Komjáthi Imre
Komjáthi Imre (Sajószentpéter, 1968. március 9. –) magyar politikus, lakatos, 2022 óta országgyűlési képviselő. A Magyar Szocialista Párt társelnöke 2022 és 2024 között, majd 2024-től elnöke. 2014–2016 között a párt országos elnökségének tagja, 2018–2020 között a párt egyik alelnöke, 2020–2022 között elnökhelyettese. ÉletpályájaKilencgyermekes család legidősebb tagja, édesapja traktorosként dolgozott, háztartásbeli édesanyja 46 éves korában szívinfarktusban elhunyt. Lakatosszakmát szerzett, majd 1985–2018 között a BorsodChemnél illetve jogelődjénél dolgozott. Eredetileg lakatos szakmunkás volt. 1999-ben érettségizett, jelenlegi egyetemi tanulmányait várhatóan 2025-re fejezi be.[2] A 2010-es évek végén irányítástechnikai rendszerkezelőként dolgozik folyamatos műszakban. 1991 és 2001 között a Kazincbarcikai Vegyész Szakszervezet üzemi titkára volt. 2006-ban lépett be az MSZP-be. 2009-ben tagja volt a fiatal baloldaliakat tömörítő "[demokratikus hálózat]" nevű civil szervezetnek, amellyel több tiltakozó akciót és demonstrációt szervezett. 2014. július 19. és 2016. július 25. között tagja volt az MSZP országos elnökségének. 2018. június 17-én az MSZP alelnökévé választották.[3] 2018.december 8-án a rabszolgatörvény-ellenes tüntetésen a beszédek elhangzása után berohant a Kossuth térre, miközben másokat is erre buzdított – a politikus meg is sérült az esemény során, mikor kisebb dulakodás során egy elválasztó elemhez szorult.[4] 2019. szeptember 6-án tiltakozásul az esztergomi Suzuki gyár elé láncolta magát.[5] A 2021-es magyarországi ellenzéki előválasztáson az MSZP-Párbeszéd őt indította Csepel és Soroksár közös választókerületében az újrázó Szabó Szabolccsal szemben. 2022. április 3-án országos listán országgyűlési képviselői mandátumot szerzett. A 2024-es önkormányzati és EP választásokat követően 2024. június 22-én jelentette be, hogy szeptember 28-ai dátummal lemond a társelnöki posztról.[6] CsaládjaNős, felesége szociálpedagógus, két közös gyermekük született. Edelényben élnek, a család Komjáthi néhai húgának négy árván maradt gyermekét nevelik.[2] Társadalmi szerepvállalása
Jegyzetek
Források |
Portal di Ensiklopedia Dunia