LMS Duchess of Hamilton
A Duchess of Hamilton (Hamilton hercegnője) egy LMS Princess Coronation osztályú gőzmozdony, amely ma a brit vasúttörténeti múzeumban áll. A Princess Coronation osztályA Big Four megalakítása után két nagy társaság, a London and North Eastern Railway (LNER) és a London Midland and Scottish Railway (LMS) is üzemeltetett luxusexpresszt London és Skócia között. A társaságok megállapodtak, hogy ezen a vonalon nem indítanak gyorsasági versenyt egymás ellen, így mindkét cég vonata 8 óra 15 perc alatt tette meg a nagyjából 400 mérföldes utat. Az 1930-as évek elején azonban a közúti közlekedés egyre több embert csábított el a vasúttól, így mindkét társaság kénytelen volt fejlesztenie mozdonyait. Ennek eredményeként született meg a két nagy rivális, az LMSR Princess Coronation osztályú, illetve az LNER A4 Pacific osztályú gőzmozdony.[1] Az új, LMS Princess Coronation osztályú mozdonyok nagyobb kazánt és nagyobb meghajtó kerekeket kaptak elődeiknél, testük pedig áramvonalas lett. A társaság, hogy a luxus gondolatát összekapcsolja új járataival, minden mozdonynak olyan nevet adott, amely a brit királyi családhoz kötődött. Fontos volt az utazóközönség és a részvényesek megnyeréséhez a stílus is, így kapta a korban divatos art decós külalakját a mozdony és szerelvénye. A Coronation Scot járat, amelynek nevét VI. György trónra lépése ihlette, hat és fél óra alatt tette meg a London és Glasgow közötti utat.[1] A Duchess of HamiltonA 4-6-2 tengelybeosztású Princess Coronation osztály leghíresebb tagját, a Duchess of Hamiltont 1938-ban építették Crewe-ban az LMS megrendelésére. A gép a 6229-es pályaszámot kapta. 1939 januárjában a Duchess of Hamilton pályaszámát 6220-ra, nevét pedig Coronation (Koronázás) változtatták, és vadonatúj kocsikkal az Amerikai Egyesült Államokba hajózták, hogy részt vegyen a New York-i világkiállításon. A mozdonyt és szerelvényét Baltimore-nál tették partra, ahonnan 3121 mérföldes bemutatkozó utat tett New Yorkig, ahova április 14-én érkezett meg. A korabeli adatok szerint április 30. és október 30. között kétmillió ember nézte meg a vonatot.[2] A mozdony 1942-ben tért vissza Nagy-Britanniába. A gépet, csakúgy, mint a többi brit mozdonyt a második világháború alatt, feketére festették. Az áramvonalas, luxust idéző borítást 1947-ben lebontották róla. Ezt a karbantartási szempontok mellett az a változás indokolta, amely a társadalom mentalitásában ment végbe a háború okozta szenvedések miatt.[1] A Duchess of Hamilton 1948-ban állami tulajdonba került, pályaszáma 46229 lett. A mozdonyt 1964 februárjában vonták ki a szolgálatból. A Duchess of Hamilton ismételt "áramvonalasítását" a Steam Railway magazin kezdeményezése és az általa meghirdetett adakozás tette lehetővé. A mozdony 2005. szeptember 3-án hagyta el állandó kiállítóhelyét, a yorki vasúttörténeti múzeum Nagy csarnokát, és először Crewe-ba, majd Tyseley-be gördült, ahol a helyi mozdonyjavító üzemben elvégezték a munkát rajta. 2009. május 18-án állították ki ismét Yorkban.[3] Galéria
ForrásokA Wikimédia Commons tartalmaz LMS Duchess of Hamilton témájú médiaállományokat.
Jegyzetek
|
Portal di Ensiklopedia Dunia