. Gyakran előfordul, hogy a közbalti szókincsből örökölt szavak hasonló hangalakkal, de eltérő jelentéssel jelennek meg, vagy bizonyos átvételek egyik-másik nyelvből elmaradnak. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy a szókészleten belül a szóalkotás logikája sok hasonlóságot mutat a három nyelvben.
Latgal nyelvű irodalom és szövegmintaBojtár Endre monográfiájában közli a latgal újjászületési mozgalom kiemelkedő alakjának, Francis Kemps-nek 1906-ban megjelent Tāvu zeme című versét, annak lett átiratát és magyar fordítását.[29]
A Miatyánk latgal, lett és magyar változata:
A lett hímnusz latgalul, lettül és magyarul:
Jegyzetek
Források
További információk Tekintsd meg a Wikipédia latgal nyelvű változatát!
 Nézd meg a Kategória:Latgalian language címszót a Wikiszótárban!
Kapcsolódó szócikkek
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
.svg)
Portal di Ensiklopedia Dunia
